𝙷𝚎𝚕𝚕𝚎𝚟𝚊𝚝𝚘𝚛 ˢᵒᵘᵏᵒᵏᵘ ᶠᶠ

Különkiadás

Részlet a napról, amikor Chuuya női báli ruhát öltött magára

– HA! - kiáltott fel Chuuya mérgesen, ahogy a főnökét figyelte. Az csak egy bocsánatkérő mosollyal nézte a vöröset, míg Dazai hangosan kacagott mellette. Apró pírfolt borította a kalapos arcát, s felfújta azt, akár egy mérges mókus. – Ez kicseszettül szar ötlet! Eszem ágában sincs beöltözni, főleg nem lánynak. A-A, felejtsék el ezt az ötletet! Egy kibaszott báliruha, smink magassarkú...

–Ugyan már Nakahara-kun, csak egyetlen egy éjszakáról lenne szó - győzködte a maffiafőnök. Dazai már a hasát fogta, annyira nevetett társa szerencsétlen helyzetén. – Dazai-kun lesz a kisérőd.

– Nem! - válaszolták szinkronban, undorodó tekintettel figyelve a másikat. Chuuya figyelte a másik arcát, s kissé bántotta a másikon lévő őszinte kifejezés.

    Már két éve társak voltak, Chuuya hozzászokott Dazai jelenlétéhez, de úgy látszott, hogy másik még mindig nem békélt meg a vörös hajú lényével. Dazai mindig úgy bánt vele, mintha tényleg a kutyája lenne, s csak ritka pillanatok voltak, amikor emberszámba vette. Chuuya nem volt teljes egészében ember, talán ez zavarhatta a barnát, de előfordulhatott, hogy voltak más indokok is. Rákérdezni azonban nem mert.

– Mit kellene azon csinálnom? - Mori szemei láthatóan megcsillantak, ahogy a vörösre kapta tekintetét. Chuuya szemei üresen tükröződtek vissza, ami kissé meglepte a maffia vezetőjét. Azok a tengerkék szemek mindig tükröztek valamit, azonban most nem csillogott semmi érdeklődés bennük.

– Haha, biztos elvállalod Chuuya-kun? - viszakozott Mori nevetve. A kalapos alig láthatóan bólintott. – Nem kell sokat változtatni rajtad, csak kapsz egy tökéletes estélyit, egy kis sminket és a hajadat beállítják. Nem hiszem, hogy szeretnél magassarkút felvenni, szóval hosszú ruhád lesz. Illetve táncolnod kellene majd.

– Esetleg más? - Dazai hitetlenkedve nézte társát. Az előbb még annyira tiltakozott, hogy ezen részt kell vennie, most mégis beleegyezett és még nem is akadt ki!

– Választhatsz magadnak kísérőt, nem muszáj Dazai-kunnal menned.

– Ahogy gondolja Mori-san - válaszolta Chuuya, mint akit tényleg nem érdekel, hogy kivel viszi véghez ezt a feladatot.

– De én vagyok a társa! - értetlenkedett Dazai, mint aki nehezen hitte el azt, hogy Chuuya mást is közel engedne magához.

– Dazai-kun, nem erőltetem, ha nem szeretnéd - Mori felállt a székből, amiben helyet foglalt eddig, elindult a vörös felé. – Hm, mit szólnál Chuuya-kun Tachiharahoz, nehezen keltené fel a figyelmet és biztos, hogy alapos munkát végezne. Nem, nem. Azt hiszem mégsem lenne jó választás. Hm, mit szólnál akkor Akutagawa-kunhoz? Igaz, kicsit fiatal, de biztos vagyok benne, hogy ezer örömmel vállalná a feladatot. Na igen, jól is néznétek ki együtt.

– Az a semmirekellő?! - bukott ki Dazai ajkain a kérdés, amit hirtelen abban a pillanatban megbánt, ahogy meglátta Chuuya tekintetét. Akaratlanul is kirázta hideg a barnát. – Tsh - s a köcceres már bent sem volt az irodában.

– Ha gondolod Chuuya-kun, szólhatok Akutagawa-kunnak, hogy lassan elkezdhetitek a próbákat - ajánlotta mosolyogva Mori a fiúnak.

– Tegye, ahogy szeretné - s ezzel távozott szintén a vörös is, Mori önelégült mosolyát hátrahagyva.

       Dazai mérges volt. Maga sem értette az okát, azonban ahogy belegondolt ebbe a küldetésbe, legszívesebb addig kínozta volna a fekete hajú maffiatagot, amíg könyörögni nem kezdett volna, hogy hagyja abba. Belegondolt, ahogy Akutagawa táncolt az ő társával, ahogy a keskeny csípőjét, a törékeny testét fogja a mocskos kezeivel... Dazai fejében lévő hang folyamatosan skandálta, hogy neki van helye a vörös hajú mellett, ő akar a partnere lenni. Ő akarja azt a vékony derekat a kezei között tartani, s addig szorítani, amig azok össze nem törnek. Úgy akarja érinteni, hogy nyomot hagyjon rajta, hogy emlékezzen ezekre. A tudtára akarta adni, hogy csak ő érhet hozzá. Csak az övé!