𝙷𝚎𝚕𝚕𝚎𝚟𝚊𝚝𝚘𝚛 ˢᵒᵘᵏᵒᵏᵘ ᶠᶠ

19.𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻

⌨︎:—————ɴᴀɴᴅᴇ—————

          A város sötétbe burkolózott, egyre kevesebb kocsi, illetve ember hangját lehetett hallani az utcán. Szentjánosbogarak repkedtek és az ember ennél szebb látvánnyal soha nem találkozhatott volna. A zöld színű fények egyszerűen gyönyörűen hatottak a sötét réteken, illetve a virágokon, ha néha rászállt egy-egy bogaracska.

         Dazai elméjét rengeteg kérdés lepte el. Emlékezett arra az ominózus estére, amikor hirtelen akart véget vetni életének, át sem gondolva a tragikus következményeket. A szaké elhomályosította agyát, tompa gondolatokkal indult meg, s nem gondolta volna, hogy ezt ép bőrrel meg is úszhatja. Hiszen valljuk csak be, magasról ugrott azon este.

        Chuuya-nak köszönheti azt, hogy még mindig életben van és gondoskodott róla az elmúlt napokban. Ha a fiú a gravitációs képességével utána nem iramodik félő, hogy Dazai már alulról szagolhatta volna az ibolyát. Chuuya saját épségét is kockáztatta azzal, hogy megmentette a barna hajút, de láthatóan semmi baja nem lett.

        A lelke mélyén pedig megnyugodott. Tudva, hogy szerelmét egy karcolás sem díszíti sokkalta könnyebbnek érezte mellkasát. Háborgó elméje is csillapodni látszott, szívének ritmusa is egyenletessé vált. Légzése normalizálódott és végre nyugodtnak érezte magát.

          Az ajtó nyílt és egy tálcával egyensúlyozó Chuuya lépett be a barna faszerkezeten. Megszokott kabátja nem volt rajta, helyette fehér ingje látszott, melynek felső két gombja kigombolva hevert, ezzel láttatva porcelán színű bőrét és kulccsontját. Hosszú, vörös haja jobb oldalán foglalt helyet összefogva, arcán néhány aprócska szál lebegett. Dazai szemei pedig imádták a látványt.

–Annyira kedves vagy Chuuya! -csillantak meg a fiú szemei, ahogy az előtte lévő ételekre tekintett.

–Egyél, a szervezeted le lehet gyengülve -ült le az ágyra, szemeivel a szobát kémlelve.

–Itt maradsz? -két falat között tette fel a kérdést, érdeklődve figyelve barna szemeivel az alacsonyt.

–Felébredtél, így már nem kell itt lennem -válaszolta halkan a fiú, szemét még mindig a szoba falain tartva.

–Kérlek maradj itt Chuuya -érintette meg a fiú vállait, aki összerezzent a hirtelen érintés miatt. –Aludhatsz itt, én pedig majd a kana...

–Nem alszol ott -nézett végre a barnára, szemei szigorúságot sugalltak. –Majd alszok én ott.

–Nem! -jelentette ki Dazai. –nem aludhatsz ott, mivel nagyon kényelmetlen és te vendég is vagy -érvelt a barna, szemeivel Chuuya-t fixírozva. –Aludj velem!

–Nem! -kiáltott fel rémülten a vörös hajú. Hogy mitől ijedt meg, mai napig is kérdés.

–Sokszor aludtunk már együtt, ne legyél már ilyen -forgatta meg barna szemeit. –Csak egy éjszaka, annyit biztosan kibírsz. Kérlek~

–Idegesítő vagy -sziszegte a fiú, majd lábait egymás után szedve ment az egyik szekrényhez, ahol Dazai ruhái közül kiválasztott pár neki tetsző darabot és indult is ki a szobából.

        Dazai elégedetten eszegetett tovább, szája szélén mosoly bújkált, szemei ragyogtak. Boldogság töltötte el, egyben izgalom, hiszen ezek után furcsa lesz újra egymás mellett lenniük. Dazai érezte, hogy szívverése ismét sokkal gyorsabb az átlagosnál, így inkább ételére próbált koncentrálni, kevés sikerrel.

      Gondolni sem mert rá, hogy Chuuya vele fog aludni, most mégis megtörtént, talán ez volt az az álom, melyre mindig is vágyott. Lelke megnyugodott és a mosoly az arcán elárulta, bizony jó kedve van. Bár most ébredt fel, mégis nagyon fáradtnak érezte magát, minél előbb aludni szeretett volna.

–Itt vagyok -lépett be az ajtón Chuuya, hosszú, vörös haját egy törülközővel szárítva. Dazai el-el pillantgatott a fiúról, nehogy zavarba jöjjön, hiszen Chuuya testét nem takarta más csak egy hatalmas fekete póló, mely a combja aljáig ért.

–Fáradt vagyok -dörzsölte meg szemeit a barna, majd bambán a másikra nézett. –Köszönöm az ételt Chuu, nagyon finom volt.

–Ha fáradt vagy, akkor aludj -válaszolta rá sem nézve.

–Gyere ide~ -nyújtotta el a végét Dazai, melyet Chuuya egészen gyerekesnek talált.

        Chuuya óvatosan foglalt Dazai mellett helyet, aki arrébb húzodva adott teret a másiknak. Fejét a párnára helyezte, szemeivel a mennyezetet kémlelte, elkerülve Dazai tekintetét. A barna egy idő után már a barna ajtót figyelte, ajkán beszívva a levegőt próbálta elméjét csillapítani. Oi, bárcsak lenne mellettem egy könyv!

       Dazai észre sem vette, hogy mellette Chuuya-t lassan elnyomta az álom. Csak szüntelenül bámulta a falat, az ajtót, néha pedig a könyvespolcot, melyen egy képkeret árválkodott üresen. Szeretném, ha azon mi lennénk rajta. Dazai minden kívánsága volt egy kép, imádott volt társával, de nem akarta azt letámadni. Bár a gépén megannyi szerepelt, mégsem azokat akarta ott látni.

–Oi Chuuya, köszönöm, hogy itt voltál a napokban mellettem -beszélt a barna hajú. –Köszönöm, hogy vigyáztál rám és megmentettél, pedig még fel sem épültél igazán. Mégis mit kerestél akkor ott? -fordult kérdőn a vörös felé, de nem láthatott mást csak egy alvó szépség látványát. –Chuu -mosolygott lágyan Dazai, majd egy vörös tincset sepert el a fiú kisimult arcából. –Kérlek légy a fényem az éjszakai sötétben!

Emlékszem az ominózus napra, amikor az utolsó mondatot kitaláltam magamnak. A fejezet végét erre a mondatra építettem fel.
A bungee jumping kötél nélkül szép dolog, nem? Meg is értem, amiért Chuuya kiakadt, hiszen Dazainak majdnem sikerült...hála az égnek csak majdnem.

Milyen volt a hosszú hétvégétek? Na és ez a három nap hogy telt?