Rossz srác a szomszédból

22

– Jó reggelt szépség! – hallottam meg reggeli, mély hangját.
– Szia – mosolyogtam rá. – Hogy aludtál?
– Hát hogy is mondjam, azért én nem tudtam az alvásra gondolni este. – kacsintott rám. Istenem de jól nézett ki a kócos hajával. Beletúrtam fekete tincsei közé, mire ő magához ölelt, fejemet pedig a nyakához fektettem. Így pihentünk pár percig, csak egymás szívdobogását és lélegzetvételét hallgatva.
– Csinálok neked valami reggelit. – bújtam ki karjai közül. – Gofri?
– Tökéletes. – villant meg a mosoly az arcán. Felkaptam az ő pólóját magamra, ami eléggé nagy volt rám, de mit sem törődve vele lelépcsőztem a konyháig, ahol elkezdtem gofrit csinálni. Egy nagy csattanásra eldobtam a kanalat és megfordultam.
– Héé, azt hittem megbeszéltük a lökhárítós szituációt. – nevettem Noah-ra, hiszen a hatalmas csattanás az volt, hogy tenyerével a fenekemre csapott.
– Azt hittem az már csak a múlt és mostmár más szabályok vannak. – emelte fel kezeit védekezően.
– Én egy szót sem szóltam ilyesmiről. – húztam fel a szemöldököm. De végül mindketten nevetésben törtünk ki. Közben megsütöttem a gofrikat, úgyhogy hoztam nutellát és tejszínhabot, hogy megreggelizzünk. Egymással szemben ültünk le a bárszékeken, majd annyit vettem észre, hogy közeledik felém és egy nagy puszit nyom a szám sarkára. Kérdően néztem rá, hiszen nem számítottam erre.
– Tisztára tejszínhabos voltál, valahogy muszáj volt letörölnöm. – mondta nevetve.

Ahogy végeztünk bepakoltam mindent a mosogatógépbe és elindultam az emeletre átöltözni. Amint kész lettem és kinyitottam az ajtómat ott termett az ajtófélfának támaszkodva. Mondanom sem kell, hogy nagyon szexi látvány volt, bicepsze megfeszült ahogy tartotta magát, haja a szemébe lógott, V-vonala tisztán kirajzolódott a 6 kockájával egyetemben.
– Tudnánk beszélni valamiről? – kérdezte megzavarva a bambulásomat.
– Ugye nincs baj? – engedtem be közben a szobámba és lehuppant az ágyamra.
– Karácsonykor hazautazunk Chicagoba, anya elmondása szerint minimum egy hétig odaleszünk. – ismertette a terveiket a pár nap múlva rendezett karácsonyra. Láttam rajta, hogy nem sok kedve van elmenni.
– És miért mondod ezt ennyire szomorúan? Mármint rossz, mert  most találtam meg azt az embert akivel végre jól érzem magam, és erre elmegy, de ennél rosszabb is lehet? – kérdeztem érdeklődve, miközben arcára tettem a kezem.
– Hallottam őket beszélni és olyat is mondtak, hogy megfontolják, hogy visszaköltözzünk. Akár már most, hogyha megyünk.

Megszűnt bennem a világ egy percre. Ezt nem mondhatja komolyan, pont most, mikor végre tisztáztunk mindent egymással? Valahogy ezt meg kell oldanunk, meg kell győzni a szüleit.
– Tessék? Ez nem lehet komoly. – néztem a szemébe, miközben kezét megszorítottam.
– De, ez sajnos teljesen komoly. És fogalmam sincs hogyan lehetne lebeszélni őket erről. – maga elé hajtotta a fejét közben.
– Noah, figyelj. Megoldjuk együtt, rendben? – emeltem fel tekintetét az enyémhez, mire csak bólogatott.
Két kezem közé fogtam az arcát majd azonnal magamhoz húztam és átkaroltam. Meleg öleléssel viszonozta a tettem.
– Most pedig megyünk és beszélünk velük. – fogtam meg a kezét és húztam az ajtó felé, miközben ő is felkapta a pólóját és nadrágját. Átsétáltunk kézenfogva és végül bementünk. A szülei, Adam és Tina, a nappaliban ültek bőr kanapéjukon, miközben tv-t néztek. Az ajtónyitásra mindketten felkapták a fejüket, majd kissé mosolygósan, de azért furcsán figyeltek minket, ahogy befelé lépkedtünk.
– Jó napot! – köszöntem tisztelettudóan, hiszen igyekeztem minél jobb benyomást kelteni náluk.
– Szia Kicsilány! – köszönt az apukája vissza nekem, amikor felállt a kanapéról és felém közelített. – Toretto, igaz?
– Igen, én vagyok. Zoe Toretto. – ráztam kezet vele.
Egy pillanattal később az anyukája is odajött hozzám majd megölelve köszöntött. Bekísértek minket a nappaliba, leültünk egymással szemben.

– Tudom, hogy nagyon gyorsan történik most minden, főleg így köztünk Noah-val, de lenne valami ami nem hagy nyugodni. Komolyan gondolják azt, hogy Chicagoba visszaköltözzenek? – kérdeztem a szüleitől, miközben felpillantottam rájuk.
– Figyelj, nagyon tetszik ez a város is. Sikerült beindítanunk egy vállalkozást, ami rendkívül jól működik. És úgy gondolom, hogy ezt még jobban is ki tudnánk bővíteni, ha egy nagyobb városba települnénk át. – válaszolt Adam.
– És miért Chicago? Itt van Los Angeles is egy karnyújtásnyira, ami még nagyobb is és közelebb is van. Nem is kellene akkor költözni. – vágtam rá azonnal.
– Tudjuk, de Chicagot már teljesen kiismertük. A várost, az embereket, a cégeket, tényleg mindent. Ezért látjuk jobbnak, ha oda költöztetjük a vállalkozást. – Tina nyúlt át az asztalon, hogy megfogja a kezem. Próbált nyugtatni, hogy sokszor fognak ide visszajönni látogatóba, hiszen van egy pár rokonjuk is itt, illetve az én szüleimmel is jól kijöttek.
– Akkor ezellen már nem tehetünk semmit, igaz? – néztem rá Noah-ra közben, aki végig lehajtott fejjel ült mellettem.
– Sajnálom Zoe, de semmit. Holnap indulunk, úgyhogy ideje összepakolnia Noah-nak. – állt fel az asztaltól Adam. Én is felálltam, majd könnyes szemmel kisétáltam az ajtón ahogy elköszöntem mindenkitől. Még attól is, akivel azt terveztem, hogy minden nap együtt lehetünk mostmár. Túl szép lett volna, ha ilyen simán megy minden.

Egy újabb probléma, egy újabb dolog, amit túl kell élnie a kapcsolatuknak. Akármennyire is nehéz, meg tudják még ezt menteni? ✨❤️