A senki földje

16. fejezet

A vacsi után mindenki nyugovóra tért, és ma este az volt a legnehezebb feladatom, hogy ki mellett kellene aludnom. Végül csak összeestem valahol, és nem nagyon érdekelt, hogy ki alszik mellettem.

Még félálomban hallottam, hogy a srácok beszélgetnek, de olyan messzinek tűnt, hogy ha akartam volna se tudtam volna arra koncentrálni.

Én voltam az első, aki elaludt, mégis majdnem az utolsó, aki felkelt.

Jake és Adam pár méterre tőlünk ültek és beszélgettek. Nash egy másik, tőlem a lehető legmesszebb eső "szivacson" aludt, de nem nyugodtan. Forgolódott.

Felálltam és odamentem az éppen magyarázó Jake-hez és a nagyon figyelő Adam-hez.

- Felkelt Hamupipőke is - vigyorgott rám Adam.

- Honnan jött ide Hamupipőke? - vágtam értetlen arcot.

- Nagyon cukin aludtál - mondta Jake, de aztán elkapta a tekintetét, és elpirult.

- Ennek semmi köze Hamupipőkéhez - rázta a fejem.

Láttam Jake-en, hogy kínosnak érzi a helyzetet, most, hogy tudom, mit érez, és szerettem volna megkönnyíteni neki. Nem mondom, hogy nekem nem furcsa a helyzet, de próbálom megkönnyíteni neki.

Jake mindigis az a fajta fiú volt, hogy ha tetszik neki egy lány, nem mer beszélni vele. Ezért is lepődtem meg annyira, amikor nyíltan elmondta nekem múlt éjjel, mit érez.

Leültem melléjük és csatlakoztam a semmiről folyó beszélgetésbe.

Nem tudom pontosan, mennyi idő telt el, de Nash is ébredezni kezdett. Ezt onnan tudtuk, hogy nagyokat ordított fájdalmában.

Az első üvöltését nem tudtuk hova tenni, egymásra néztünk a választ keresve a fél nem tett "mi baja lehet?" kérdésre. A második, nagyobb és fájdalmasabb ordításnál már mind ott voltunk mellette.

Ádám folyamatosan azt kérdezgette tőle, hogy mi baja. Én, mivel volt egy tippem, felhajtottam a pólóját és leszedtem a fedő kötést a sebéről.

- Úristen! - ordítottam.

A seb, amit a nyílvessző hagyott benne kitágult, kivörösödött és begyulladt. Akkora lyuk tátongott Nash oldalában, hogy bele fért volna az öklöm. Láttam az erei pulzálását a húsában.

- Jézus Krisztus! - sikoltott fel Adam is,amikor meglátta a sebet.

Nash megállás nélkül üvöltött, és volt rá oka. A sebe minden levegővételénél nagyobb lett. Ültünk mellette mind a hárman, és csak tanakodtunk magunkban, hogy most mit lehetne csinálni.

Pár perc, vagy talán fél óra elteltével hangokat hallottunk az erdő felől.

- Édes Jézus, csak ne vaddisznó legyen! - fohászkodott Jake.

Nem vaddisznó volt. Annál valami sokkal jobb. Sonn. És még pár embere. Sietősnek látszottak.

- Sophy! Hallottuk az üvöltéseket. Minden rendben? - kérdezte a vezér tiszta aggodalommal a hangjában.

- Nem. Nash sebe elfertőződött, ahol eltalálta a nyíl. Nagyon fájhat neki.

- Hadd nézzem - érintette meg a vállam egy kb. velünk egyidős fiú.

- A gyógyítónk. Érti a dolgát. Bízhatsz benne - tette hozzá Sonn.

Felálltam a földről és átadtam a helyem az orvos-srácnak.

- Mi lehet vele? - kérdezte tőlem Sonn.

- Nem tudom. De komolynak látszott. Remélem gyógyítható! - lehajtottam a fejem.