𝙷𝚎𝚕𝚕𝚎𝚟𝚊𝚝𝚘𝚛 ˢᵒᵘᵏᵒᵏᵘ ᶠᶠ

29.𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻

      
       Dazai és Chuuya utolsó beszélgetésük óta három hét telt el. A vörös azt ígérte, hogy látogatni fogja a barnát, Dazai várta is őt, azonban Chuuya egyszer sem jelent meg a háza ajtajában. Üzenetet is küldött neki, de semmi válasz sem érkezett. Ahogy a napok teltek, Dazai reménye úgy halványult. Mit ér az ígéret, ha neked semmit sem jelent? Miért álltatsz üres szavakkal?

         Dazai gondolni sem mert rossz dolgokra azon kívül, valószínűleg a vörös hajú megunta a társaságát, azonban, amikor Akutagawa kétségbeesetten esett be az Iroda ajtaján elfogta őt egy rossz érzés. S ahogy a fekete hajú fiú szépen mesélni kezdett, úgy érezte, a világ teljesen összeomlott körülötte.

         Chuuya három hete raboskodik ki tudja hol, ő pedig azt várta, hogy a vörös jelentkezzen. Dazai rosszul érezte magát és minél hamarabb szerelme segítségére akart sietni, azonban nem tudta, hol is kezdhetnék a nyomozást. Mintha az érzékei is eltompultak volna abban a pillanatban, a feje megfájdult, a szíve sajgot.

–Dazai-san rosszul vagy? -pillantott a barnára Akutagawa, azonban csak a fejét rázta, s tovább emésztette az elhangzottakat. –Sápadtnak tűnsz...

–Ne aggódj Dazai, meg lesz Nakahara -küldött felé egy bíztató mosolyt Yosano. A többiek kérdő tekintettel fordultak a nő felé. –és természetesen Atsushi is.

–Azt sem tudjuk, hogy hol kezdjük a nyomozást -felelte halkan Dazai, kezei enyhén remegtek. Idegesség járta át az egész testét és eszébe jutott egy újabb emlék, melynek nem kellett volna megtörténnie.

           „Dazai szemei könyörtelenül csillantak meg a naplementében. Barna íriszei szüntelenül az előtte vérben úszó testet figyelte, kinek arca fájdalmasan torzult el. A barna hajú kezében tartott pisztoly készen állt arra, hogy elsüllyön, azonban még kérdései voltak a férfihoz.

–Hol van Nakahara? -tette fel a kérdést ridegen, azonban a férfi nem felelt. Szemeit összeszorítva tartotta, ajkait szorosan zárva. –Hol van Nakahara? -kérdezte Dazai egyre csak fogyó türelemmel.

–Miért árulnám el neked? -köpte a férfi meggondolatlanul a szavakat. Dazai ajka lassan mosolyra húzódott, leguggolt a férfi mellé, majd a hajába markolva emelte feljebb a fejét.

–Ne pazarod az időmet -felelte higgadtan a fiatal fiú, majd erősebben markolta meg a férfi haját, ki fájdalmasan nyüszített egyet. –Miért nem tudsz erre az egy kérdésre sem válaszolni? Vagy azt akarod, hogy még ennél is butábban tegyem fel számodra? Így is, úgy is meghalsz.

* * *

       Dazai gyorsan szedve a lábait sietett a megadott helyre, háta mögött hagyva a vérben úszó, halott testet. Rettenetesen dühös volt, azonban az aggodalma sokkalta nagyobb volt. Nem tudta elképzelni, hogy társát mégis hogyan foghatták el olyan könnyen, mégis inkább sietősebbre vette magát.

       Amint belépett az elhagyatott kórházba, szemei előtt döbbent látvány tárult. Chuuya – mintha csak egy állat lenne – ki volt kötözve, de inkább már lógatták őt. Külső sérüléseknek nagyon sok nyoma volt, azonban a fiú most is eszméleténél volt. A lent lévő emberek nem is figyeltek az ordibáló fiúra, csak hagyták. Dazai agyát pedig egy furcsa köd lepte el."

         Ajkait rágcsálva figyelte a többieket, akik hallgatták Akutagawa-t, ki az eddigi információkat osztotta meg. Bár nem sok mindent tudtak meg, mégis sokkal előrébb voltak, mint eddig. Dazai nem tudott odafigyelni arra, amit a többiek mondtak, mintha csak testben lett volna ott, de fejben már teljesen máshol.

         És ez így is volt. Lelki szemei előtt ugyanis Chuuya megkínzott teste lebegett, kétségbeesett tekintete, ahogy segítségre vár. S ahogy elméje sorra vetítette le ezeket a képeket, Dazai vérszomja lassan kezdett növekedni. Meg akarta találni azt, aki a pici maffiózót elfogta, hogy ezerszer visszafizesse annak.

–Dazai -tette vállára kezét Yosano, ezzel rángatva ki a gondolataiból a barna hajút. –ne aggódj. Nakahara arra vár, hogy megmentsd őt, de ha magadba fordulsz, azzal nem segítessz neki. Derítsük ki együtt, hogy hova tűnhettek mind a ketten, aztán kapjuk el, hogy megfizessen érte, aki ezt tette.

–Nem tudok nem arra gondolni, hogy biztosan súlyosan megsérült -felelte halkan, szemei szomorún csillogtak.

–Nem mondhatom azt, hogy jól van, mert akkor hazudnék -válaszolt szomorú mosollyal az ajkain a lány, majd bíztatóan megszorította a fiú vállait. –Segíts nekünk, hogy hamarabb megmentsünk mindenkit annak az őrültnek a kezei közül.

–Yosano -suttogta halkan Dazai, a lány pedig érdeklődve figyelte a fiút. –nem akarom őt elveszíteni.

–Nem is fogod őt -felelte. Lassan hátranézett a többiekre, majd vissza a barnára. –Nakahara nem adja fel olyan könnyen, és...biztos vagyok benne, hogy tudja, megmented őt.

          Ezzel Yosano visszament a többiekhez. Dazai pár pillanatig még csendben figyelt maga elé, majd elszántan fordult a többiek felé és hallgatta őket, fejben elraktározva minden kis részletet. Együtt beszélték meg a nyomokat, Dazai-t pedig enyhe boldogság járta át, hogy a többiek segítenek neki. Vagyis nekik, hiszen Akutagawa szerettei is rabságban vannak.

Ma itthon vagyok, szóval hoztam nektek egy részt, de az is lehet, hogy a délután folyamán még hozok egyet nektek.
Lassan közeledünk az év végéhez, nagyon meleg van és igen. Nagyon meleg van. Ki hogyan áll? Szerintetek jó lesz az év végitek vagy tudjátok, hogy javítanatok kellene?
Most jöttem rá, hogy legalább a könyvből 5-7 rész van hátra...Pedig nemrég kezdtem csak el publikálni. Mondjuk hosszú ideig is írtam, mivel néha nem volt ötletem. Azóta pedig már majdnem 2k olvasónál jár ez a könyv, aminek nem tudok nem örülni. Ugyanis a munkáimat illetően mindig bizonytalan voltam.
Köszönöm a kommenteket is, amik segítenek tovább és adják az önbizalmat. Illetve a vicces kommenteket is és a hasonlókat, hiszen amikor olvasom, mindig nagyon jót derülök rajtuk.

Nekem ti vagytok az egyik legjobb közösség. Szóval így a végére egy hatalmas KÖSZÖNÖM!!!

Legyen csodás napotok <3