A senki földje

29. fejezet

- Nem! - válaszolta rögtön Sonn. - Nem engedem! Túl veszélyes! 

- Nem hallottad, mit mondtam az előbb? Felszerelésekkel és megfelelő mennyiségű harcossal a megfelelő minősítésből. Te döntöd el, ki, mivel. De fontos, hogy harcoljunk. - kb. harmadszorra hagyja el a számat ez a mondat ma reggel. 

- Azt sem tudjuk, mivel állunk szemben! - Sonn kezd mérgesebb lenni, mint amilyennek lennie kéne. Mégis mitől fél?

- De ha bezárkózunk, nem is fogjuk megtudni. - bizonygatom neki az igazamat összezárt fogakkal, hogy éreztessem vele, nekem is fontos az ügy.

- Te javasoltad, hogy zárjuk be a kapukat. - védekezik. Hát persze! A jól ismert "te mondtad" visszavágás. De rajtam nem tud kifogni. 

- Igen. Én. Amíg kitaláljuk, mi legyen. És az ártatlanok és civilek védelmére. A nők és gyermekek védelmére. - magyaráztam neki, de a testtartása azt árulja el, hiába. Nem lazul az ökölbe szorított keze, és a karját még mindig szorosan a testéhez zárja. Nem sikerül meggyőznöm. De azért csak tovább próbálkozom. - Nem azért, hogy elbújjunk az ismeretlen elől. Hanem hogy feltérképezzük azt, mielőtt lecsapunk rá. - kemény tekintetét fürkészem, de mintha egy sziklához beszélnék. - Sonn, nem azt mondtam, hogy legyél gyáva. Csak azt mondtam légy következetes. És okosabb, mint az, amit legyűrni készülsz. Hónapok óta kerülgetjük ezt a témát. Nem beszélünk róla. Nem gondolunk rá. De attól, hogy megfelejtkezünk róla még nem fog egy csapásra eltűnni. - csak ha megöljük, gondolom. De azt már nem mondom ki.

- Rendben. - egyezett bele végül. - De nem holnap. Ki kell találnunk egy jó tervet, egy bomba biztosat. Ide nem elég pár lándzsa vagy egy bomba. - gondolkodik. Szinte hallom, ahogyan forognak a fogaskerekek az agyában. - Nem elég, ha megmérgezzük. - tovább gondolkodik. Valami mást keres. - Nem tudjuk, mi árthat neki. Erős. Nagyon erős. - és ekkor beugrott.

- Azt mondtad, minél többet eszik, annál nagyobb, erősebb és halálosabb lesz. Így van? - bólint. De nem teljes meggyőződéssel. Ez is csak tipp volt. Ahogyan minden más ezzel a valamivel kapcsolatban. - Viszont most egy ideig nem evett. Aztán megölte a két gyereket. - várok egy kicsit, hátha kikövetkezteti magától, anélkül, hogy kimondanám. - Szóval most erősebb, de nincs tele energiával. Várnunk kell pár napot. Vagy hetet. Aztán lecsapunk rá. Csúzli, puska, kés, lándzsa, amit akarsz. A lényeg, hogy pusztuljon. 

- Nincs elég katonánk egy ilyen bevetéshez. Túl kevés az erőforrás. Ha kicsi a fenyegetés, mindenkit meg fog ölni. - aggodalmas ráncok keletkeznek a homokán.

- Figyelj - halkabbra vettem a hangerőt, hogy illetéktelen ne hallja meg, amit mondani akarok neki, szinte suttogtam - engem nem bántottak azok a fura farkas, vagy hegyikutya lények sem, akik szerinted rendkívül veszélyesek. Igaz? - Sonn kétkedve nézett rám, mintha pontosan tudná, mit is akarok mondani. Láttam a szemében, hogy leesett neki. És nem támogatja az ötletet. - Biztos okuk is volt rá. Lehet, hogy mérgező vagyok erre a szigetre és a benne élőkre. Ki tudja? Én már semmit nem tartok lehetetlennek. - közelebb hajolok, és hatásszünetet tartok. Még csak most jön a csattanó.

- Sophy, tudom mit akarsz mondani... - kezdte, de mielőtt befejezte volna, félbeszakítottam. Még nem mondtam végig, amit akartam. És ha együtt akarunk működni, Sonnak meg kell tanulnia, hogy nem szakíthat félbe csak úgy.

- Én pedig tudom, mit akarsz válaszolni rá. De azt kell mondjam, ez csak egy lehetőség. Arra, hogy beszállj, és a néped téged ünnepeljen, amikor meghal az a valami. Csak lehetőséget nyújtok, hogy beszervezd a katonáidat. De ha te nem segítesz, ám legyen. Majd megoldom egyedül. Egyedül szervezkedem. Sokan leszünk. Fogom a kész tervemet és a magát hősnek felcímkéző lakosságodat, kimegyek oda, végzek a szörnnyel, ami fenyeget mindenkit, aki él és mozog, majd elmondom mindenkinek, hogy az olyan jónak gondolt királyuk csak bezárva akarta tartani őket, nem pedig megvédeni. Szerintem egészen jól fogadnák. Szerinted? - tudom, nem szép, hogy felhasználom ellene a gyengeségeit, de momentán nem tehetek mást.

Sonn eléggé meglepődött a beszédstílusomon. Gondolom, fenyegetőnek érezte. Helyes - gondolom -, mert annak is szántam. Érezze csak magát fenyegetve, ha ez az, ami segít abban, hogy megvédje a népet, amit övének tart. Ha ez ösztönzi arra, hogy kiirtson egy veszélyes lényt, ami minden szigeten élőt fenyeget, hát akkor bármit megteszek, hogy motiváljam. Ha tetszik ez neki, ha nem. Utólag meg fogja köszönni nekem, hogy olyan erőszakos voltam ezzel kapcsolatban. 

- Legyen - sóhajt fel végül. Megadta magát. Győztem. - De még egyszer mondom: nem holnap. Holnap készítünk egy tervet. Legalább egy hetet várunk, hogy az az akármi minél gyengébb legyen. Inkább kettő. Legyen kettő. És akkor, két hét múlva, minden tizenöt év feletti lakossal együtt kimegyünk a faluból. Egyenesen keletnek. Ahol a legtöbb ilyenfajta haláleset történt. Mit szólsz? - nézett rám várakozva.

- Tökéletes. - vigyorogtam rá. - Már csak egy kérdésem maradt. - Sonn aggódva nézett felém. Láthatóan attól tartott, hogy ismét kiosztom, gyávának, vagy rossz vezetőnek nevezem. De mentségemre szóljon, ezt mind a közösség érdekében tettem. Most viszont csak a puszta kíváncsiság hajt. - Miért vársz holnapig a tanácsüléssel? - kérdezem a lehető legkedvesebb, legkevésbe célozgatós hangomon. - Előttünk az egész nap. És úgysem csinál senki, semmi érdemlegeset. 

- Erre baromi egyszerű válaszolni. - elhelyezkedett, amiből arra következtetek, hogy bár egyszerű, nem túl rövid választ fogok hallani tőle a kérdésemre. - Mivel voltál már pár ülésen, gondolom, tisztában vagy azzal, hányan is tartoznak a tagok közé. A lerövidített verzió az, hogy kurva sokan. És mind a falu különböző pontjain élnek. Nekem pedig van jobb dolgom is annál, mint utánuk szaladgálni fel s le a faluban. De ha ezt a részét magadra vállalod, szívesen rendezek egy ülést a kedvedért.

- Nem. Köszi. - ráztam a fejem fintorogva - Kihagyom a lehetőséget. Holnap sokkal jobb lesz. Addigra átgondolom, mit is akarok. És felteszem, te is.