Út a boldogság felé (Lando Norris fanfiction)

3. Fejezet

Lando szemszöge

Zandvoortban izgatottan készültem a futamhétvégére. Carlossal töltöttem az időm nagyrészét, mivel nem akartam Chart zavarni, mivel tudtam, hogy Giadát elhozta a hétvégére és nem igazán szívleltük egymást.
A nyolcadik rajtkockából vághattam neki a vasárnapi futamnak. Az ujjamat a start gombra helyeztem és a tekintetemet a piros lámpákra szegeztem, mint sok alkalomkor már. Kizártam mindent és csak a versenyzésre koncentráltam.
A rajtot követő ötödik körben baleset történt. Alexander ütközött Lancevel, míg az autókat levontatták a pályáról a Safety Car mögött köröztünk. Pár kör megteltével újraindították a versenyt.
Körülbelül a verseny féltávjánál járhattunk, amikor a led paneleken világítani kezdett a piros lámpa, ami azt jelentette, hogy a versenyt félbeszakítják.
- Mi történt? – kérdeztem Kimitől
- Gyere be a bokszba! – adta ki a határozott utasítást

Szerencsémre csak két kanyarra voltam a boksz utca bejáratától, ahogy begördültem megláttam az óriás kivetítőn a piros zászló okát. Max elvesztette az uralmát az autója felett és hogy Char kikerülje egy hirtelen tett kormánymozdulattal a szemközti falnak csapódott. A lendület visszalökte Max autójához, majd a pálya közepére. Lewis hiába fékezett oldalról nekiütközött Char autójába, amely megpördült a tengelye körül a becsapódás hatására. Az autóból alig maradt valami és füst tört ki belőle az ég felé.
A hátam mögül motor bőgetést hallottam, így megráztam a fejem és tovább gurultam a bokszomhoz. Egy gyors mozdulattal kiszálltam az autóból és berohantam a garázsba.
- Mi történt? – kérdeztem Kimitől, miközben levettem a sisakom
- Char csúnyán balesetezett... – szakítottam félbe a mondandóját
- Mit tudsz róla? – kérdeztem idegesen
- Egyelőre semmit. Max és Lewis kiszedték az autóból. – nézett rám gondterhelten
- Beszélek Amssel! – indultam kifelé a bokszomból
- Lando! – kiáltott utánam
Határozott léptekkel indultam a Ferrari boksza felé.
- Lando! – fogta meg a vállam és maga felé fordított – Nem tartom jó ötletnek.
- Tudnom kell, hogy van! Kimi, ő a legjobb barátom! – kiáltottam indulatosan a bokszutcában, miközben a riporterek a kamerájukkal rám fókuszáltak és kattogtatni kezdtek
- Tűnjenek innét! – kiáltotta feléjük indulatosan a finn
Láttam a háttérben feltűnni Seb alakját, aki felénk igyekezett.
- Nem tartom jó ötletnek, hogy beszélj Amssel! – ismételte meg a szavait Kimi
- Egy szót sem tudnál belőle kihúzni. Sokkos állapotban van. – tette a vállamra kezét Seb
- És te tudsz valamit? – kérdeztem reménykedve Sebtől
- Még semmit. – rázta a fejét
- Nézd ott jön Lewis! – mutatott Kimi Seb háta mögé
- Hogy van? – kérdeztem a brit pilótát meg sem várva, hogy odaérjen hozzánk
- A központi kórházba vitték. Túlélte, ennél többet én sem tudok. – túrt bele idegesen a hajába
Éreztem, hogy egy mázsás súly került le a vállamról. Megnyugtatott a tudat, hogy a legjobb barátom életben van. A sérülése lehet, hogy súlyos, de a fő, hogy él és biztos voltam benne, hogy felfog épülni a sérüléseiből bármennyi időbe is telik.

A futamon próbáltam koncentrálni Char balesetét követően, azonban nem nagyon sikerült. A kilencedik helyre hoztam be az autót és ezzel két pontot szereztem a csapatnak és a világbajnoki pontversenyben is gyarapítottam a pontjaimat. A futamot követően a csapat három napomat is teljesen betáblázta, így csütörtökön tudtam bemenni Charhoz a kórházba.

Az épületben útbaigazítást követően a második emeleten kötöttem ki, majd egy kedves nővér a 216-os magán kórteremhez kísért. Kopogtam majd beléptem az ajtón. Char éppen a TV-t nézte, ahogy találkozott a tekintetünk mosoly ült ki mindkettőnk arcára.
- Rám ijesztettél haver! – karoltam át lágyan a vállát vigyázva a nyakmerevítőre
- Nem volt fáklyás menet. – vigyorgott rám
- Mikor engednek ki? – érdeklődtem tőle
- Ams azt nem mondta, mikor beszéltetek telefonon? – kérdezett vissza
- Lehet, hogy mondta, de nem emlékszem rá. Elmondta, hogy a nyakad és a jobb térded megzúzódott és füstöt nyeltél.
- Igen. Elméletileg holnapután kiengednek, ha minden jól megy. – válaszolt a korábbi kérdésemre
- És hogy érzed magad? – ültem le a székre
- Őszintén? – vigyorgott rám
- Ne kímélj! – utánozta az arcom az övét
- Szakítottunk Giadával. Rájött, hogy csak megmérgezzük egymást és mindkettőnknek jobb, ha külön folytatjuk.
- Látom nem visel meg.
- Inkább felszabadultam. – fújta ki a levegőt egy nagy sóhaj kíséretében
- Ams van melletted? – kérdeztem tőle
- Gondolom Seb leadta a drótot.
- Ismered. Most hol van? – érdeklődtem az edzője iránt
- Elment valami holland ismerőséhez főzőcskézni. – magyarázta csillogó tekintettel
- Milyen figyelmes. – ütöttem finoman vállba
- Az.
A telefonja rezegni kezdett. A kezébe vette és egy ragyogó mosollyal emelte a füléhez a készüléket.
- Nem tudsz meglenni nélkülem manó?
- Mit főzzek? – hallottam Ams hangját
- Valami finomat.
- Nem könnyíted meg a dolgomat. – nevetett fel a vonal túlsó végén
- Bármit kérhetek? – kérdezte reménykedve
- Most bármit. – vágta rá
- Lassagne és valamilyen csirke húslevest. – nyalta meg a száját
- Oké. Minden rendben odabent? Voltak viziten?
- Igen voltak. Mindent rendben találtak, azt mondták holnapután a megbeszéltek szerint hazamehetek.
- Az remek hír! – csilingelt a hangja örömtől
- Itt van Lando.
- Szia Ams! – kiáltottam
- Szia Lando! – kiáltotta – Hagylak titeket beszélgetni. Ne erőltesd túl magad! Pár óra és ott vagyok.
- Rendben. Türelmetlenül várom. – nevetett fel
- Ne légy telhetetlen Char! – kacagott fel a vonal túlsó végén.
Char letette a telefont és levakarhatatlan vigyorral rám nézett.
- Izzik a levegő Don Juan? – utánozta az arcom az ővét
- Fontos számomra. Úgy érzem benne megbízhatok és nem fog cserben hagyni. Természetesen rajtad és a családomon kívül. – magyarázta
- Nem kell a beszéd! Ismerem ezt a tekintetet. Te totál belehabarodtál!
- Csak kezdek Lan, de ez így jó, ahogy most van köztünk. – magyarázta
- Mikor ülhetsz újra autóba? – érdeklődtem
- Remélem Monte – Carlo. – igazította meg a haját
- Engedélyezik az orvosok? – kérdeztem meglepődve
- Nem tudom. Attól függ, milyen ütemben gyógyulok.
- Amy majd felügyeli a lépéseidet.
- Igen.
- Flonak most lesz a versenye? – kérdezett rá a húgomra
- Igen. Holnap indulok haza. Pár napot otthon töltök majd Barcelona és utána még tesztelünk Monte – Carlo előtt. Újabb nagyobb fejlesztési csomagot szerelnek az autóba. – magyaráztam
- Akkor sűrű napjaid lesznek.
- Az biztos.