Út a boldogság felé (Lando Norris fanfiction)

23. Fejezet

Lando szemszöge

Egy sötétszürke farmer nadrágot egy fekete inget és egy sötétszürke zakót vettem fel. A nappalimban elkényelmesedve várakoztam, hogy Jemma végezzen a sminkjével és indulhassunk Charékhoz. Egy fekete térdig érő ejtett nyakú, hosszú ujjú csipke rátétes ruhát vett fel. A szemét egy fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelte ki, a szájára pedig szájfényt kent, amivel a természetes szépségét hangsúlyozta.
- Gyönyörű vagy. – húztam magamhoz a derekánál fogva
- Ne túlozz! – nevetett fel
- Csak őszinte vagyok édesem. – csókoltam meg lágyan
- Felveszem a cipőm és indulhatunk. – ment az előszobába, ahol a lábára húzott egy fekete magassarkút. Felvette a térdig érő szőrmés téli kabátját majd felém fordult.
Gyorsan magamra kaptam a thermo dzsekimet majd magamhoz vettem a kocsi kulcsom. Kinyitottam előtte az ajtót, amit bezártam majd a ház előtt beszálltunk a kék Ferrarimba. Hallottam, hogy pityegett egyet a telefonom:
- Mikor indultok? – állt az üzenetben
- 10 perc és ott vagyunk. – írtam vissza
- Hoznátok citromot? – kérdezte Char
- Persze. Mennyit?
- Fél kg szerintem elég lesz.
- Oké.
- Köszi. – raktam a telefont vissza a zsebembe
- Mi az? – kérdezte Jemma
- Megállunk citromot venni.
- Oké. – mosolygott rám
Sebességbe raktam az autót majd elindultunk az egyik közeli bolt felé. Beszaladtam és vettem citromot majd tovább indultunk Charékhoz.

Az út körülbelül húsz percet vett igénybe, mert nagy volt a forgalom. Leparkoltam Charék lakása előtt majd kinyitottam Jemmának az utasoldali ajtót. Kisegítettem a kocsiból majd az ajtóhoz mentünk, ahol csengettem. Pár másodperccel később a barátom szétzilált hajjal, gyűrött ingben nyitott ajtót.
- Gyorsak voltatok. – nézett ránk meglepetten
- Mi az maratont futottál? – nevettem fel - Írtam, hogy tíz perc. – léptem be mellette az ajtón
- Szia Charles! – adott neki két puszit Jemma
- Szia Jemma!
- Ezt nektek hoztuk haver. – nyomtam a kezébe egy szatyrot, amiben a citrom egy üveg bor és bonbon volt.
- Köszi. Életet mentettetek vele. – vigyorgott rám
- Amy? – kérdezte tőle Jemma
- Mindjárt jön, csak rendbe szedi magát. – túrt bele a hajába
- Talán megazavartunk valamit? – nevettem fel
- Hát... - simította ki az ingjén a gyűrődéseket – Gyertek, üljünk le a nappaliban!
Az említett helység felé igyekeztünk majd Char a konyhába ment és pakolászni kezdett.
- Kértek valamit inni?
- Később. – válaszoltam
- Jemma?
- Szintén. – egészítette ki
- Ez jó kör volt. – jött vissza a kezében egy pohár vízzel majd leült az egyik fotelban – Hogy teltek az ünnepek?
- Nagyon jól. Voltunk Lyonban és Bristolban. – karoltam át a derekánál Jemmát
- Mit szóltak Lanhez a szüleid? – vigyorgott rá Char
- Szimpatikusnak találták. Örülnek, hogy boldoggá tesz.
- Igyekszem. – csókoltam meg lágyan
- Neked a szüleid? – ült ki továbbra is a levakarhatatlan mosoly a barátom arcára
- Korábbról már ismerték, ahogy a testvéreim is. A húgaim hozták a formájukat. Flot szinte alig lehetett levakarni Jemmáról.
- Neki terveztél korábban ruhákat? – kérdezte Char
- Igen, így már régebbről ismerem az egész családot. – felelte Jemma
- Sziasztok! – köszöntött minket Amy ragyogó mosollyal majd megölelt és adott mindegyikünknek két puszit. – Gyorsak voltatok. – ült le a fotel karfájára
- Hét óra van életem. – simított végig a hátán Char
- Upsz! Bocsi. – felelte vöröslő fejjel
- Ne aggódj! – legyintettem – Hoztunk citromot. – vigyorogtam rá
- Minek? – kérdezte meglepetten
- Charles írta. – válaszolta Jemma
- Tegnap hoztál egy kilót nem? – fordult felé a felesége
- Kell az utánpótlás és hamar ideértek volna. – mosolygott rá, amire Amynek még vörösebb lett a feje
- Tudtam, hogy megzavartunk valamit! – nevettem fel – Váltsunk témát! Hogy teltek nektek az ünnepek?
- Voltunk a szüleimnél. Anyum totál be van zsongva és alig várja, hogy megszülessen az unokája. – vigyorgott Char
- Az én családom még jobb volt Maranelloban. Kész baba lakosztályt alakítottak ki a régi szobámból. – nevetett fel Amy
- Tesódék hogy vannak? – kérdeztem Amytől
- Remekül. Vége a szezonnak náluk is, így visszaköltöznek Monte – Carloba.
- Vita leharapta volna Enzo fejét, ha nem egyezik bele. – egészítette ki Char
- Az is igaz. – értett vele egyet – Vacsizunk?
- Rád vártunk szívem – simított végig a hátán
- Megterítettél?
- Persze. Négy főre. – irányította az étkező felé
- Köszönöm. – csókolta meg lágyan
- Tiszta harmónia. – súgta a fülembe Jemma
- Az. – értettem vele egyet.
- Nem vagyok süket. – nevetett fel Char – Tudjátok öregszem, de a hallásom remek. A harmónia köztetek is meg van. – ülte le az asztalhoz
- Kösz tesó. – öklöztem vele az asztal fölött
- Kézzel tapintható. – értett vele egyet Amy és középre rakott egy nagy sültes tálat
- Char tényleg nem túlzott, hogy pörögsz. – nevettem fel
- Tombol bennem az energia. – ült le Char mellé – Szedjetek!
Vettünk magunknak a sült húsokból és a köretekből Jemmával majd Amy is szedett Charnak és magának. Megvacsoráztunk majd jött a desszert.
- Nálunk a családban karácsonyi hagyomány a profiterol. Ez még nagymamám receptje, aki szicíliai.
- Ez mennyei. – harapott bele Jemma az édességbe – Erre meg kell tanítanod.
- Sort keríthetünk rá. – kacsintott rá Amy
- Ams megint kitettél magadért. – simítottam meg a hasam
- Igyekeztem. Vállalod akkor a keresztapaságot? – mosolygott rám lágyan
- Persze. Nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltatok. Char nem mondta? – kérdeztem meglepetten
- Elfelejtettem. – húzta meg a száját
- Nem is te lennél életem. – nevetett fel Amy
- Hogy – hogy nem valamelyik testvéred? – fordultam Char felé
- Te jutottál egyből az eszembe és Amyvel egy véleményen voltunk, hogy legyen valamelyik közeli barátunk. – magyarázta
- Vita? – kérdeztem rá
- Következőnek. – vágták rá egyszerre
- Ó, nagyon előre terveztek. – nevettem fel
- Mi lesz a neve? – érdeklődött Jemma
- Luckas. – válaszolta Amy
- Nem mondtad neki? – kíváncsiskodott Char
- Elfelejtettem. – kacagtam fel
- Nem baj édes. Tudod, hogy szeretlek.
- Szeretlek. – csókoltam meg lágyan
- Ez annyira megható. – törölt le egy könnycseppet az arcáról Amy
- Minden rendben életem? – csókolta meg lágyan Char
- Bocsánat. Csak elég érzékeny vagyok és boldog vagyok, hogy végre megtaláltad a számításaid Lan. – fordult felém – Fontos része vagy a családunknak. Char úgy szeret, mintha a testvére lennél és rengeteg dolgot tettél értünk. Sosem tudjuk ezt meghálálni neked és hogy így látlak ez rengeteget jelent nekem.
- Nélküled mi sem lennénk itt. – egészítette ki Char
- Ne túlozzatok!
- De igen tesó. Már kész voltam én is hadműveletbe fogni, ha nem állsz a sarkadra. – nevetett fel Char
- Azt megnéztem volna. – csatlakoztam hozzá
- Hidd el szemfüles leszek és ha kell bevetem magam. – kacsintott rám