A senki földje

13. fejezet

A tisztásra értünk, ami sokkal nagyobb és szebb volt, mint képzeltem. Természetes, nem álltak ki fa tuskók a földből, ami arra utalhatott volna, hogy itt valaha fák voltak. Minden felől körülvette az erdő, ami plusz hangolatot adott neki.

- Megérkeztünk! - mosolyogtam Jake-re.

- Ez nagyon szép. - ámult el.

- Héj! - integetett Adam a tisztás másik végéből. - Gyertek ide! - kiáltotta.

Ledobtuk a cuccokat amiket cipeltünk, és mind Adam felé kezdtünk futni.

- Mi az? - kérdeztem mikor oda értünk.

- Találtam egy csomó holttestet. Gyertek. - kezdett elindulni egy irányba. - szinte ösvény van belőlük.

- Ez furcsa. Hogy kerülhettek ide? - gondolkozott Nash.

- Szerintem a mi gépünkről. - álltam meg egy pillanatra.

- Azt mégis hogy? Leszakadtak rólunk. - értetlenkedett Jake.

- Nem. Mi a gép hátuljában utaztunk. A hátsó felében. Tehát mikor kettészakadt, mi azonnal lezuhantunk, viszont a másik fele tovább repült. Nem ők szakadtak le rólunk, hanem mi róluk. - magyaráztam, kicsit szájbarágósan.

- Eddig meggyőződésünk volt, hogy a többiek a tengerbe fulladtak. - kezdte megérteni Adam - De lehet, hogy nem?

- Az lehet, hogy nem fulladtak az óceánba - szállt be Jake - de biztosan meghaltak. - mutatott egy a lábánál heverő hullára.

- Nem ez a lényeg. - legyintettem, mire mind a hárman rám néztek. - Ha nem az óceánba zuhant a gép eleje, ott találhatunk vizet, vagy akár kaját is.

- Úgy gondolod, hogy egybenmaradt bármi is egy ilyen zuhanás után? - nézett rám kételkedve Nash.

- Lehetséges. Mert mikor leszakadtunk, a gép sokkal könnyebb lett. Így egy kicsit megemelkedett, aztán hajtóművek hiányában siklani kezdett. A szárnyain. Vagyis a szárnyán, mivel az egyik égett. Mivel a bal oldali szárnya kigyulladt, csak a jobb oldalit kapkodta a szél, ami azt eredményezte, hogy a gép balra fordult. De ekkor már eléggé lent volt ahhoz, hogy belecsapódjon... - néztem körül - abba a fába - mutattam egy kb. 1 méterrel kiálló fára.

- Soph, te egy zseni vagy. - közölte Adam miközben megölelt.

- Hogy lehetsz te csak 3-as Biológiából? - kérdezte Jake.

- Ez Fizika. És ezek után megértem, miért vagy 2-es belőle.

Elindultunk abba az irányba, amerre a kiálló fa van, és igen. Alatta volt a gép első fele.

- Oké. Ebbe most be kéne mennünk? - kérdezte tartózkodva Adam.

- Neked nem. - néztem rá és beléptem a kettészakadt géptörzsbe.

Az ülésekben becsatolt övű halott emberek voltak, a stewardess a földön feküdt holtan. Néhány ülésből kiestek az emberek. Gyorsan odamentem, ahol Kally ült, hogy megnézzem ott van-e. Nem volt. Valahol kieshetett.

- Hé! - ölelt át hátulról hirtelen Nash. - Minden oké?

- Persze. - töröltem le egy kósza könnycseppet az arcomról.

- Hajjjh. - fordított szembe magával és úgy ölelt tovább, így a mellkasába fúrtam az arcom. - Gondoltam, hogy nem jó ötlet ide jönni. - rázta a fejét, majd puszit nyomott a fejem búbjára.

- Dehogynem. Jól vagyok. - toltam kicsit távolabb magamtól, és hogy ez hihetőbb legyen az arcomra erőltettem egy mosoly-féleséget.

- Rendben. - sóhajtott végül, de tudtam, hogy nem teljesen hisz nekem.