„-Te...te idióta! -kiáltott mérgesen Chuuya, Dazai pedig hatalmas szemekkel nézett a fiúra. -Mégis mi a francot képzelsz magadról? Szakét iszogatva, részegen házakról van kedved ugrálgatni, mert az jó móka? Normális vagy Dazai? És ha meghaltál volna...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
⌨︎: —————Nᴀɴᴅᴇ——————
„–Chuuya-kun! -kiáltott egy hang messziről, majd felbukkant egy barna hajkorona és két ragyogó barna szempár.
–Mit akarsz megint Dazai? -a vörös hajú fiú hangja tele volt komorsággal, cseppnyi jóindulat sem hallatszódott, de ez sem tántorította el a barnát.
–Chuuya-kun, gyere velem megnézni a cseresznyefákat -állt meg az említett előtt, aki összevont szemöldökkel figyelte a magasat. –Meg akarom nézni, ahogy ahogy hullanak a szirmok. Azt mondják gyönyörű..."
„–Valóban szépek -nézte ámultan a virágokat, észre sem véve azt, hogy a barna egy fotót készített róla. A vörös elmosolyodott. –Még soha sem láttam hullani a cseresznyvirágokat.
–Én sem -ült le a fa tövébe a kötszeres. –Veled szerettem volna először látni Chuuya. Legyen ez egy fontos emlék mind a kettőnknek.
–Nem is csináltunk semmi jelentőset sem -ráncolta értetlenül szemöldökét a kalapos. Akkor még azt hitte, ez csak egy elfeledett szép pillanat lesz a sok közül."
Barátok voltunk Dazai. Az éj leple hamar leszállt a városra, ezzel álmokat hozva több ember számára. Az égen ragyogtak a kicsiny kis csillagok, a hold gyönyörűen tündökölt a sötét égbolton. A város elcsendesedett, alig lehetett egy-egy autó förtelmes zaját hallani. Az utcai lámpák némi fényt adtak a járókelőknek, kik ezen időkben tértek haza.
Barátok voltunk... Nakahara Chuuya szobájának ablakán át bámulta a sötétbe borult várost. Kezében ott pihent egy üveg bor, melyet legalább fél órája szorongatott. Szemei kétségbeesetten járták körbe a szobát, ajkához néha emelte csak az üveget. Nem érezte azt a mámoros érzést, melyet mindig szokott, ma nem.
Barátok... Vörös hajába túrt, kétségbeesetten szorította meg őket, szinte kitépte hajszálait. Szemeit lehunyta, fejét a lábára döntötte, gondolatait próbálta elrendezni kevés sikerrel. A múlt mindig visszaköszönt ezen alkalmakkor, a jelentéktelen emlékek hirtelen váltak fontossá, s néhány mondat csak ilyenkor nyert értelmet.
Hiányoztál Chuuya. Felkavaró volt látni, pedig pár hónapja is együtt kellett dolgoznia a barna hajú Iroda taggal. Talán az volt a felkavaró, hogy a maffián belül látta, s hogy valaki mást is hozott magával. Hazudik, egyáltalán nem is hiányoztál neki! S mintha ő utána ott sem lett volna... Ennyire nehéz őt figyelembe venni?
Te is hiányoztál nekem. Kezei ökölbe szorultak, ajkát egy sóhaj hagyta el. Hirtelen engedett az erős szorításon, így kezei közül kicsúszott a vörös nedű, mely hangosan érkezett földre, nem hagyva maga után mást csak szilánkokat és vörös foltokat. A férfi, mintha mi sem történt volna, bámulta tovább az ablakot.
–Rohadt Dazai és az ő rohadt szavai -sziszegte saját magának, majd fejét a falnak döntötte. –Ne mondj olyat, amit nem gondolsz komolyan. Önző vagy.
Ajkát ismételten elhagyta egy kisebb sóhaj, majd lemászva a párkányról guggolt le a törött szilánkok mellé és kezdte el őket összeszedegetni, bár sötétben elég keveset látott belőlük. Ujjaival éppen egy nagyobb darabot próbált felszedni, amikor enyhe fájdalom járta át a testét.
–Sssz! -rántotta fel kezét, majd nézte a kicsi vágást, melyből lassan buggyant ki a skarlátvörös folyadék. –Cseszd meg Dazai, ez is a te hibád!
Lassan állt fel, majd a darabkákkal elindult a kukába, ahova kidobta őket. A csaphoz menve megnyitotta a vizet, majd a vágott területet víz alá téve kezdte el megtisztítani. Elzárva a vizet vette elő a sebtapaszt, majd egy kisebb fáslit, amit azonnal a sebre helyezett. Nem volt tökéletes, de erre a kis időre teljesen megfelelt.
Hiányoztál... A vörös hajú egy seprőt és lapátot fogott, majd a maradék szilánkokat kezde el feltakarítani, tanulva az előző kis esetből. A felmosóval feltörölte a bor vöröses nyomait, majd lassan elhelyezkedett a puha ágyában. Miért? Miért mindig én? Futott át az agyán a kérdés. Hiányoztál Chuuya.
Hagyj békén! Kiáltani akart, tombolni, dühöngeni, esetleg Dazai-t megverni, de egyiket sem tette. A legfontosabb ok, hogy nem akarta zavarni a társait azzal, hogy tombol, és Dazai megverése pedig várhat még. Mi barátok vagyunk Chuu. Szemei folyamatosan a fekete mennyezetet kémlelték.
„–Chuu -ragyogtak fel a szemei, ahogy a kicsi tasakra nézett, melyet a vörös hajú nyújtott neki. –Nem is tudtam, hogy ilyen kedves vagy Chuuya.
–C...csak fogd be! -dadogta enyhén elpirulva a másik, majd ajkaira egy halvány mosoly húzódott. –Boldog Születésnapot Dazai."
Kedves vagy Chuuya. Arcát belefurta a párnájába, majd lehunyta azokat. Csak szeretne egy napot, amikor nem gondol arra a fiúra, aki a volt társa címet viseli. Nem akart a barna, hatalmas szemeire gondolni, a szavaira, a közös emlékeikre. Csak egy nyugodt éjszakát szeretett volna, ahol múlt nem kísérti őt minden percben.
–Kérlek -csuklott el a hangja.
Barátok voltunk Dazai. Szemeit lassan csukta le, levegővétele egyre egyenletesebbé vált. Nem érezte a maró fájdalmat, nem hallotta az eső halk kopogását, mely most ereszkedett a városra. Nem érezte az arcán végig folyó kicsi könnycseppet. Akkor már réges régen átadta magát az álmok világának, hol ismételten visszaköszöntött a múlt.
Kop-kop. És az ég keservesebben sírt azon este.
Halihooo! Waoo, ez már negyedik fejezet, ezt el sem hiszem😱 Miért ennyire szomorú és mégis aranyos az, hogy Chuuya ennyire szívén viseli a múlt emlékiet? Már nekem fáj a szívem, hogy ennyire letört ez a fiú🥺 Milyen volt a napotok? Történt valami veletek? Legyen csodás napotok❤️💕
