Út a boldogság felé (Lando Norris fanfiction)

21. Fejezet

A rész 18 + -os jelenetet tartalmaz!

Jemma szemszöge

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Lan alszik mellettem az ágyban. Óvatosan felemeltem a fejem és tanulmányozni kezdtem az arcát. A szája enyhén nyitva volt, így szuszogva vette a levegőt. A mellkasa lassan egyenletes ütemben emelkedett. Az éjszaka, amit együtt átéltünk szinte leírhatatlan volt. Sosem tapasztalt élményekben részesített. Sohase gondoltam volna, hogy a szeretkezés lehet ilyen intenzív két ember között. De hisz kit áltatok, ha az ember rátalál a másik felére minden élmény, minden érzés egy másik dimenziót nyit meg előttetek, ahol csak ti ketten vagytok. Mindenki más csak másodlagos. Nincsenek felesleges szavak, hiszen minden kétség, rossz érzés megszűnik.
Ezek a spirituális dolgok sosem hoztak lázba, azonban saját magamat megismerve egyre több hasonlóságot fedeztem fel ezalatt a pár hét alatt Lanben és bennem, ami kicsit rémisztő lehet másoknak. Azonban, ha tisztába van az ember a saját személyiségével, akkor kevésbé riad vissza, ha azt egy másik emberben viszontlátja. Nem olyan dolgokra gondolok, mint a zene ízlés vagy kedvenc ételek, hanem ami a belső tulajdonságai egy embernek. Láttam, hogy a szemhéja enyhén megremeg és lassan felemelkedik. Az óceánkék szemei csillogva tekintettek rám.
- Jó reggelt szívem! - mosolyogtam rá
- Jó reggelt édesem! – lehelt egy lágy csókot az ajkaimra – Mióta vagy fent? – lassan nyújtózott egyet
- Pár perce.
- Mikor tervezted az indulást?
Az éjjeli szekrényen lévő órára emeltem a tekintetem, ami hét órát mutatott.
- Kilenc? – kérdeztem
- Oké. – mosolygott rám és végigsimított az arcomon.
A tenyerébe fektettem a fejem.
- Megyünk zuhanyozni?
- Máris. – mosolygott rám, miközben én a fürdő felé igyekeztem
- Beállítom a vizet. – kiáltottam
- Rendben. – fél füllel hallottam, hogy az ágy rugói az eredeti állapotukba ugrottak vissza.

Meztelenül beálltam az üvegfallal elválasztott zuhanykabinba majd megnyitottam a két csapot egyszerre. A víz langyos sugárként érte el a kézfejem, így melegebbre állítottam. Ahogy megtaláltam a megfelelő hőmérsékletet, beálltam alá. Csukott szemmel az arcomat a vízsugár felé irányítottam majd éreztem, hogy két kéz végigsimít az oldalamon lefelé. Az egyikkel átkulcsolta a derekamat és maga felé fordított. Átöleltem a nyakát, miközben ő a jobb kezével a falhoz emelt a ballal pedig a hajamba túrt. Szenvedélyesen csókolózni kezdtünk majd éreztem, ahogy egy határozott mozdulattal belém hatolt. A nyakam hátravetettem és egy erotikus nyögés hagyta el a szám, ahogy a testünk összeforrt. A száját morgásszerű hang hagyta el, ahogy mozgatni kezdte ütemesen a csípőjét.
- Nem tudok veled betelni. – suttogta a fülembe
- Én se veled.
- Magadhoz láncoltál, akár be akarom vallani, akár nem.
- Te vagy a másik felem. – egészítettem ki, miközben a gyönyör hullámain közösen lovagoltunk. A testem remegni kezdett, ahogy pár perccel később a vágy tetőfokára hágott. Lan lábai megrázkódtak és éreztem, ahogy a testnedve ütemesen lövell kifelé a hüvelyembe, ami által további sorozatos orgazmusokban lett részem. Lassan a biztonságot nyújtó talajra eresztett, miközben tartott. A légzésünk szaggatott és gyors volt. Rám vigyorgott, ahogy beletúrt a hajamba. Az arcom az övét utánozta.
- Szeretlek. – csókolt meg lágyan
- Szeretlek. – néztem a szemébe

Lando az útra koncentrálva figyelmesen követte a beépített navigáció utasításait Lyon belvárosában. Reggel kilenc óra után pár perccel indultunk el, miután közösen megkávéztunk és megreggeliztünk. Gyorsan összepakoltam egy utazótáskába a holmijaimat, hogy másnap kényelmesen repülhessünk a megbeszéltek szerint Bristolba Lando szüleihez. Az indulás előtt elmentünk Lando lakásához, ahol magához vette a táskáját.
- Ki fogja hazavinni a kocsidat? – kérdeztem tőle, ahogy elhagytuk Monte – Carlot
- Estebanék. A barátnője Elena szülei és az ő szülei is Évreuxban laknak és tesznek egy kisebb kitérőt, mikor jönnek haza felé 26-án. Már korábban megbeszéltem vele. – magyarázta ahogy felhajtott az autópályára
Az úton gyorsan tudtunk haladni. Zenét hallgattunk, beszélgettünk. Észre se vettem, hogy körülbelül tizenkét óra tájékában a Lyon várost jelző táblához értünk.
- Már itt is vagyunk? – kérdeztem tőle meglepetten
- Mondtam én, hogy hamar ide érünk. – nevetett fel és végigsimított a combomon, amikor megálltunk egy piros lámpánál.
- Nem is volt vészes.
- Talán féltél?
- Melletted sosem. Csak azon lepődtem meg, hogy ilyen gyorsan tudtunk haladni.
- És meg sem álltunk. – indult tovább a forgalommal. – Szüleidnek nem szólsz?
- Egy – két óra körül mondtam nekik. Biztos meg fognak lepődni. – kacagtam fel
- A következő lehetőségnél balra majd ötszáz méter múlva érkezés a jobb oldalon. – mondta a navigáció
Izgatottan fészkelődni kezdtem a Ferrari sport ülésében és vigyorogva tekintettem a feltűnő szülői házra, ami fényárban úszott.
- Megérkeztünk! – jelentettem be vidáman, ahogy Lan leparkolt a padka mellett és felé fordultam – Ne izgulj! – simítottam végig az arcán
- Régen mutattak már be. – húzta meg a száját
- Hidd el nem harapnak! – csókoltam meg lágyan majd kinyitottam az ajtót.
Lan pár másodperccel később követett és ahogy beriasztotta a kék csodajárgányt átkulcsolta az ujjainkat. A másik kezében egy csokor virágot és egy díszszatyrot tartott.