Út a boldogság felé (Lando Norris fanfiction)

15. Fejezet

Figyelem a részben maszturbációs jelenet van!

Lando szemszöge

Másnap délután felspannolt állapotban indultam el Charékhoz. Úgy gondoltam, hogy személyesen tájékoztatom a barátomat a tegnapi randevúnkról Jemmával. A tizenöt perces autóút után leparkoltam a családi ház elé, aminek a feljáróján parkolt egy piros és egy grafit szürke Ferrari. Meghúztam a szám, mivel hétfő délután Amy ritkán volt otthon. Általában a cég Monte – Carlo-i irodájában végezte el a papírmunkákat. Csengettem majd pár perccel később a barátom nyitott ajtót szürke szabadidő nadrágban és fehér pólóban. A haja szanaszét állt.
- Helló tesó! – veregettem meg a vállát
- Helló haver! – nyitotta ki előttem az ajtót
- Zavarok? – kérdeztem az előszobában
- Dehogy! Amy itthonról dolgozott. – válaszolt a fel nem tett kérdésemre
- Talán valami gond van? – kerestem a tekintetét
- Minden okés. – tette a vállamra megnyugtatásképpen a kezét és leültünk a nappaliban – Kérsz valamit inni?
- Mentes víz.
- Máris. – sietett ki a konyhába majd pár másodperccel később megjelent két üveg vízzel és két pohárral – Mindjárt jövök csak ránézek Amsre. – indult a szobájuk felé majd behúzta maga mögött az ajtót. Pár másodperccel később rohamléptekkel sietett konyhába és visszament egy pohár vízzel. Az ajtót nyitva hagyta véletlenül, így láttam, hogy a fürdőjükbe igyekezett.
- Jobb már? – kérdezte aggódva
- Persze. Már kezdem megszokni, hogy semmi szilárd nem marad meg bennem. Mostantól háztartási kekszen fogok élni. – hallottam Amy megviselt hangját
- Hozzak még valamit?
- Ki jött hozzánk?
- Lan. Szóljak neki?
- Dehogy! Mindjárt én is kimegyek. Vennél elő nekem egy citromot?
- Persze kicsikém! – pár másodperccel később megjelent és a konyhába ment. Visszajött a nappaliba egy felkarikázott citrommal és még egy üveg vízzel majd leült a kanapéra.
- Talán beteg? – kérdeztem Chartól
- Csak rosszullétek. Pár napja már ez megy, miután eszik.
- Összeszedett valamit? – kerestem a barátom tekintetét
- Szia Lan! – köszönt nekem egy halvány mosoly kíséretében Amy
- Helló Ams! – mosolyogtam rá
Leült Char mellé és a vállára hajtotta a fejét, miközben fél oldalast felhúzta a lábát a kanapéra. Char a kezébe adta a citromos tányért.
- Köszönöm. – puszilta meg az arcát
- Hozzak kekszet?
- Csak simát.
Char óvatosan felállt mellőle majd pár másodperccel később egy zacskó háztartási keksszel tért vissza.
- Nem vagyok fertőző beteg. – fordult felém Amy mosolyogva
- Elég fehér vagy. Még sosem láttalak ilyennek.
- Majd elmúlik. – húzta meg a vállát – Szerdára jól kell lennem.
- Még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy el gyere velünk Abu - Dzabiba. – húzta meg a száját Char
- Ez az utolsó futam és szeretnék ott lenni, mikor megnyered a világbajnokságot. – hadarta – Nem vagyok beteg! – győzködte határozott hangnemben
- Én sem tartom jó ötletnek. – bukott ki a számon
- Férfiak. – sóhajtotta és bekapott egy citromot
- Amúgy mi bajod van? Gyomorrontás? - puhatolóztam
- Annál kicsit hosszabban tartó állapot. – jelent meg egy halvány mosoly Char szája szélében
- Terhes vagyok. – fordult felém mosolyogva Amy
- Tessék? – kérdeztem vigyorogva
- Apa leszek. – ért fülig Char szája
- Jesszusom! Miért nem mondtátok? – öleltem át hirtelen a barátomat
- Pénteken tudtuk meg. – világosított fel – Miután találkoztunk, azután mondta el nekem is!
- Jézusom! Gratulálok! – öleltem át lágyan Amst
- Köszönjük! – mosolygott rám
- Hány hónapos vagy?
- Kettő.
- Elmondtátok már valakinek? – kérdeztem izgatottan
- Te vagy az első! – tette a vállamra kezét Char
- Végre! Valamiben én vagyok az első! – kiáltottam fel örömömben és közben úgy ugráltam, mint egy kisgyerek, ami miatt Amy kacagni kezdett – Mikor mondjátok el a többieknek? Anyukádéknak? – fordultam Char felé
- Tizenkettedik hét után. – világosított fel Char
- Így légy szíves ne mond el senkinek. – nézett rám határozottan Amy
- Lakat a számon! – vigyorogtam rájuk – Fiú vagy kislány? – ültem vissza a fotelbe
- Még nem tudjuk. – válaszolta Char és visszaült Amy mellé, aki a vállára hajtotta a fejét
- Ugye nem fogsz jövőre dolgozni? – néztem rá kimérten Amyre
- Nem. – rázta a fejét – De a versenyeken ott leszek és felügyelem a felkészüléseteket is.
- Majd szépen maradsz a fenekeden. Nem kell ugrálnod. – simított végig a hátán Char
- Majd meglátjuk. – kapott be egy citromot
- Basszus most esik le! – csaptam a fejemhez – Te szezon közben fogsz szülni!
- Jaja, majd megbeszélem a kis lurkóval, hogy két futam hétvége között akarjon világra jönni. – simította meg a pocakját
- Mindenesetre ott leszek végig melletted. – puszilta meg lágyan Char a száját – Pfú de savanyú! – húzta meg a száját és kidugdosta a nyelvét, amire nevetni kezdtünk Amyvel