A senki földje

27. fejezet

A nap további része is hasonlóan telt. Hasonlóan vidáman. Hasonlóan hangosan. Az egész napot négyesben töltöttük. Körüljártuk a tábort, és élveztük, hogy körülöttünk senki, de senki nem érti azt, amiről beszéltünk. Mikor már kezdett sötétedni, úgy gondoltam, Kally-nek ideje visszamenni Sonnhoz, hiszen neki ott a legbiztonságosabb. Jake és Adam elvonult a többi szigetlakóval együtt a fiúszállásra. Az az a hely, ahol azok a fiúk élnek, akik már túl nagyok, hogy a családjukkal éljenek, viszont még túl fiatalok, hogy sajátot alapítsanak. És egész addig ott élnek, amíg nem lesz feleségük.

Amint kettesben maradtunk Kally-vel, azonnal rákérdezett az Adam-es dologra. Én pedig töviről hegyire elmeséltem mindent, onnantól kezdve, hogy lezuhant a gépünk.

- Figyelj - kezdte -, ahogy ma délután elnéztelek titeket, ahogy Adam mosolyát néztem, amikor feléd néz, ahogy te felragyogtál, amikor rád, és csakis rád figyelt, én azt mondom, már újrakezdtétek. Jó úton vagytok affelé, hogy elfelejtsétek a másik múltbéli hibáit és a jövőre koncentráljatok. Én úgy hiszem, mindig úgy hittem, hogy Adam valóban szerelmes beléd. Mármint tényleg szeret, és ez ritka. Kivételes vagy, hogy téged ennyien szeretnek. Már csak az a kérdés, te hajlandó és képes vagy-e visszaszeretni őt? - Kally mindössze ennyit fűzött hozzá az Adam-témához. 

egy ideig csendbe burkolóztunk. Én próbáltam megemészteni azt, amit mondott nekem, ő pedig tiszteletben tartotta ezt. Már egész más irányba kalandoztak a gondolataim, amikor megszólaltam ezzel megtörve a közénk szilárdan beálló csöndet.

- Hihetetlen, mennyire megváltoztunk mind ebben a pár hónapban. - merengtem - Már semmi nem tűnik olyannak, mint amilyennek akkor láttam, mikor felszálltunk a géppel.

- Ha jól tippelek, ebbe Jake is beletartozik. - Kíváncsi tekintettel fürkészte szomorú arcomat. Kellett egy perc, amíg feldolgoztam kijelentését, de végül nyüglődve bólintottam.

- Elmondta, hogy szerelmes belém. - Kally arcát fürkészem, hátha kiderül róla, mennyit tud a dologról. Kicsit sem lepődött meg, tehát ennek függvényében folytattam. - Fogalmam sincs, hogy kellene ilyesmire reagálni, de én nyilván elszúrtam. 

- Ő ilyen. Hisz ismered. Most még ilyen. Adj neki időt. Pár nap, esetleg egy hét múlva minden olyan lesz, mint régen. - próbált bíztatni.

- Nem hinném. - horgasztottam le a fejem. Kally átölelte a vállam, magához húzott és a hajamba puszilt. - Borzasztóan hiányoztál. - suttogtam bepárásodott szemmel. - Fogalmam sincs, hogy bírtam ki eddig nélküled, de soha többé nem akarlak elveszíteni. Jelenleg te vagy az egyetlen biztos pont az életemben, úgyhogy ne merészelj elhanyagolni Sonn miatt. Értetted? - néztem rá dühvel keveredett kétségbeeséssel. 

- Soha nem foglak elhanyagolni te dilis. - válaszolt tetetett sértődöttséggel. 

- Hát itt vagytok - állt meg mellettünk lihegve Sonn. - Már az egész helyet átkutattam utánatok. - mondta, de a hangja nem tűnt dühösnek. Inkább volt aggodalmas. - A barátaitok azt mondták, már egy ideje elindultatok vissza, hozzám. Nem tudták megmondani mennyi ideje, és aggódni kezdtem, hogy esetleg valami baja esett valamelyikőtöknek. - nézett felváltva rám és a barátnőmre, de rajta kicsit tovább időzött el a tekintete, így világossá vált, hogy azért főleg őt féltette.

- Így volt. - erősítettem meg Adam és Jake állítását. - Már elindultunk, mikor a nap kezdett nyugodni a hegygerincen. Csak megálltunk párszor, ugyanis Kally fáradékony. Közben témázgattunk erről-arról, nem vettük észre az időt. Sajnálom, ha miattunk aggódtál annyit. - mondtam őszintén.

- Semmi baj. Amikor a barátaid elmondták, hogy veled van, jelentősen alábbhagyott a szívverésem. Köszönöm, hogy nem hagytad egyedül.

- Nem kell megköszönnöd. A barátnőm. Egyébként sem hagynám egyedül. Na meg ebben a helyzetben... - húztam el kicsit a számat

- Igen. - nagyot sóhajtott, és ráncok gyülekeztek a homlokán. - Ezért külön akartam beszélni veled.

- Fejlemény? - kérdeztem reményteli hangon, bár felhős homlokából már következtethettem volna, hogy semmi jó nem történt.

- Így is nevezhetjük. Bár nem túl jó fejlemény. Holnap, reggeli után ülés. Ott a helyed. - biccentett Sonn, majd előre ment, abban a biztos tudatban, hogy én vigyázok az asszonyára. És nem is tehettem volna mást. 

Sonn sátrától nem borzasztóan messze elköszöntem Kally-től, és még intettem a bejárat előtt álló Sonnak, aztán megfordultam és visszavonultam a saját sátramba. Fejben elemezgettem a napot. Mindazt, amit Kally mondott, mikor már nyugodtan beszélhettünk a fiúkról, ugyanis nem voltak ott.  

Hogy képes vagyok-e szeretni Adam-et? Kétségkívül. Mindig is kedveltem a személyiségét. Hogy annyira figyel az emberekre. Szinte jobban, mint saját magára. Aztán amikor összejöttünk, és megtudtam ennek az okát, eleinte sajnáltam. Aztán megpróbáltam segíteni neki. És teljesen megváltozott velem szemben, amikor rájött, hogy könnyebb neki a segítségemmel. Én is valóban szerettem Adam-et. Hogy valaha kiszerettem-e belőle, azt nem tudom. Azt viszont világosan látom, hogy ha így is történt, kezdek újra beleszeretni.

 Hogy hajlandó vagyok-e szeretni őt, az már egy másik lapra tartozik. Még mindig nem tettem túl magam Nash-en, és tudom, hogy nem maradhatok örökké szingli, csak mert ő nincs többé, de akkor sem érzem helyesnek ilyen korán új kapcsolatba kezdeni - vagy egy régit folytatni. Ez nem a hajlandóságomon múlik viszont, hanem azon, mikor teszem túl magam Nash-en annyira, hogy lelkiismeret furdalás nélkül gondolok Adam ajkára a számon. Addig viszont nem lenne helyes félrevezetnem őt.

Észrevétlenül suhantam át e világból az álmaim földjére. Álmomban újra elsős voltam. Újra Adam ölében ültem a suli udvarán és a többi elsős újra megbámult minket. Újra azért panaszkodtam Adam-nek és Nash-nek, mert nem vettek fel szurkolólánynak. Azértveszekedtem apámmal, mert nem engedett el egy házibuliba, ahol mindenki más jelen volt a gimimből. Újra szakítottam Adammel, és újra megbántottam aput. Újra összevesztem Kally-vel, hogy nem tudtam, kibékülünk-e még valaha. Újra flörtölgettem az es focistával, csak hogy kiakasszam ezzel Adam-et és Nash-t.

Aztán megszólalt a tábori ébresztő, és visszacsöppentem a valóságba. Már nem vagyok elsős, és valami azt súgja gimis sem leszek többé. Még ha valahogyan ki is jutunk innen valahogy, semmi nem lesz már ugyanolyan. Többé nem leszünk ugyanazok, akik a sziget előtt voltunk. Soha többé.

A reggeli a szokásos fejadagra kiosztott sáros takony helyett ma valami ehetőbb, fehér trutyi volt. De nem panaszkodom. Legalább van mit enni. És lehetne rosszabb is.

Reggeli után rögtön Sonnhoz indultam, ahogy kérte, de előtte lejelentkeztem Adam-nél, megmondtam hol leszek, és hogy megkeresem őket, amint vége az ülésnek.

- Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és elnézést kérek a last minute értesítésért. - körbenézett a teremben. Felmérte, ki van itt, ki figyel rá. - Az a helyzet - kezdte bizonytalanul -, hogy vészhelyzet van.