A senki földje

21. fejezet

Végül Jake megállt, és megvárta, hogy odaérjünk. Persze Adam azonnal elhúzott a veszélyzónából, így még kellemetlenebb helyzetbe kényszerítve engem.

- Bocsi. - kezdtem. - Adam ötlete volt, hogy beszéljünk, én azt hittem feladja, amikor látja, hogy te nem akarsz. - ráztam a fejem lemondóan.

- Sophy. - hallom hetek óta először a hangját. - Azért nem beszéltem veled, mert te ezt kérted. Én pedig tiszteletben tartom a kérésedet.

- Én azt hittem, haragszol rám valamiért. - néztem fel rá könnyben úszó szemekkel.

- Dehogy haragszom. - legyintett és közelebb húzva magához átkarolt.

A vállába fúrtam az arcom.

- Egyszerűen csak nem akartalak zavarni. Miután láttam, hogy Adam rendszeresen odajár hazzád, úgy gondoltam, legalább én békén hagylak. - rántotta meg a vállát.

- Tényleg hálás vagyok ezért. Csak az utóbbi időben úgy tűnt, direkt kerülsz. És csak nem tudtam, hogy csináltem-e valamit, amivel megbántottalak. - lehajtottam a fejemet, úgy beszéltem hozzá tovább. - Nem akarlak téged is elveszíteni. Azt hiszem, azt már élném túl.

Jake átkarolja a vállamat és elindul egy irányba.

- Gyere! - unszolt - Sonn gyülekezőt hirdetett. Mindenkinek ott kell lennie. Adam valószínűleg már ott van.

Bólintottam. Egy nagyobb szabad tér felé mentünk, ahol valóban ott volt mindenki. Egy nagy, üres hely volt a nagyobb sátrak között, gondolom pont ilyen célra.

- Na! - csapta össze tenyerét Sonn, amikor már a nép nagy része ott volt. - Örömhírt jelentek! A Tisztaság Éjszakája idején sikeres produkciót hajtottam végre. Gondolom, mind tudjátok, ez mit jelent. Úton a következő király! - tartotta magasba az öklét, a népe pedig egyhangúlag örömködésben tört ki.

-Eww - jegyeztem meg.

-Mi az? - kérdezgette Jake, aki semmit sem értett az egészből.

- A királyunk szaporodik. Éljen! - forgattam meg a szemem.

- Ezért trombitálta össze az embereit? - fogta a fejét

- Úgy látszik. - bólintottam.

- Ennyi volt a nagy bejelentés, főnök? - kiáltott előre Jake.

- Igen. - bökött felénk Sonn - és még valami! - mondta, mielőtt a nép oszlani kezdett. - Mindenki nagyon vigyázzon. A kis hadjáratunk a Lonnekkal a múltkor... - megrázta a fejét -Bosszút állnak. - vette halkabbra. - Mindenki figyeljen oda magára és a szeretteire. Mehettek.

- Jaj ne! - suttogtam magam elé.

- Mi az, mi a baj? - kérdezősködtek

- Lonne bosszú - hadjárat. Semmi jó nem sülhet ki belőle. - aggódva néztem Adamre, aki azonnal megértett.

-Nem! - rázta a fejét azonnal. - Konkrétan mi kevertük bele ebbe Sonnékat. Nem hagyhatjuk itt őket a bajban.

- Akkor mi legyen? - nézett felváltva kettőnkre Jake.

- Akkor maradunk. - sóhajtottam. - és talán meghalunk, de legalább nem hagytuk őket cserben. - Adam bólint, Jake zavarodottan néz rám.

- Én nem akarok meghalni. Szeretem az életemet. - suttogta, hogy csak én halljam.

- Nem igazán van más választásunk, ha tényleg jönnek. Nem fogják megkérdezni, meg akarsz-e halni, vagy sem. - vontam meg a vállam.

- Nem tetszik az új "leszarok mindent és mindenkit" Sophy. Hol a "megmentek mindent és mindenkit" Sophy? Hiányzik. - rázta meg a fejét Jake.

- Nem is volt olyan. - rázom most én a fejem, komoly arckifejezéssel Jake vicceskedésével szemben.

Adam felszisszent, mire mindketten odakaptuk a fejünket.

- Mi van? - kérdeztem, amikor nem mondott semmit.

- Ez durva volt. - rázta a fejét.

néha én komolyan nem értem Adam. Úgy értem pont egy olyan "mire gondolt a költő?" szituáció vele. Soha nem tudom mit és miért csinál, de ő azt gondolja egyértelmű, és mind tudjuk, mit akar. De ezzel a lehető legnagyobbat téved. Ő a legkiismerhetetlenebb ember, akivel valaha találkoztam. Ennek ellenére mégis sikerült beleszeretnem ebbe a szemétbe. 

Mielőtt bármit szólhattam volna vissza neki már ott sem volt. Egyszerűen hátat fordított, és elment.

egy kevés idő elteltével próbáltam megkeresni Adamet, vagy legalább Jake-et, mert amióta különváltunk a nagy bejelentést követően, egyiküket sem láttam. Átnéztem a sátrukba, hátha ott vannak, de nem voltak. Megnéztem őket a raktárban, mert Adam említett olyasmit, hogy szoktak ott nyomulni. De most nem voltak ott. Még a térre is visszamentem, hátha ott lesznek, bár elég kevés esélyt láttam rá. És igazam lett. Mert nem voltak ott sem. Már kezdtem kétségbe esni, mikor egy  nő sikoltozni kezdett mögöttem. Azonnal oda fordultam, és ezzel egy időben Jake a nevemet kezdte üvölteni. 

Futásnak eredtem, bár nem voltak túl messzire tőlem, minél hamarabb oda akartam érni. A nő oldalából szinte ömlött a vér, és ahogy egyre közelebb kerültem, egyre tisztábban láttam a hatalmas, állat okozta sebet. 

- Lonne? - kérdeztem azonnal.

Ahogy elnéztem a sebet, nem hiszem, hogy egy olyan kis állat okozta volna, mint amiből egy milliónyit láttam pár hete. Pár hete. Mintha egy teljes év telet volna el aznap óta. Mintha egy másik korszakban lennénk. Egy másik világban. Kénytelen vagyok ezt hinni, hogy megvédjem magam. Ez csak egy másik, képzelt, vagy álmodott világ. Igazából nincs olyan, hogy itt és most. Hogy holnap felkelek ebből a rémálomból, és Nash minden bizonnyal mellettem lesz. Hogy tovább idegesítsük egymást. Az idők végeztéig.

- Nem tudom. - válaszolt Jake . 

A sebet elnézve csakis egy elvadult állat lehetett. Vagy egy bosszúszomjas állat. Vagy ami a legrosszabb: egy elvadult, bosszúszomjas állat. Talán tigris. Esetleg medve. De még mamutot is előbb mondanék, mint Lonne-t. Ahhoz ez túl... más. Nem tudom. Még nem láttam ilyet, de nem hiszem, hogy valami mini-farkas csinálta. 

- Csinálj valamit! Könyörgöm! - szólt a nő

Belegondolva, mi történt legutóbb... nem hiszem, hogy nekem kéne őt ellátnom. Mármint, nem tudom mennyi annak az esélye, hogy őt is megmérgezem, de ha csak egy kicsi is van, szeretném elkerülni ezt. Az emlék belemart a lelkembe, ahogy visszaemlékeztem Nashre.

- Szólok Sonnak. Maradj itt vele. - utasított Jake, mielőtt elrohant.

A nő minden percben sikoltott egyet. Az idő pedig csak telt és telt, közben egyre többen gyűltek körénk bámészkodni. Kérdezgettem a nőt, hogy eltereljem a figyelmét, de nem igazán sikerült. Megtudtam, hogy Alisha-nak hívják, hogy van egy fia, Boone, a férje, Covoon, pedig a Lonnek ellen folytatott harc során halt meg.  

Alisha már régóta szenvedett, de Jake még mindig nem volt sehol. Úgy döntöttem, én is Sonn keresésére indulok, hogy ne érezzem magam annyira tétlennek.

Mire elindultam volna, viszont már késő volt. Megint. Alisha meghalt. A fia pedig épp ekkor ért oda mellé, átküszködve magát a tömegen. A kisgyerek szemébe könnyek gyűltek, amikor átölelte őt egy férfi, aki szintén megtörtnek tűnt. Valószínűleg Alisha bátyja lehetett.

A tömeg lassan szétoszlott, és már csak ketten maradtunk. Én, és Alisha holtteste. ekkor kissé megkésve, de odasietett Sonn, Jake-el a nyomában.

- Késő. - mondtam ki az általam legutáltabb, és átlagosan a legtöbb fájdalmat okozó szót.

Sonn megnézte Alisha sebét, és visszafordulva hozzánk egyszerűen csak kijelentette:

- Nem egy Lonne tette.

- Akkor mi? - kérdeztük egyszerre Jake-el, mert más állatot eddig még nem láttunk errefelé.

- Hát ez az. Nem tudom.