Rossz srác a szomszédból

35

Belépve a kávézóba kellemes meleg fogadott, jó hangulattal. Halk zene szólt, a boxokban fiatal párok iszogatták forró csokijukat. De végül a szemem kiszúrt egy egyedül ülő, magas barna hajú srácot, aki körülbelül egyidős lehetett velem.

– Sam? – léptem közelebb a fiúhoz.
– Én vagyok, te pedig Zoe akkor, ha jól sejtem. – bólogattam. – Gyere, ülj csak le.
Levettem vékony kabátomat, majd magam mellé fektettem. A pincér szinte azonnal felvette a rendelésünket, ami Sam részéről egy presszókávé volt, én pedig latte-t kértem. Ahogy elhaladt melletünk a pincér, egyből Sam tekintetéhez fordultam.
– Mi történt? – kérdeztem tőle, hiszen eléggé rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban. Csak úgy nem hívogat fel random telefonszám és nem hív el kávézóba sem azzal a szöveggel, hogy ismeri a barátomat. Szeme csak néha néha találkozott az enyémmel, de akkor is azonnal elkapta. Kezével az asztalon lévő menülappal játszadozott, hiszen eléggé feszültnek tűnt.
– Noah. Arról van szó, hogy... – csak alig tudott bármit is mondani. Láttam ahogy szemei megteltek könnyel. Aligha láttam fiút sírni, közülük volt egy. Ebből már semmi jó sem lehet. Csak a puszta gondolatoktól is sós vízcseppek jelentek meg a szemem sarkában. Eközben a pincér furakodott be a boxok közé, a hirtelen fellépő tömeg miatt. Elénk rakta rendelésünket, de hamar tovább is állt.
– Mi van vele Sam? Mondd, hogy semmi baj sincs. – féltettem. Bárki bármit mond, féltem azt a fiút akire most nem tudok figyelni és ő sem rám.
– Tegnap hallottam utoljára róla, ma pedig már se az üzeneteimre, se a hívásaimra nem válaszolt. – akkor ezért nem írt vissza nekem sem. – A szülei szerint ma nem látták, de suliba se ment be.
– És ugye nem gondolod azt, hogy...? – nem fejeztem be mondatomat, hiszem ő is tudta pontosan mire gondolok. Erre ő elővett egy újságot, majd a címlapot felém nyújtva mutatta meg.
– Ez nem lehet igaz. – a képen az a mélykék Nissan volt felborulva, összeroncsolódva, ami ellen oly sokszor versenyeztem. Bármikor meg tudnám mondani, hogy ez a Noah-é, de most az egyszer nem akartam bevallani. Pedig ott állt fekete fehéren.

A mai napon halálos balesetet szenvedett egy 19 éves Chicagoi lakos, aki a Hillstreet és Brooklyn utca sarkánál álló villanyoszloppal frontálisan ütközött. A helyszínre érve már csak a holt testet találták a nyomozók, a mentősök segítsége hiábavaló volt.

– Sajnálom Zoe. – hullajtott könnycseppeket, miközben tekintetem felemeltem az övére. Teljesen lesokkoltam, egyetlen porcikámat sem tudtam mozgatni. Noah meghalt. – Ha bármit tehetek..., csak szólj. – szólt a szemben lévő fiú. Meg sem tudtam szólalni.
– Köszönöm Sam. – ezzel fel is álltam a boxból, majd a kávék árát otthagyva az asztalon elindultam kifelé. Folyamatosan magam elé bámultam, amíg ki nem értem az autómig, majd beülve is csak a szélvédőn keresztül tudtam kifelé nézni. Szívem sajgott a fájdalomtól, belülről törtem szét. Nem
éreztem akkora hiányt és fájdalmat, mint most. Könnyeim utat törtek maguknak, egyesével majd szinte patakokban hullottak a kormányra. Fejemet ráfektettem, de egy pillanattal később már öklömmel ütöttem azt. Ez nem történhet meg. Ez biztosan csak valami poén. De sajnos nem.
halálos balesetet szenvedett. Kirázott még a hideg is, de nem állhattam tétlenül tovább. A legrövidebb úton hazavezettem, majd a garázsba parkolva anya tekintetét szúrtam ki. De igyekeztem tudomást sem venni róluk és besietni a házba, bezárkózni a szobámba és többet ki sem jönni onnan.

– Kicsikém, minden rendben van? – hallottam mögülem anya szavait, de rá sem hederítve folytattam utam befelé.
– Zoe, hova sietsz? – mordult fel apa. Nem volt még ehhez is humorom, hogy elviseljem a hangulatingadozásait, éppen elég az enyémet is kordában tartani. – Ne kérdezzem mégegyszer! – mostmár szó szerint kiabált hozzám. Megtorpantam a hátsó bejárat előtt, kezem épphogy a kilincset érintette. Hátrafordultam, mire ő már felém közelített.
– Mi a baj? Melyik srác járatja veled a bolondját? Mert az összes rád van akadva! – emelte fel mégjobban a hangját.
– Dom fejezd be! – húzta anya vissza a kezénél fogva.
– Ebből most maradj ki Letty. Igenis ezt meg fogjuk beszélni. – rántotta ki a karját. – Na szóval? Meg is szólalnál végre?
Sosem volt velem ilyen az apám. Soha nem mondott egy rossz szót sem rám, erre most jön és letámad. Semmi okkal. Hiába tartotta vissza anya, ő nem engedett neki és engem sem engedett, amíg nem kapott választ. Mielőtt valami olyat mondtam volna neki, amit még meg is bántam volna, elfojtottam a szavaimat és az ajtó kilincsét lenyomva igyekeztem befelé. Erre erős karja visszarántotta  a csuklómat így vele szemben találtam magam. Nem bírtam tovább magammal, nem tűrtem, hogy így bánjon velem.
– Noah MEGHALT! – ordítottam egyenesen az apám arcába, ami egy szempillantás alatt enyhült meg, akárcsak a szorítása. Azonnal kiszabadítottam magam és felviharzottam a szobámba a könnyekkel megtelt szemeimmel.

Úgy gondoltam ma is hozok nektek egy részt, hiszen nagyon sokra tudtam haladni az elmúlt napokban. Vélemények? ✨❤️ (story miatt ne öljetek meg🥺)