„-Te...te idióta! -kiáltott mérgesen Chuuya, Dazai pedig hatalmas szemekkel nézett a fiúra. -Mégis mi a francot képzelsz magadról? Szakét iszogatva, részegen házakról van kedved ugrálgatni, mert az jó móka? Normális vagy Dazai? És ha meghaltál volna...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
⌨︎:—————Nᴀɴᴅᴇ—————
–Emlékszel arra, miért tetted azt, amit tettél? -Dazai a kérdés hallatán elgondolkodott. Na nem azért, mert nem tudta, hanem valami hihető kifogással akart eléállni.
–Talán rossz kedvem volt -felelte pár pillanat múlva, majd elmosolyodott.
–Dazai, ugye tudod, hogy engem nem versz át? -motyogta halkan Chuuya, háttal állva a fiúnak. Dazai beharapva alsó ajkát figyelte a fiút. –Tudom, hogy számtalanszor van rosszkedved és azt is tudom, hogy most is hazudsz. Tudom mikor vagy őszinte és azt is, mikor hogyan cselekszel. Nyolc év csak nyolc év, nem? -nevetett halkan, majd megfordult. Arca komor volt, szemei nem csillogtak és Dazai szíve meg akart hasadni abban a pillanatban. –Nem kérem, hogy nekem áruld el miért tetted, de valakinek beszélj róla. A barátaid aggódnak érted, Kunikida pedig meg akar folytani téged.
–Szeretnék kétségbeesetten beléd kapaszkodni, de ha folyton ellöksz magadtól... -nézte Dazai a konyhapultot. A szavak hirtelen csúsztak ki a száján, át sem gondolta, mégis miket mond. –mégis miért maradjak életben?
–Dazai, nem csak én vagyok egyedül a világon -emelte feljebb a hangját a vörös, Dazai pedig úgy érezte, már a fiú sem érti meg őt.
–De nekem csak te vagy! -kiáltotta kétségbeesetten, szemei egy pillanatra megvillantak, de el is tűnt onnan, majd az előtte lévő megilletődött fiúra koncentrált. –Nekem te vagy a világom Chuuya.
–Nem tudod miket beszélsz -az alacsonyabb hevesen rázta fejét, szemeit zavartan kapkodta. –Ezt csak úgy mondod, nem gondolod komolyan.
–Haha -nevette el magát a barna hajú, szemei azonban vidámságot nem tükröztek, s a nevetése is volt inkább fájdalmas. –Látod Chuuya, még te sem értesz meg, te sem veszel komolyan. Akkor más miért tenné?
Odasaku halála megviselte a barna hajú fiút, elfelejtette, hogy volt valaki, valaki olyan, aki talán képes lett volna betölteni azt az űrt a szívében. Az a valaki nem más volt mint Nakahara Chuuya. Dazai későn vette észre, hogy hiába vesztett el egy barátot, az élet egy másikkal áldta meg. Valami sokkal többel.
Miért nem hisz nekem senki? Tette fel Dazai magában a kérdést, lábaival a szobáját célozta meg, Chuuya hiába próbált utána kapni, már nem érhette el. Szomorú volt és dühös, mégsem tudott senkire sem haragudni, inkább magára. Talán ha akkor... De ez már a múlt, Dazai mégsem tudott továbblépni, úgy látszik szíve is megszakadni készül.
–Nem kellett volna megmentened -felelte Dazai, hátra sem pillantva a vörös hajú fiúra. –Hagynod kellett volna meghalni, te mégis a nyakadba veszel minden terhet, amit én rakok rád. Ugye nem kötelességedből teszed ezt, igaz? Mégis miért tennéd? Hah, nem értem, nem értem Chuuya, adj nekem választ! -túrt bele idegesen barna tincseibe, néhányat meg is szorongatva. –Mond mi értelme az életnek? Mi értelmi élni? A halál vajon jobb?
–Dazai! -emelte feljebb hangját Chuuya. –Hagyd már abba! Mond mégis mi a franc ütött beléd? Az egyik pillanatban még jó a kedved, a másikban meg így viselkedsz...
–Aki szeret, az így is elfogad, nem? -nevetett, szemeit még mindig az ablakon tartva.
–Szeretnek téged -motyogta halkan a vörös, szemeit a padlón tartva.
–De az, akit én szeretek az nem szeret engem -suttogta maga elé, szemébe ismét könnyek gyűltek. –Szerelem...szerelem, mégis miért ennyire fájdalmas ez az egész?
–Honnan veszed, hogy nem szeret viszont? -értetlenkedett a vörös hajú, szemeivel már a barnát figyelve.
–Mert utál engem -motyogta halkan, tekintetét elszakítva az ablakról. –Chuuya, te kedvelsz?
–Ha? Ez milyen kérdés? -tárta ki értetlenül kezeit.
–Kedvelsz? -nézett hatalmas íriszekkel a barna hajú.
–Mármint...szeretlek-e? -tette fel inkább magának a kérdést. Arca enyhén kipirult, torka kiszáradt.
–Édes vagy, amikor zavarban vagy -mosolygott aranyosan Dazai, a vörös tovább pironkodott. –Gyönyörű vagy pírral az arcodon.
–D...Dazai -makogta a Chuuya, s érezte, hogy lábai egyre gyengébbek, s nem értette miért. –Hagyd abba! Ne mondj olyat, amit nem gondolsz komolyan, rossz hallgatni. És nyilván kedvellek téged, ezen ne is gondolkozz.
–Miért bocsátottál meg nekem? -borult le ágyára, kezébe temetve arcát. –Nem érdemlem meg Chuu...
–Idióta vagy, ugye tudod? -Dazai pedig csak nevetve bólintott. Chuuya arcán egy apró mosoly jelent meg, majd helyet foglalt Dazai mellett. –Megbocsátottam, mert én úgy akartam. Nem hibáztathatlak örökre téged, ha még indokot sem tudok, miért tetted.
–Nagyon szeretlek Chuuya -pillantott óvatosan Dazai Chuuya-ra, arcán enyhe pír jelent meg. Bár Chuuya sem nézett ki másképpen, talán vörösebb volt a hajánál. –Bánom azt, hogy nem értékeltem a barátságunkat. Elfelejtettem, hogy volt nekem még egy fontos személy az életemben, és még most is az.
–Nem tetted túl magad, igaz? -bámulta komoran falat, szemeivel nem nézett a barnára.
–Ha mellettem maradsz, érzem sikerülni fog -motyogta halkan a barna, szemeibe pedig visszatért az a szokásos csillogás. Az a különös, meleg fény, melyet Chuuya közelében lehetett csak látni.
Hupsz, mindig drámázok... Na sziasztooook Amúgy el sem tudom hinni, hogy eljutottunk a 21.részhez. Kérhetek ezért egy tapsot? Csak vicceltem. Remélem mindenki meg van elégedve eddig a könyvvel.
Haaaaaa Imádom, hogy a depresszív hangulatomat a könyvekben fejezem ki... biztos amikor ezt a résztírtam, akkor szomorú voltam Amúgy az a taps komolyan kellene...ismerve magam ez a 21 fejezet nagyon meglepő saját magamtól. Kedves olvasóim, a következőrész lesz a kedvencem, amit szerettem írni. Hah, végre ide is eljutottunk
