Út a boldogság felé (Lando Norris fanfiction)

4. Fejezet

Lando szemszöge

Monte – Carlo a második otthonom. Tizennyolc éves voltam, amikor egy kétszobás lakást vásároltam a monacói városban a kedvező adózási szempontok miatt. Az élsportolók nagy része rendelkezik lakással az országban. A monacói hercegség legismertebb és legfelkapottabb üdülőövezete a Földközi – tenger partjánál. Egy teljesen más világba csöppentem, ahhoz képest, ahol felnőttem. Mikor először jártam a városban már akkor magával ragadott gyerekszemmel, de felnőttként is egy teljesen más világot tárt ki előttem Bristollal ellentétben.

A csütörtöki első szabadedzést előtt volt lehetőségem összefutni három hét elteltével Charral és Amyvel a bokszutcában. Nagyon örültem, hogy teljesen felépülve láthattam a barátomat, aki majd kicsattant az energiától az edzője mellett. Pénteken a második és a harmadik szabadedzésen sikerült bevinnem az autómat az első nyolcba, majd az időmérőn hatodik helyezést értem.
- Szép munka Lando! Hatodik hely! – szólt fülemre Kimi
- Ez az! Végre! – kiáltottam fel örömömben
Régen értem el időmérőn ilyen jó helyezést, általában nyolcadik és a tizedik hely között valamelyik rajtkockát sikerült megszereznem az utóbbi évben.
- Vidd mérlegelésre az autót, majd irány az interjúszoba! – adta ki az utasítást Kimi
- Rendben.
A megadott sebességgel behajtottam a bokszutca kapuján, majd felálltam a mérlegre. Az FIA emberei lemérték az autómat, majd tovább toltak és megálltam a bokszom előtt. A szerelők begurítottak a garázsomba, majd felálltam a személyi mérlegre. Átadtam a sisakom Franknek a tréneremnek, aki a kezembe nyomta a baseballsapkámat. Kisétáltam a boksz elé majd az interjúszobák felé vettem az irányt.
- Lan! – kiáltott utánam Char
- Helló haver! – öleltem át – Gratulálok! – vigyorogtam rá
- Köszi.
- Jól vagy? – kérdeztem tőle, mert láttam, hogy fogja a nyakát
- Kicsit fáj a nyakam, de nem vészes. – húzta meg a száját
- Menj el masszőrhöz! – vetettem fel neki az ötletem és közben tovább haladtunk az interjúszoba felé
- Ams majd kezelésbe vesz. – jelent meg egy halvány mosoly a szája sarkában
- Ó, neked személyi masszőröd is van? Nemcsak bejárónő, titkárnő és tréner, hanem masszőr is? Milyen címet visel még Amsy? – ütöttem finoman vállba
- Másról nem tudok. – túrt bele az izzadságtól nedves hajába
- Nem is tervezel? – löktem finoman oldalba, mire egy mosoly jelent meg az arcán
- Furán venné ki a helyzet Lan. Örülök, hogy a sajtó nem kombinál.
- Tegnap hívtalak.
- Lenémítottam a telefonom. Este vettem észre, hogy kerestél. – magyarázta
- Merre fele voltál? – érdeklődtem
- Lent voltunk a parton. Ma pedig elviszem vacsorázni. – jelent meg egy sejtelmes mosoly a szája szélében
- Nagyon elemedben vagy Char. – nevettem fel
- Meg akarom köszönni neki, hogy mellettem volt ebben a négy hétben.
- Persze. - ért fülig a szám, miközben finoman vállba vágtam
- Nélküle nem sikerült volna ilyen hamar újra autóba ülnöm.
- Hogy lesz a továbbiakban? – kíváncsiskodtam, mivel az egyik telefonbeszélgetésünk alkalmával említette, hogy megbeszéli Amyvel, hogy Maranelloban vagy Monte – Carloban folytatják közösen a felkészülést, hogy újra formában legyen.
- Maranello.
- Beköltözöl hozzá?
- A pilótaszálláson leszek, így lesz a legjobb. – magyarázta és kinyitotta az ajtót
Leültünk egymás mellett az interjúszobában a többi pilóta mellé.