Rossz srác a szomszédból

24

Valamikor délután ébredhettem fel, mikor apa kopogott a szobám ajtaján.
– Zoe? Itt vagy? – hallottam hangját kívülről.
– Persze. – mondtam még nyűgösen felülve az ágyon.
– Van itt valaki, aki beszélni akar veled.
– Ha Noah Grey az, akkor mondd meg neki, hogy menjen el. Mondd, hogy nem szeretnék vele beszélni. – szálltam le közben az ágyamról.
Apa csak sóhajtott egyet majd elment a szobámtól. Felöltöztem, majd végül én is lementem, de egyenesen a kocsim felé vettem az irányt.
– Komolyan most akarsz elmenni? – szólt hangosabban anya a konyhából.
– Nemsokára jövök, ígérem. – majd azzal a lendülettel ki is vágódtam az ajtón.

Miközben a garázs felé tartottam, a mostmár megüresedett szomszéd házat figyeltem. Az ablakot, ahonnan meglátott először, az erkélyt, ahonnan mindig átszólt nekem, a kerítést aminek támaszkodva nézve ahogy elgurulok az autómmal. Szép emlékek mind, de egy pillanat alatt köddé is fognak válni, ha rajtam múlik. Elindultam a tó felé, ahol a naplemente narancssárga színei tökéletesen tükröződtek a víz felszínén. A piros lámpánál ismerős autókat pillantottam meg, így mellettük fékeztem le.
– Csak nem autókázunk ilyenkor is? – löktem át a sárga Camaro-ban ülő Matt-nek. Hangomra felkapta a fejét, majd rámmosolygott.
– Jól nézel ki Zoe. Jó így látni. – azthiszem ezt vehetem bóknak is. Átkiabált a túlsó oldalon lévő Caleb-nek is, aki egy vörös Porsche kormánya mögött kényelmesedett el. Észrevéve engem is integetett nagy vigyorral az arcán.
– Na srácok, én unatkozok, úgyhogy mit szóltok... – kutattam a sebességváltó mellett egy kis pénz után. – 20 dollár, hogy nem vertek meg negyed mérföldön. – mutattam fel végül a bankjegyeket egy nevetéssel karöltve.
– Szerintem mind a kettőnk nevében mondhatom, hogy benne vagyunk. – ordított Cal, hiszen egész messze volt, sőt még a motorok is fütyültek. De aztán egy ismerős motorhangot is meghallottam.

– Mit szólnátok még egy versenyzőhöz? – húzódott mellém egy sötétkék GT-R. Ez nem lehet igaz.
Átfordítottam a fejem a hang irányába, majd tekintetünk összeakadt. Annyira elbambultunk, hogy éppen hogy észrevettük a zöldre váltó lámpát. Én azon nyomban beletapostam a gázba hatalmas füstöt magam mögött hagyva, de nem sokkal később a többiek is feleszméltek. Egymás mellett-mögött hajtottunk el a négy sávos úton. Negyed mérföld nem nagy táv, de ha versenyzel, egy örökkévalóságig tart. Az a 10 másodperc a rajt és a cél között, amikor nem számít semmi sem. Fej fej mellett haladtunk végig, csak saját magunkra figyelve. A negyed mérföld végét jelző lámpa felé tartottunk, mikor jelen állás szerint utolsó voltam. De mikor, ha nem ilyenkor kell nitrót használni. Elnyomtam azom nyomban és a bal oldalamon versenyző Grey-nek kinyújtottam a karomat, középső ujjamat feltartva. Akárcsak azon a napon, amikor megismerkedtünk.

A tó partján vártam, míg befutott a 3 jómadár. Egymás után érkeztek, és körbeálltuk magunkat az autókkal.
– Jön mindenki nekem egy 20-assal. – támadtam le a srácokat mihelyst kiszálltak az autóból. Matt és Caleb a kezembe nyomták a pénzt nagy vigyorral a szájukon, majd Noah-hoz érkeztem.
– Te is. – néztem fel kék szemeibe. Tekintetét nem vette el az enyémtől, úgy adta a kezembe a jutalmamat. De abban a pillanatban ahogy megkaptam elszakítottam szemeinket, mire ő csak megrázta a fejét.
– Nem is értem miért állunk ki ellened mindig. Hisz sosem hagysz minket nyerni. – viccelődött Caleb.
– Ha hagynálak, az már nem lenne verseny. Így is eléggé könnyű volt. – cukkoltam a srácokat. Elbeszélgettünk még egy jó pár percet, vagyis főképp Matt, Cal és én.
– Na jó, mi megyünk, holnap karácsony, aztán anyám még kinyír ha nem leszek otthon. – nyitotta száját Matt végszóra. – Vigyázz magadra kislány. – megöleltek, majd elhajtottak mind a ketten. A hatalmas porfelhő után láttam meg Noah arcát ismét.
– Azt hittem már Chicago felé tartasz. – léptem felé keresztbe kulcsolt karokkal.
– Hajnalban indulunk csak, hiszen törölték a délutáni járatot. – támasztotta közben magát kocsija motorháztetején. – Ennyire azt akarod, hogy elmenjek? – rosszfiús mosolya most is elvarázsolt.
– Erre inkább nem mondanék semmit. – forgattam meg szememet. – Csak meglepett, hogy még itt vagy.
– De akkor miért viselkedsz így velem? – lökte el magát az autótól és lépett közel hozzám. Még mindig összekulcsolt karokkal álltam és vártam. Kellemes parfümjének illata ismét az orromba kúszott, ami meg is bolondított kissé, de nem engedtem a csábításnak.
– Mert mondjuk ki akarlak verni a fejemből? Nem szeretném ha egész nap te járnál a fejemben, úgy hogy lehet hogy soha többet nem látlak. Jobb, ha még most elfelejtek mindent ami kettőnk között volt, hátha nem fáj majd annyira. – engedtem le végül karjaimat. Az autóm felé vettem az irányt és már nyitottam is az ajtaját mikor megfogta a kezem és abban a pillanatban magához húzott, egy percet sem adva a gondolkodásra. Száját az enyémhez nyomta és hevesen csókolt. Ilyen hosszú csókot még nem váltottunk. Derekam köré fűzte a kezét, de amint észbekaptam azonnal eltoltam magamtól, majd a föld és ő közötte cikázott a szemem. De végül beszálltam az autóba és elmentem otthagyva Noah-t. Akit valószínűleg soha többé nem láthatok.

Úgy tűnik hiába maradt még a városban Noah, hiszen Zoe nem akar róla tudomást venni. Tényleg el akarja felejteni örökre, vagy csak a gondolattal játszik? ✨❤️