„-Te...te idióta! -kiáltott mérgesen Chuuya, Dazai pedig hatalmas szemekkel nézett a fiúra. -Mégis mi a francot képzelsz magadról? Szakét iszogatva, részegen házakról van kedved ugrálgatni, mert az jó móka? Normális vagy Dazai? És ha meghaltál volna...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hűvös volt az éjszaka, ahhoz képest, hogy nyár volt. A hideg levegő beáramlott a törött ablakokon, a réseken, Chuuya teste pedig reszketett, libabőrös lett. Az eső halkan csepergett, azonban az üres szobában sokkal hangosabban szólt, mint bármikor máskor. A hold bevilágította a szobát, mégis a sötétség egyre jobban kúszott fel a falakon.
A vörös négy napon át volt eszméletlen, azóta a kék hajú férfi csak akkor tette be a lábát, amikor ellenőrizte, vajon kedvenc rabja végre felébredt-e. De amikor látta, hogy az ébrenlét egy kis szikrája sem látható a fiún morgolódva állt tovább, hogy a többieket is megkínozza. S olyankor az üres kórház sikolyokkal telt meg.
Chuuya lassan ébredezett, szemeit erőtlenül próbálta kinyitni. Fázott, ki volt száradva, éhes volt, azonban nem panaszkodhatott, hiszen biztosan többet kapott volna. A sebei csúnyábbak lettek, mint amilyenek voltak, több gyulladt seb volt már a testén, szinte meg sem tudta számolni. Szemeit kinyitva azonnal Gin-re pillantott.
A lány már ébren volt, azonban ő sem nézett ki sokkal szebben. A lányt is rendesen megkínozták, bár a sebei már szépen gyógyulgattak. Csapzott volt a külseje, de ilyen helyzetben mégis ki lenne szép? Arcán vér és könny keveredett, szemei bánatosan és ijedten csillogtak, azonban Chuuya nem tehetett semmit sem.
–G...Gin -ejtette ki akadozva a lány nevét, aki azonnal rákapta a tekintetét, mely újra könnybe lábadt.
–Chuuya-san -suttogta szomorúan a lány, feje erőtlenül hanyatlott kissé előre, azonban mégis tartotta magát. –Chuuya-san, miért mindig mi?
–N...nem tudom Gin -felelte halkan a vörös. –De n..ne aggódj, ki fo...fogunk jutni innen.
–Lassan itt lesz -felelte kétségbeesetten Gin, s arcán patakokban kezdett folyni a könny.
Pár perccel később nehéz léptek hangzottak fel az üres folyosón, s valaki boldogan fütyörészett. Gin és Chuuya testét is átjárta a félelem, azonban csak a testük merevedett meg, amikor a rozoga ajtó nyikorogva nyílt ki és ez kék hajú férfi lépett be raja, magával hozva kedvenc kínzóeszközeit.
Chuuya a táskát figyelve elgondolkodott. Fogalma sincs arról, hogy meddig bírja még, de remélni meri, hogy a segítség hamarosan érkezik. A szervezete már kimerült, hiszen a legtöbb sebet és kínt ő kapta, s eddig hősiesen helyt is állt. De mi lesz akkor, ha a mait már nem éli túl? Ha annyi vért fog veszíteni, hogy belehal?
Ki kell tartanom legalább addig, amíg Dazai el nem jön. Eigo Hasegawa arcán boldog mosoly terült el, ahogy meglátta a vörös hajút ébren. Chuuya rosszul volt attól a mosolytól, s előre sejtette, hogy a mai napnak sem lesz szép kimenetele. Eigo azonnal Chuuya elé lépett, szemeivel felmérve a másik alacsony testét.
–Végre, hogy felébredtél -felelte izgatottan a kék hajú. –A napokban nagyon unatkoztam. Talán legközelebb ügyelek arra, hogy csak pár órára légy eszméletlen.
–Undorító vagy -préselte ki magából ezt a két szót, Eigo azonban csak a fejét rázta.
–Ahh Nakahara-kun, még fel sem ébredtél, de már ilyen szavakkal dobálózol -felelte csalódottan a kék hajú. Azonban csalódottságát hamar mosoly követte. –Mi lenne, ha játszanánk? Én felteszek egy kérdést, neked pedig válaszolnod kell rá. Azonban, ha nekem nem tetszik a válasz, a hölgy a másik oldalon fog érte fizetni.
–Te normális vagy? -emelte feljebb a hangját, viszont azonnal el is halkult. –Nem vonhatod őt is bele a beteg játékaidba. Inkább büntess engem!
–Az úgy nem szórakoztató -vont vállat, majd elővett egy közepes méretű kést. –Te rád még szükségem van Nakahara-kun, azonban a lány csak egy teher.
–Akkor engedd el őt -válaszolta azonnal.
–Kezdjük a játékot -hagyta figyelmen kívül az utolsó mondatot. –Az első kérdésem: Még mindig Mori-san a maffia vezetője, igaz? -Chuuya habozva bólintott. –Milyen érzés a főnökötök miatt szívni?
–Még mindig meghalnék, minthogy kiadjam őt -felelte halkan Chuuya. Eigo csak cicceget, s pár lépéssel azonnal Gin előtt termett.
–Nem tetszik a válaszod -felelte higgadtan, a kést a lány hasához szorítva. –Elmondtam, hogy mi történik, igaz?
Chuuya és Gin pedig szörnyű éjszakának néztek elébe. Akárhányszor Chuuya kitérő választ, vagy egyáltalán nem is adott választ, a lány annyi új sebbel gazdagodott. A vörös száját egyre több „Bocsánat", „Sajnálom" hagyta el, s a kórház végül ismét sikolyoktól zengett. S Gin teste végül kimerült, a lány pedig ismét elájult.
–Oh, ez gyors volt -nézett meglepetten Eigo, majd unott tekintettel fordult a vörös felé. –Elmondtam, hogy mik a következmények, te mégis ezt tetted. Nem félsz attól, hogy a bátyja nem engem, hanem téged fog megölni.
–Hahaha -nevette el magát halkan Chuuya, majd kihívóan nézett a kékre. –Hidd el, hogy téged fog megölni, nem engem, s ez már csak napok kérdése.
–Ugyan -legyintett hanyagul Eigo, majd megtörölte a véres kést és visszarakta a helyére. –Több mint három hete vagy itt, mégsem tudják kideríteni, hogy ki vagyok és hol vagyunk.
–Ne becsüld alá a Fegyveres Nyomozó Irodát -felelte halkan, azonban Eigo már nem figyelte rá.
Kereken a harmincadik rész, Jézusom...ezt a napot is megéltem. Már csak öt rész ésvége ennek a (számomra az, mert ez jobban sikerült mint pár próbálkozásom) csodának. Lassan 2k olvasóésnéhaalig tudom elhinni.
Szerintem ezt már nem ragozom tovább, mindenkinek további szép napot, én meg élvezem, hogy betöltöttem végre a 17-et ^^
