𝙷𝚎𝚕𝚕𝚎𝚟𝚊𝚝𝚘𝚛 ˢᵒᵘᵏᵒᵏᵘ ᶠᶠ

15.𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻

⌨︎:–––––ɴᴀɴᴅᴇ–––––

„-Látod azokat a fényeket Dazai? -Chuuya és a barna hajú egy magas épület tetején ültek, mindketten az eget kémlelve.

-Gyönyörűek ma a tűzijátékok -mosolygott lágyan a barna hajú. -Ilyen magasságból minden látszik. Köszönöm Chuuya."

Dazai egy hatalmas gyárépület tetején ült, lábai a semmibe lógtak, karjával a háta mögött támaszkodott meg, szemeivel a sötét égboltot figyelte. Csillagok milliárdja látszott, néhol egy-egy felhő is található volt, de nem gyűltek egybe, helyette egyre inkább távolodtak lefelé a messziségbe, tiszta égboltot maguk után hagyva.

A csendet, mely órák óta tartott megtörte a tűzijáték hangja, s az eget színesre festve jelezte az emberek számára, hogy sikeresen robbant. Gyönyörű volt, ahogy egymást váltották, Dazai mégis hiányolt valamit akkor. Valamit, amit nem tudott, hová tenni. Ha Chuuya itt lenne, akkor sokkal, de sokkal szebb lenne ez az egész.

De Chuuya nem volt ott és Dazai úgy érezte, újra egyedül harcol az egész világgal szemben. Nem volt ott az a személy, akire akkor szüksége lett volna, nem volt ott senki. Dazai egyedül volt, bár megszokta a magányt, most mégis maró fájdalmat érzett, ha arra gondolt, ismét egymaga harcol.

„-Miért szeretik ennyire a tűzijátékot? -értetlenkedett a kötszeres, szemét elszakítva az égről. -Szép dolog, de nem tart örökké.

-De az emléke mindig ott marad benned, akárhol is vagy -világított rá a tényre a vörös hajú, tekintetét az égbolton tartva."

Jobb kezével a mellette lévő szakés üvegért nyúlt, s szájához emelve húzta meg. Érezte, hogy torkát égeti, szinte már marja az alkohol, mégis kortyolt mégegyet, hátha emlékei hirtelen tova akarnak szállni és nem most beköszönteni hozzá. Hiszen akárhányszor gondolt a közös pillanatokra, a szíve úgy hasadt napról napra ketté.

Sajnos az alkohol sem tud enyhíteni a fájdalmon. Be kellett látnia Dazai-nak, hogy semmi értelme sem volt annak, hogy igyon, mégis jól esett neki. Testével hátradőlt, elhelyezkedve a kényelmetlen tetőn, úgy figyelte a tűzijáték minden egyes színét, melyet kiadott magából. A szakés üveg ismét mellette foglalt helyet.

-Semmi értelme -sóhajtott a fiú, az égről elvéve tekintetét azonnal a tájat kezdte el figyelni. -Este minden annyira csendes.

Dazai felejteni akart azon az éjszakán, de ezen az alkohol sem tudott segíteni. El akarta felejteni a múltat, a barátait, az érzéseit, melyek napról napra egyre intenzívebbek lesznek. Félő volt, hogy egyszercsak a felszínre törnek, s nem marad más csak törött darabkák egy emberi szívből, keserédes fájdalom, mely az egész testet átjárja.

Dazai határozottan nem volt még szerelmes, mégis tudta, mivel jár az, ha valakit elutasítanak. Nem akarom, hogy Chuuya mást szeressen! Részeg gondolatok, mégis olyanok, mint a szavak, vagyis igazak. Nem akarom, hogy elutasítson... Részeg volt és tudta, innen egyhamar nem fog lejutni, mégis felült, ismét a gyár szélén találva magát.

Lenézett, de nem látott semmit. Tekintete homályos volt, az agya sem úgy dolgozott, mint a szaké előtt. Le akarok ugrani! Fejében hirtelen tűnt fel az a gondolat. Nem mintha józanon eszébe nem jutott volna, hiszen Dazai már csak ilyen volt.

Szeretett maga ellen merényletet elkövetni, hátha egyszer tényleg sikerül neki, hiszen eddig valami mindig megakadályozta. Próbált vízbe fulladni, megmérgezni magát, még az akasztást is bevállalta, de mindig volt valaki, aki segített, aki tovább tartotta őt életben. Az emberek már semmibe nézték az öngyilkos mániáját, de aggódtak, hogy egyszer tényleg sikerül neki.

Vajon milyen magasan lehetek? Lenézett ismét, de sötétségen kívül szemei mást nem láttak. Sötétség volt a gyár körül, így nem láthatta azt, ami a mélyben van. Visszaemlékezni nem volt hajlandó, mégis mik lehettek a földön. Már azt sem tudta, hogyan jutott fel, mégis miért emlékezne másra? Mi értelme itt lennem a magasban?

„-Chuuya! -szökkent oda Dazai az említetthez, aki érdeklődve figyelte a barna hajút. -Van kedved újra megnézi a tűzijátékot? Azt mondták a városban, hogy ma sokkal szebbeket fognak fellőni.

-Ennyire tetszett a tegnapi? -mosolygott halványan a vörös hajú, Dazai szíve pedig boldogsággal telt meg.

-Igazad volt, talán nem maradandó, de egy olyan emlék, melyre szívesen tekint vissza az ember -túrt bele barna színű hajába, majd egy édes mosolyt ejtve húzta maga után Chuuya-t, ki csak a fejét rázta."

-Miért nem tudok felejteni? -a barna hajú szemei könnybe lábadtak, s érezte, hogy lábaiban már nincs sok erő, hogy megtartsák őt.

Hiszen Dazai ott állt a gyár épület szélén, arra várva, hogy egyensúlyát elvesztve essen a sötétségbe, nem várva ott más csak az örök nyugalom, melyre mindig is vágyott. Talán önző volt ezzel a kívánságával, de mit tehetett volna? Lelke tele volt sebekkel, melyek mintha nem akartak volna eltűnni onnan.

-Ha a szaké nem segít, vajon a halál fog? -lehunyva szemeit dőlt hátra, arcán könnycseppek sokasága folyt végig. Nem akart többet emlékezni.

-Dazai! -kiáltott egy kétségbeesett hang, melyet már Dazai nem hallhatott.

Sziasztooook!
Gonosz leszek és itt most abbahagyom, hogy ne tudjátok mégis mi történt.
A tippekre egyébként mindig kíváncsi vagyok, vagy az alternatív folytatásokra
Addig lehet találgatni, hogy mi történt Dazai-val

Szerintem ma hozok nektek plusz részt, csak hogy ne húzzam az idegeket
Egyébként köszönöm a visszajelzéseket, mindig fedobják a napomat