A senki földje

23. fejezet

- Tényleg nem vagy olyan ostoba, mint amilyennek gondoltalak. - beszélt hozzám a legidősebb tag, miután a legtöbben már elhagyták Sonn sátrát. 

- Ezen igazán ne eméssze magát - legyintettem, hogy megnyugtassam az öreget. -A legtöbb ember, akivel találkozok, pontosan ugyan ezt mondja. - mosolyogtam rá kedvesen.

- Sonn szerint nagyon különleges vagy. Szerinte tudsz, és feltevése, hogy akarsz is segíteni a szigeten élő embereknek, attól függetlenül, hogy egy, azóta elbocsájtott kijárója megölte a barátodat.

Nash említésére hirtelen összeugrott a gyomrom, és azt hittem, itt helyben kidobom az ebédemet. de szerencsére tudtam uralkodni a rosszullétemen, és mondhatni normalizált hangon válaszoltam. 

- Nem hibáztatom Sonn-t Nash haláláért. Sőt, tisztelem azért, amit értem és a barátaimért  tett, amikor Nash haldoklott, és miután meghalt. Megfogadtam magamnak, hogy ahogy, és amiben csak lehet, segítek neki és a népének, mert ők az ő családja. Pont ahogy ő is segített nekem és a barátaimnak, az én családomnak.  

Az öreg elmosolyodott és a távolban a fák mögé kúszó napot kezdte figyelni, mielőtt megtört, tapasztalt pillantását újra rám szegezte. Kétségbeesést és bánatot vettem észre mélyen megbújni vidámnak álcázott tekintetében.

- Ez becsületes dolog tőled, Sophy. - a hangja szomorúságtól csengett. - De ne keveredj bele a kelleténél jobban. És bármi történjék is itt, soha ne feledd el, hogy attól, hogy te a szigettel vagy, a sziget nem biztos, hogy veled van. Te nem itt születtél. Nem itt nőttél fel. Nem ismered a szigetet, és a sziget sem ismer. Én örülök, hogy segíteni szeretnél. De higgy nekem, ezzel sokkal többet ártasz magadnak, mint amennyit használsz a szigetnek, vagy Sonnak. Menekülj. Menekülj, mielőtt magába szippant és már nem lesz lehetőséged. Menekülj, amíg van kivel megtedd azt. Mert ha Sonnak igaza van abban, amit állít, és amit én kétlek, itt fogsz ragadni. És mire a sziget végez veled és szabad lehetnél, már egyedül leszel, és akarni sem fogod. Reményvesztetten, fájdalommal fogod bámulni a szabadságod, aztán hátat fordítasz majd neki. És akkor végleg itt ragadsz. Már nem lesznek barátaid, elveszik a családod, talán te magad is. A sziget elveszi. Azt fogod gondolni, megoldás lehet, ha itt maradsz. De elárulom, nem az. Még jobban tönkretesz. Minél tovább maradsz, annál nehezebbé válik elmenni, míg végül azon kapod majd magad, hogy 80 évesen még mindig ugyanazon fa tövében üldögélsz minden nap, és egyre csak kísért a gondolat: Mit rontottam el? Nem fogod tudni a választ. Azt kívánod majd, bár újrakezdhetnéd, kijavíthatnád azt a hatalmas hibát, amit vétettél. Csak nem tudod hogy mi az. Elmondom. Eleve hiba volt belekeveredni. Amikor arra ébredtél, egy lakatlan szigeten vagy, teljesen egyedül a szintén tinédzser barátaiddal, segítséget kellett volna keresni, nem megoldást. Naponta hajóznak a közelben. Egy kis füstjelet a partról probléma nélkül észrevettek volna. Ahhelyett, hogy építkezni és vadászni kezdetek, otthonosan berendezkedni, mint akinek eszében sincs elmenni. Tudod - tartott egy lélegzetvételnyi szünetet először, mióta beszélni kezdett. -, napestig tudnám mesélni, mi mindent rontottál el mindjárt az elején. De azt hiszem, az most már nem használna. Keress majd meg, kérlek, teljes kétségbeesésedben, amikor rádöbbensz, minden, amit most mondtam, igaz. Akkor majd, ha kíváncsi vagy, elmagyarázom neked részletesen. - ez volt a végszava, majd megfordult és elsétált, otthagyva engem ledöbbenve és összezavarodva.

Hosszú, végtelennek tűnő percekig bámultam utána, és emésztgettem, amit mondott nekem. Meneküljek. De mégis hogy? Mivel? Mikor? Semmiképp nem akarom itt hagyni Sonn-t ezzel az új... lénnyel. Főleg nem, amíg nem tudjuk, mi az. De mi van, ha igaza van? Mármint, kétlem, hogy ha tényleg itt maradok a szigeten elélek 80 évig, de attól valóságos tartanom, hogy a sziget ártani fog a barátaimnak. A barátaim.

És mint aki most ébredt, néztem körül, és szántottam végig a sík vidéket tekintetemmel Jake-et és Adamet keresve, akiket sehol nem láttam onnan, Sonn sátra elől. Borzongás futott keresztül rajtam. Mi van, ha az öreg úr monológja nem figyelmeztetés, hanem fenyegetés volt? Ha szánkékában áll ártani akármelyikünknek, nagyon nagy bajban vagyunk. Mert egyvalamiben igaza volt. Nem vagyok szigeti, nem tudom, hogyan védhetnénk meg magunkat egy idős, szigeti embertől.

- Sophy! - szólított meg Sonn. A szemében volt valami zavaros, de azonnal el is tűnt, amikor oda kaptam a fejem. Tiszta aggódást tükrözött a tekintete. - Ugye nem mész el?

Kizárt, hogy Sonn végig hallotta, amit az a férfi mondott nekem. Nem hiszem. Most mégis olyan gondterhelten állt előttem, felgyűrődött homlokkal és fehér arccal, mintha csak éppen most készülnék felszállni a legközelebbi hajóra és itt hagyni őt, a birodalmát, a szigetet, és a rejtélyes, kegyetlen király-gyilkost. Mintha az imént mondtam volna neki, ,,Bocs, de most megyek. Kösz a vendéglátást. Az ismeretlen fajjal pedig óvatosan.". És bár így lett volna. De az igazság az, hogy...

- Nem. Dehogy. - nevettem fel könnyedséget színlelve. De a mosolyom közel sem volt őszinte. - Nem tudnálak itt hagyni titeket. Pont most. Most főleg nem. - ez legalább őszinte volt. Sonn megkönnyebbült sóhajt hallatott, aztán rám mosolygott. 

- Az jó. Mert nagyobb szügségünk van rád, mint gondoltam. - komorodott el újra és tett egy lépést felém. Körbenézett, hogy ki hallhat minket. Gondolom, bizalmas infót fog közölni. - Az a valami újabb asszonyt fertőzött meg. Szintén terhes. Próbáltam megnyugtatni, de sehogy nem ment. Nyughatatlan maradt és egyfolytában azt halytogatta, "meg kell keresnünk." Amikor megkérdeztem, kit keres, nem mondott semmit. Nem válaszolt. Csak azt, hogy ő segíteni tud. 

- Azt mondod, van valami, vagy valaki, aki hatástalanítja az újfajta gyilkológép harapását?

- Pontosan ezt mondom. - hajtotta le a fejét.

- De hisz ez jó hír. Miért nem örülsz neki?

- Mert van más is. - nézett a szemembe - A fertőzés egyre gyorsabb kimenetelű. Arra tippelünk, hogy akármi is ez, azzal, hogy gyilkolja a legjobbjainkat még erősebb lesz.

- Jólvan. - fújtam ki a levegőt. - Rendelj el kijárási tilalmat. Innentől kezdve senki nem hagyhatja el a tábort. Állíts őröket minden bejárathoz, olyat, akit a fertőzőnek nem célja megölni. Aztán meglátjuk mi lesz. Pár csapatot állíts rá a gyógyír keresésére, egy másikat a terhes nők védelmére. Előbb utóbb a szörny vagy mi biztosan felbukkan, mert ha az elméleted igaz, legyengül, ha nem eszik. És ha itt lesz, láthatjuk, mivel állunk szemben.