𝙷𝚎𝚕𝚕𝚎𝚟𝚊𝚝𝚘𝚛 ˢᵒᵘᵏᵒᵏᵘ ᶠᶠ

𝑬𝑷𝑰𝑳𝒐́𝑮𝑼𝑺

Az éjszakai fények csodásak voltak. A hold szebben tűndökölt aznap, a csillagok ragyoktak, s mintha az emberek útját világították volna meg, azonban szó sem esett erről. Egyszerűen annyira varázslatos volt akkor az éjszaka, hogy egy szerelmes szív bármit képzelhetett.
Chuuya a maffiában tartózkodott, azon belül a hálószobájában. Az ablakpárkányon foglalt helyet, tekintetét az utcán tartva, hátha felbukkan végre az ismerős arc azonban mindhiába.
Csalódottan sóhajtott, majd ugrott le a helyéről, egyenesen az ágyába vetve magát.

    Fülét hirtelen megütötte a szellőzőből jövő hang, tekintetét azonnal felvezette a mennyezetre és összeráncolt homlokkal figyelte azt. Már elgondolkodott azon, hogy felmegy és megnézi, de hirtelen kinyílt és egy alak ugrott le onnan. Chuuya-nak kellett pár másodperc, mire realizálta a helyzetet, azonban csak a szemét forgatta és visszadőlt az ágyába.

–Meglepetés! -felelte vidám hangon a fiú, bemászva Chuuya mellé az ágyba.

–Miért ott? -kérdezett ennyit a fiú.

–Pár hónapja itt jutottam be a maffiába és akkor találkoztunk ismét -válaszolt ennyit a barna hajú, Chuuya-nak pedig azonnal eszébe jutott az a nap.

–Biztos itt szeretnél lenni? -kérdezte bizonytalanul a vörös. –Ha ez felkavaró számodra...

–Nem engedhetem, hogy mindig te gyere hozzám -vágott a szavába Dazai, majd egy apró puszit adott a vörös hajú arcára. –mégis milyen barát lennék akkor?

     A barát szó hallatán Chuuya arca felvett egy pirosabb árnyalatot. Rengetek időt töltöttek egymással az utóbbi időkben, s a kötelékük csak erősödött. Végül egy napon Dazai elvitte oda a fiút, ahol először nézték a cseresznyefák virágának hullását, s ott kérdezte meg a fiút arról, lenne-e hivatalosan is a párja. Chuuya pedig szinte azonnal igent mondott.

–Chuuya -támaszkodott meg az említett feje felett Dazai, tekintetét a kékségekbe furva. –Szeretlek.

–Én is szeretlek, idióta -tette hozzá suttogva az utolsó szót, azonban az arcán lévő mosolyt senki sem tudta volna letörölni. Dazai boldogan fúrta a fejét a másik nyakába, ki végül kezeivel átölelve a másikat mosolygott tovább. Mosolygott, mert boldog volt.

  ,,A szerelem a legváratlanabb helyzetekben képes eléd lökni saját magát. Néha nem érted, hirtelen miért jött és hogyan. Aztán rájössz, hogy mindennek megvan a pontos történése. Sokszor elédvet valakit, aki teljesen az ellentéted, s néha olyat, akivel simán tudsz azonosulni mindenben. És aztán rájössz, hogy a szerelemtől nem kell félned, s nem kell minden áron kerülnöd, mert néha ez az érzés az, ami minden boldog véggel záródó történetet elindít. "

Gondolná a történet végén Nakahara Chuuya, ahogy visszaemlékezne az elmúlt hónapok fárasztó eseményeire.

Elértük az epilógus részt, a könyv lezárását. Azonban semmi gond, hiszen lassan készülök nektek egy másik könyvel is. De előtte publikálni fogok szintén egy Soukoku történetet  < Letter to Nakahara Chuuya > névvel, ami kivételesen az első munkám és néha azt gondolom róla egészen kesze és kusza.

Megjegyzés: Az Another Love-ot hallgatva közbe csöppet szomorú ez a lezárás :( 

Megjegyzés kettő: Mostmár publikáltam nektek, higgyétek el, hogy nehéz szívvel. Viszont van ide egy extrém megírva arról a napról, amikor Chuuya báli ruhát húzott magára. Ha esetleg érdekel titeket, valahogy jelezzétek, mert átrakhatom egy másik könyvbe is.

Így hivatalosan is befejezett a könyv...