A senki földje

24. fejezet

3 héttel később minden úgy lett, ahogy mondtam. A tábor bejáratainál mindenhol 2-2 őr, délben és éjfélkor felderítő csapatok váltották egymást a főkapunál. egyik be, másik ki. A terhes nőket egy sátorba rakták. Azt a sátrat 6 őr vigyázta 4 óránkénti váltásban, hogy éberek maradjanak. A közönséges polgárok felháborodását nem csillapította a tény sem, hogy senki nem hagyhatja el a tábor területét. Semmilyen esetben. Csak a felderítőink.

Ez idő alatt minden rendeződött köztem, Jake, és Adam között. Szóval a tilalom miatt most mi is éljük unalmas hétköznapjainkat. Pont, mint a gimiben. Na jó. Ez kicsit erős hasonlat volt. Ennek az egésznek semmi köze a gimihez. Most, hogy a gimire gondolok... ott már biztosan kitört a pánik. Már egy hónapja elutaztunk egy olyan vakációra, aminek két hétig kellene tartania. Mondjuk az igazság az, hogy soha nem is érkeztünk meg arra a nyaralásra. De ezt az otthoniak nyilván nem tudják. Sem azt, hogy hol vagyunk éppen. Sem pedig, hogy hármunkon kívül mostanra mindenki halott, aki a repülőn volt.

Akármilyen nehéz is, már kezdem elfogadni, hogy így van. Halottak. Kally is halott. Soha többé nem láthatom a boldog mosolyát és a ragyogó arcát. Már sosem fog rámnézni csillogó szemeivel, vagy viccesen ellökni magától, ha beszólok neki. És már soha nem fogok beszólni neki, csak azért, hogy ezt csinálja, mert annyira szeretem. A kamu sértettség a szemében, és ahogy próbálja visszafolytani a mosolyát.

Egy kósza könnycsepp végigfolyt az arcomon, ahogy gondtalan kacagására gondoltam. Azt gondoltam, helytelenül, hogy egy hónap elteltével már gondolhatok rá a szorító érzés nélkül a mallkasom és gyomrom körül. És persze Adamnek is ilyenkor kell jönnie, hogy ellenőrizzen.

- Mi a baj? Meghalt még valaki? Nem vált be a védelmi rendszerünk?

- Nem. Azzal nincs gond.

- Akkor miért pityeregsz?

- Kally. Kallyre gondoltam. - vallottam be.

- Jaj te. - vetette át kezét a vállamon és magához húzott. - Nem tudok mondani semmi vígasztalót. Csak azt, hogy biztosan egy jobb helyen van.

- Igen - sóhajtottam. - Abban biztos vagyok. Ha létezik mennyország, és van ember, aki oda jut, Kally biztosan.

És csak ültünk ott. Ültünk a fám alatt, és hallgattunk. Más nem is kellett. Most pont erre volt szükségem. Hogy valaki hallgasson velem.

Szokatlan ez a nyugodt helyzet. Nem történik semmi. Nem problémázik senki. Mindenki beletörődött mostanra a helyzetébe, senki nem akar kitörni innen. Akinek nem csak a szája volt nagy az elején, hanem tényleg tenni akart valamit a népéért, az mostanra csatlakozott a felderítőkhöz. Na igen. A felderítők. Azon kívül, hogy a tábort védik odakintről, és kutatják a gyilkos szörnyet, mostanság nagyon nagy élvezetüket lelik abban, hogy hőst csinálnak saját magukból. Fiktív történeteket mesélnek el az odakint ólálkodó veszélyes szörnyetegekről, és hogy hogyan győzték le őket. A gyerekek imádják ezeket a történeteket. A felnőttek többnyire a szemüket forgatják, amikor egy-egy fiatal "hős" mesélni kezdi a kalandjait a vacsoraasztalnál.

- Lassan két hónapja nem történt semmi. - mondta egy tanácstag a gyűlésen. - Két hónapja elszigetelve élünk mindentől, lassan felemésztünk minden tartalékunkat, elfogynak az őreink, mert sorban mondanak fel az unalmas munka és a lehetetlen beosztás miatt. A közemberek értetlenkednek, a gyerekek nyűgösek, friss levegőt akarnak. Az apák panaszkodnak, nincs elég munka. Mégis miből kéne megélniük? Az egész gazdaság a romokban hever. A terhes nők unják a bezártságot, unják egymást, unják a tehetetlenséget, unnak mindent. A férjeik pedig aggódnak értük. Két hónapja nem látták a várandós nejüket. Lassan már szülnek. Azt akarja, hogy tegyük fel a maga gyermeke egy ilyen helyzetben szülessen meg? Azt akarja, hogy ne ismerje, félje, óckodja a külvilágot? Milyen király lesz az? - fordult most Sonn felé. - 15 terhes asszony várja a korlátozások végét, hogy végre szabadon élhessenek. 15 férfi várja a korlátozások végét, hogy láthassa gyermeke anyját. 15 csecsemő fog megszületni nem oly soká, akiket etetni kell. A nagy királyok. A tehetséges külvilágjárók. A következő generáció, akik keresni fogják a kiválasztottat. Elszúrná az életüket, csakmert hárman meghaltak? Mondja, hogy maga is látja a kontrasztot.

- Két hónapja biztonságosan élünk. - kezdett válaszadásba Sonn. - Két hónapja egyetlen terhes nő sem halt meg, aki az újabb generáció egy potenciálját hordja szíve alatt. 15 nőről beszéltél. ez a szám lehetne 18 is. 15 férfi várja haza várandós asszonyát. Három férfi gyászolja neje és születendő gyermeke halálát. Ha akkor nem lépünk, lehet, hogy ez a szám mostanra 10 lenne. vagy több. ki tudja? Lehet, hogy az én nejem, az én Gyermekem is gyarapítaná a listát. Ha akkor nem léptünk volna, mostanra késő volna. A tartalékainknak még közel sincs vége. A vadászaink pedig dolgoznak. Szóval nem is lesz. Nem állt le a gazdaságunk. A családok nem fognak éhen halni. Ingyen ételt osztunk minden este, amit a táborunkban élők többsége ki is használ. Az őrökkel sincs túl nagy gond. Nem felmondanak. Az tévedés. Kirúgom őket. Nyomós okból. Utánpótlás is van bőven. Minden 20 év feletti szeretné látni, mi van a falakon túl. Ez az egyetlen lehetőségük, mert ilyen fiatalon a Felderítők Szövetsége szóba sem áll velük. Így őrnek jelentkeznek. És ez nekünk jól jön, mert így kiszórhatom a felelőtleneket. A közemberek és gyermekek szórakoztatásáról épp a napokban gondoskodtam. A terhes nők pedig inkább unatkozzanak, mint meghalljanak. Jobb az unott asszony, mint a halott. A férfiaknak nincs okuk aggódni. Az asszonyaik jó kezekben vannak és ezt ők is tudják. A gyermekeknek az a legjobb, ha egy biztonságos világba születnek. Nem lesz bajuk, mert nem otthon, hanem egy külön sátorban születnek. A gyermekeknek nem kell ismerniük a külvilág borzalmát. Ettől nem lesznek kevésbé jó vezetők, mire felnőnek. Az emberek nem a korlátozások végét, hanem egy szabad világot akarnak. Attól, hogy megnyitom a kapukat még nem lesz kevésbé veszélyes kimenni rajtuk. Ha beszüntetem a korlátozásokat és még egy nő meghal, az még az eddigi háromnál is jobban az én saram lesz. Mert én mondtam, hogy már lehet. Átverem őket aztán nagyobb bajban lesznek, mint eddig voltak? Ez nekem is veszélyes. Jön a következő generáció. Ahogy mondtad. Jó vezetőnek tartom magam. Elég jónak ahhoz, hogy az maradjak, amíg a fiam felnő. Még 20 évig. Aztán majd ő levált engem, amikor kiöregedtem, vagy meghaltam. De ha megteszem, amit kérsz, barátom, idő előtt leváltatnak. Talán még a fiam sem, az ő fia sem lehetne királya ennek a birodalomnak.

Az összes tanácstag Sonn mellé állt ebben a kérdésben. Mind egyetértett abban, hogy a birodalom kapui zárva maradnak, amíg megszületnek a következő generáció gyermekei. Sonn berekesztette az ülést, így mindenki mehetett dolgára. A búcsúzás után el is indult mindenki az ajtó felé, amikor egy üvöltést hallottunk, mielőtt bárki kiléphetett volna az ajtón.