A senki földje

4. fejezet

A reptérre érve mindenki leszállt a buszról, és megkereste a csomagját, vagy csomagjait, amit Mr. McCole és a buszsofőr szedett ki a busz csomagtartójából.

- Gyerekek! 2 szabad pad van, amire ülhettek, úgyhogy max 10-en... - nem tudta befejezni, mert az osztály egy része már szaladt a dapokhoz.

- De mi huszan vagyunk. - fejezte be az elkezdett mondatát a tanárnő.

Megláttam Nasht, ahogy az egyik padon ül.

Odamentem hozzá.

- Hé! Te leülsz, nekem meg nem is foglalsz helyet? Szép kis barát vagy.

- Neked itt mindig van hely. - húzott az ölébe és átölelt. A vállába fúrtam az arcom, hogy ne lássa, ahogy éppen paradicsommá változom.

- Azt fogják hinni, hogy együtt vagyunk. - súgtam a fülébe

- És?

- Mi az, hogy és? - néztem rá szigorúan

- Ohho. Valaki nagyon elvörösödött. - vigyorgott.

- Ahhj. - visszahajtottam a fejem a vállára.

- Figyelj, ha nem akarsz, nem kell az ölembe ülnöd, vagy megölelned. Ha kényelmetlennek érzed, nem muszáj. - a szemébe néztem, és bólintottam. Ő is bólintott.

Ebben a pillanatban győződtem meg róla, hogy Nash igazat mondott. Tényleg szeret. Úgy igazán.

Visszahajtottam a fejem a vállára, és megpusziltam az állkapcsa alatt. Tudtam, hogy ott van a gyenge pontja. Rám kapta a takintetét. Ártatlanul elmosolyodtam, megrázta a fejét, és puszit nyomott a homlokomra. A fejét az enyémre hajtotta, és szorosabban ölelt.

- Nekem jó így - mondtam alig hallhatóan, és reménykedtem, hogy nem hallotta.

- Hallottam ám. - suttogott vissza.

Lehunytam a szemem.

Ilyen biztonságban még soha nem éreztem magam. Ez megrémít, ugyanakkor megnyugtat.

Hihetetlen, hogy mióta ismerem barátok voltunk, és mégis így egymásba szerettünk.

- Nash! - szólítottam meg. Nem bírom ki. Meg kell kérdeznem

- Igen? - kérdezett vissza

- Öhhm... Mióta, öhmm..

- Azt akarod kérdezni, hogy mióta szeretlek? - szabadított meg a kínoktól.

- Aham.

- Hát, nem tudom pontosan. Azt hiszem, a gimi elején. De akkor már Adammel voltál. De beléd szerettem. - mondta halkan, ugyanis Adam nem olyan messze állt tőlünk.

Annyira jó hallani.
Belemosolyogtam a nyakába, amit szerintem észre is vett, mert ő is elmosolyodott.

- Mit mosolyogsz? - kérdezte vidám hangon

- Semmi. - mosolyogtam tovább. Hirtelen megfordította a fejét, így az ajkaink szinte súrolták egymást.

- A semmiért nem szoktak mosolyogni. - jelentette ki mosolyogva

- Úgy látom pontosan tudod, hogy miért mosolygok.

- De hallani akarom. - jelentette ki komoly arccal.

- Nincs az a pénz, amiért kimondanám. - mosolyogtam én is, aztán egy ártatlan puszit nyomtam a gyenge pontjára, amitől élesen beszívta a levegőt.

- Ezt ne csináld többet! - néz rám komolyan

- Miért, azt hittem, olyan barátok leszünk, mint régen. - pusziltam meg mégegyszer