𝙷𝚎𝚕𝚕𝚎𝚟𝚊𝚝𝚘𝚛 ˢᵒᵘᵏᵒᵏᵘ ᶠᶠ

2.𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻

⌨︎: —————Nᴀɴᴅᴇ——————

     Puff. Újra és újra elsűlt a fegyver, minden fémgolyó tökéletesen érte el a neki választott helyet. A bábuk, ha emberek lettek volna, már régen a földön végeznék mellkasukban egy vagy talán több tíz kisebb-nagyobb lyukkal. A fegyvert újratöltötték, majd ismételten elsült. Találat.

         Kop-kop. A hatalmas fémajtón két nagyobb kopogás hallatszott, majd pillanatokkal később kinyílt. Az ajtón egy fekete ruhába öltözött fiú állt, fekete hajának vége fehérbe ment át, száját eltakarta, hiszen ismételten köhögés szökött fel torkán. Néhány lépéssel átszelte a távolságot, majd megállt.

–A lányt sikeresen idehozták. Az anyja nem rendelkezik képességekkel -rideg hangja visszhangzott az üres szobában.

–Szép munka -fordult felé egy alacsony, vörös hajú fiú, kinek kezében ott virított egy P15-ös fegyver. –A lányt lezártátok a pincébe, igaz? -a másik csak bólintott válaszul. –Az Iroda?

–A lány anyja jelentette a kislány eltűnését, majd távozott -Akutagawa hangja semmi érzelmet sem mutatott. –Az irodából viszont senki sem távozott ezek után. Jinko és Kyoka még mindig a városban tartózkodik, őket megfigyelés alatt tartjuk.

–A Nyomozó Iroda még nem tett semmit? -Nakahara Chuuya nem kissé volt meglepett, de az érzés olyan gyorsan tova is szállt. Gúnyos kacajban tört ki, melyet az előtte álló csak üres tekintettel figyelt. –Nem hagytatok magatok után nyomot, igaz? Így nem bukkanhatnak ránk -gondolkodott a vörös hajú, majd a magasabbra nézett. –Tényleg szép munka volt.

         Puff. A fegyver ismételten elsűlt. Akutagawa szemei meglepetten nyíltak kicsit nagyobbra, míg Chuuya, arcán egy győztes mosollyal nézte az átlyukasztott bábu mellkasát. A fegyver kétszer is elsűlt, a bábu fején két nagyobbacska rés tátongott, ezzel adva tudtukra, hogy ismételten találat volt

–Meglepően jó formában vagy ma Chuuya-san -ismerte el Akutagawa, aki le sem vette a szemét a bábokról.

–Nincs semmi sem, ami elronthatná ezt a napot -indult meg a hatalmas fémajtó felé, a pisztolyt az övére erősítve.

             Chuuya apró mosollyal az ajkain hagyta el a kiképzőszobát Akutagawa társaságában, aki csak szótlanul haladt a vörös mellett. A gyakorlás után gyakran éhes lesz, így mindketten a saját szobájuk felé haladtak, melyet a maffia biztosított. Chuuya szobája előtt elváltak útjaik, így a vörös már bent is találta magát.

           Emlékszik, hogy gyakran volt olyan reggele, amikor Dazai csínyes kedvében őt választotta ki áldozatául, így nem egy szép reggelt elrontva számára. Dazai mindig is imádta ugratni a kis vöröst, aki hamar felkapta a vizet, ezzel nem egy verekedést indítva a maffián belül. Látszatra utálták egymást, mégis aki jobban belelátott tudta, hogy barátok.

          Azóta sincs egyetlen barátom sem. Futott át a kósza gondolat Chuuya agyán, de megrázva fejét azonnal a konyha felé vette az irányt. A seb, melyet az idősebb okozott neki sosem gyógyult be. Dazai volt az egyetlen olyan ember, akit a barátjának hívhatott, aki talán tudta milyen rossz érzés lehet egyedül lenni, mégis elhagyta, megannyi titkát magával víve.

        Ajka megremegett, ahogy a barna fiúra gondolt. Gyűlölte őt azért, amiért egy szó nélkül lelépett, el sem búcsúzva tőle. Még egy kicseszett üzenetet sem hagyott! Gyűlölte a tudatot, hogy Dazai nincs itt és sokkal boldogabb a Nyomozó Irodában, mint vele volt. Gyűlölt minden egyes olyan dolgot, ami a kötszerpazarlóhoz volt köthető.

         Mégis miben másak ők, mint én? Talán gyerekes, de a szíve mélyén féltékeny volt azokra, akik Dazai boldogságát okozták. Ő mellette soha nem volt ennyire boldog, talán csak akkor, amikor szivathatta őt. Elérhetetlennek tűnt számára és kiszámíthatlannak. Bár még most is az. Nagyon kiszámíthatatlan.

        Hangos léptek hozták őt vissza gondolatai rabságából. A léptek egyre többen lettek, mintha üldöznének valamit...vagy valakit. Rettenetesen hangosak voltak, egyre irritálóbb, ahogy egyre több lábdobogást lehetett hallani. Ki akart kiabálni, rájuk akart szólni, de nem tett semmit. Helyette hallgatta az egyre lassabb lépteket, míg azok meg nem szűntek.

       Chuuya kíváncsian ment az ajtó irányába, majd nyitotta ki azt. Nem messze tőle álltak meg a maffia emberei, egyetlen egy pontra koncentrálva, mely már a vöröst is egyre jobban érdekelte. Kilépett az ajtón, majd egyenesen a maffia tagok felé ment, akik amint észlelték őt lassan adtak teret fiúnak.

          A körben pedig ott állt ő. Barna haja rendezetlenül omlott feje tetején, szemeiben semmi ragyogás sem volt látható. Ajkán hatalmas mosoly, testartása laza, mintha aki nem is fél attól, hogy bármikor kiolthatják az életét. Karján még mindig ott voltak azok a kötések, melyet 4 éve mindig visel, persze cserélve.

–Oh, Chuuya! -ragyogtak fel a barna szemei, amint meglátta vöröst.

–Megin te? -Chuuya hangja igazán hűvös volt, melyre néhány mellette álló ember bele is borzongott, még maga Dazai is. –Mit keresel itt áruló?

–Ah, éppen most jöttem Mori-santól, de Ranpo-san még mindig tárgyal vele -a vörös kezei alig láthatóan ökölbe szorultak. –Ma elfogott lányt Mori átadja nekünk és ha betöltötte a 15 évét, akkor a Maffia fogja a kezeibe venni, biztosítva az anyát, hogy semmi bántódása sem esik a lányának -ismertette a tényeket a barna hajú, majd lágyan elmosolyodva figyelt a vörösre. –Nagyon hiányoztál Chuuya!

Sziasztoook!
Huhaaa, ez már a második rész, ami szerintem kicsit kusza lett😬 vagy nem tudom
Húzni akartam Chuuya és Dazai találkozását, újra, de miért ne lehetne, hogy egy kis nosztalgia után bukkan fel Dazai?😏
Szerintem mindenki sejti ilyenkor mi fog történni, de azért várakozzunk csak még egy picit😌
A Vote-ot most is szívesen elfogadom😂
Legyen csodálatos napotok❤️💕

Ah, visszaolvasva rájöttem, hogy túl érzelmesek a karaktereim😬 illetve ebben a fictionban nagyon eltérnek a személyiségek az anime/manga személyiségeiktől
Talán amikor régebben elkezdtem írni ezt a történetet, úgy gondoltam, hogy titkon talál ilyeneket lehettek
De azért remélem tetszeni fog a továbbiakban is nektek💞