„-Te...te idióta! -kiáltott mérgesen Chuuya, Dazai pedig hatalmas szemekkel nézett a fiúra. -Mégis mi a francot képzelsz magadról? Szakét iszogatva, részegen házakról van kedved ugrálgatni, mert az jó móka? Normális vagy Dazai? És ha meghaltál volna...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
⌨︎:—————ɴᴀɴᴅᴇ—————
Fejét fogva ült aznap az ágyán. Szemeit lehunyva tartotta, nem akarta őket kinyitni. Száját rengeteg sóhaj hagyta el, az ember már számolni sem tudta. Ujjai finoman tépkedték vörös tincseit, néha erősebben belemarva saját hajkoronájába. Elméjét ezernyi gondolat lepte el, s egy sem hagyta őt szabadulni.
Cicceget egyet, majd lábára állva döntött úgy, inkább körülnéz a városban. Régen tettem. Kezei a kilincset lenyomva tárták ki a szoba ajtaját, amin hamar távozott, a többiek érdeklődő szemeit figyelmen kívül hagyva. Miért ennyire meglepettek? Csak kimozdultam egy kicsit...
Vigyázz magadra! Halvány elmosolyodott, ahogy felidézte ezeket a szavakat. Mellkasába melegség költözött és nem tudta, miért vágyik ilyen szavakra újra és újra. Szíve mintha egy pillanatra gyorsabban dobogott volna... Ő azonban nem vett eme jelekről tudomást.
Rakoncátlan vörös tincsei lágyan lengedeztek azon a tavaszias időn. A szél kellemesen fújt, nem volt hideg. A nap mintha sokkal szebben ragyogott volna azon a délelőttön. Kék szemei a járdákat kémlelték, néhol elkapott egy-egy ismerős arcod, de nem szándékozott velük foglalkozni. Most egyáltalán nem érdekelte.
„–Chuuya~ -hangzott Dazai dallamos hangja a távolban, az említett hatalmas mosollyal közeledett felé. –Hey, menjünk létszi oda! -mutatott egy cukrászdára, ahol az emberek ki és be szaladgáltak. –Vajon kapható ott alkohol?
–Dazai -maszírozta gondterhelten a homlokát Chuuya. –az egy cukrászda. Ott nem fogsz találni alkoholt.
–Oh -nevette el magát a barna hajú, majd óvatos mosolyt varázsolt gyermekies vonásaira. –Akkor mit szólnál egy teához? Azt csak adnak ott, nem?"
Baka. Halkan kuncogott, ahogy elhaladt emlékeiben szereplő kis hely mellett. Dazai mindig is furcsa teremtés volt számára, annyira megfejthetetlen, mégis szerette a társaságát, ha ezt nem is mutatta ki. Néhanapján igazán szeretett a múlt emlékei között elmerülni azon gondolkodva, vajon mit kellett volna másképp tennie...
Yokohama híres volt a sok vállalat miatt, melyeket a város magában hordozott. Chuuya éppen a Wang vállalat mellett haladt el, szemeit a hatalmas épületen tartva, észre sem véve, a siető járókelőket. Ez az épület meglehetősen csendes volt abban az időben, pedig mindig hangos.
Bum! Chuuya érezte, ahogy lábai már nem érintik a talajt, s a testét hatalmas fájdalom járja át. Nem volt kétség, hogy egy kicsit megégett. Mintha ezernyi tű szurkálná bőrét, annyira fájt. A talajt még mindig nem érzékelte, csak azt, ahogy hatalmas erővel repül, ki tudja merre?
Fájdalmas nyögés hagyta el meggy színű ajkát, ahogy háta a kemény falnak ütközött. Feje hatalmasat koccant, amire szisszenve kapott oda, el is felejtve azt, mennyire fájtak tetsrészei. Érezte, ahogy néhány sebéből lassan folydogált a vörös nedű, ezzel a betonra csepegve.
Szemeit egy pillanatra lehunyva tartotta, majd óvatosan kezdett el kúszni egy közeli sikátor felé, ahol elbújhat a kíváncsi szemek elől, s talán segítséget is hívhatna. Minden megtett lépésére fájdalom cikázott át a testén, de legyőzve a kényszert tartott uticélja felé. Végül hátát a hideg falnak döntötte
Fogalma sem volt arról, mégis mennyi idő telhetett el. Hallásának köszönhetően észrevette a lassú lépteket, hiába volt hatalmas a zaj odakint. Segítséget nem hívott, hiszen a telefonja a repülésnek köszönhetően összetört. A léptek egyre közelebbről voltak hallhatóak, míg az illető meg nem torpant.
–Chuuya! -Dazai kétségbeesett hangja jutott el fülébe. Miért pont ő?
–Jól vagyok -préselte ki magából ezt a két szót, majd próbált saját lábára állni, sikertelenül.
–Dehogy vagy jól! -sietett oda a barna hajú fiú, szemeivel a vöröst testét figyelte, a sérüléseket felmérve. –Azonnal el kell látni a sebeidet, nagyon rosszul néznek ki. Néhány sérülésednek biztosan lehet következménye, ha nem teszed meg -a vörös hajú lassan nyitotta ki szemeit, melyek azonnal Dazai arcára terelődtek. –Megoldjuk, rendben? Cs...csak gyorsan elállítjuk a vérzést, aztán...aztán majd a többit is megoldjuk -dadogta ijedten a fiú. Chuuya pedig nem értette, miért aggódik érte ennyire.
Bár Dazai nem volt otthon az orvostudományban, de mégis sikerült neki elállítani a sebekből szivárgó vörös folyadékot. Chuuya pedig egy szót sem szólt, csak hagyta, hogy Dazai gondoskodó kezei ellássák őt. Magában megjegyezte, hogy a fiúnak van egy ilyen oldala is, ami megmelengette a szívét. Talán tényleg törődik velem.
Fontos vagy nekem. Chuuya elméjébe azonnal beférkőzött ez a kis mondat. Érezte Dazai tette mögött a gondoskodást, ami nagyon jól esett neki. Nem igazán kapott sokat az életben, Kouyou volt az, akit anyjának tekintett, s ez a változás meglepte a vöröst. Miért kell ennyire foglalkoznia velem? Erőm sincs kioktatni most.
–Elviszlek egy jobb helyre -e szavak rángatták ki őt gondolataiból. Dazai kezei Chuuya térdhajlata és háta mögött helyezkedtek el, majd egy szempillantás alatt kapta karjaiba a fiút. –Nagyon könnyű vagy Chuuya, eszel te rendesen? -indult ki a sikátorból, elhaladva hatalmas tömeg mellett, akik szüntelenül a magas épületet bámulták szemükkel. –Yosano! -kiáltott a barna hajú, amire egy rövid, fekete hajú lány kapta rá a tekintetét. –Kérlek siess vissza az irodába, szükség lesz rád -a lány pedig csak bólintott.
Chuuya alig érzékelte már maga körül az eseményeket. Feje lassan hanyatlott a barna hajú mellkasára, szemeire pedig mázsás súlyok nehezedtek hirtelen, melyek lassan csukódtak le, ezzel átadva magát a sötétség hátborzongató tengerének.
Baduuuuuum! Hehe, nem biztos hogy minden kérdésetekre választ kaptatok ebben a részben, de hát nem is én lennék, ha megtettem volna😌 Lelki szemeim előtt látom, ahogy Dazai a karjában cipeli az ájult Chuuya-t és aaaaaaaa Ok, fangörcs Legyen szép napotok és köszönöm, hogy ennyien olvassátok ezt a könyvet❤️
Eskü nem terveztem ma hozni részt, viszont ,,Ha pár óránál tovább várunk, elfelejtem a tippem" komment...nos a szivemig hatolt és...jooo, azért nem játszom túl magam naaa. Lényegében itt lenne a folytatás, kicsit veszélyesebb vizekre eveztünk, de nem mondom azt, hogy a közeljövőben nem is fogunk Hahaha, bizony sok meglepetést tartogatok én nektek
