𝙷𝚎𝚕𝚕𝚎𝚟𝚊𝚝𝚘𝚛 ˢᵒᵘᵏᵒᵏᵘ ᶠᶠ

33.𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻

     Dazai szemei fagyosan figyelték az előtte álló, kék hajú férfit, aki hiába volt kutyaszorítóba még most is mosolygott. Számtalan társa halt meg ebben a kis küzdelemben, hiszen ki gondolta volna, hogy a férfi idő közben szerez magának egy plusz képességet? Persze, hogy senki sem! Talán ettől volt meglepetés ez az egész szituáció.

        Tekintete egyfolytában az utakat kereste, s azt, vajon merre lehet a vörös hajú elzárva. Nem mintha készen állt volna arra, hogy lássa, főképp, ha képzeletében lévő képet kapja. Néha talán még egy imát is elmondott magában, azonban semmi sem hatott.

          A kezei reszkedtek, ahogy intett a fiúknak, hogy intézzék el Eigot. Azok azonnal támadásba is lendültek, nem hagyva maguk után mást csak rombolást. Dazai sietve haladt el a tömegben, s már majdnem ott találta magát a szobáknál, amikor harsány kacaj tört fel a zajban, mely egyre erősebbé vált, mígnem minden zaj elhalt, s csak a nevetés viszhangzott.

–Azt hiszed megmentheted? -nézett szórakozottan a barna hajú fiúra, aki meglepett pillantásokat küldött felé. –Csak az idődet vesztegeted Dazai-kun, hiszen biztos már elvérzett.

–Fogd be a szád! -mordult dühösen a férfire, az aggodalma pedig egyre csak nőtt.

–Dazai-kun őt már nem mentheted meg -felelte hidegen a férfi és a jókedve is alább hagyott. Semleges arccal figyelte a barna hajút, kinek arca folyamatosan változott. –Chuuya-kun nem fogja túlélni az elvérzést, te tényleg nem tehetsz semmit. Bár az ő hibája, hiszen nem beszélt, pedig elengedtem volna őt.

–Dazai! -kiáltott oda Yosano, ajkain gyenge mosoly pihent. –Chuuya-san mindent túlél, s csak arra vár, hogy megmentsd. Kérlek siess a segítségére, nem lesz baj.

–Egy kés áll ki az oldalából, miért ne lenne baj belőle?! -robbant ki Eigo dühe egy pillanat alatt. –Egy kicseszett kés van benne, mégis azt mondjátok nem lesz baj! A teste tele van sebekkel, nem beszélve arról, hogy rengeteg vért is vesztett, hála nekem. Csak kis idő kell és tényleg meghal! Ahogy mondtam, nem tehetsz érte semmit. A te Chuuya-d ma meg fog halni -nevette el magát.

        Azonban Dazai már nem figyelte a férfira. Tekintete tele volt fájdalommal, kétségbeeséssel, s valljuk be, hogy a szíve is fájt akkor. Feje zsongott a szavaktól, alig bírt elindulni, de amint megtette, a teste egyből a fal felé ment, hogy megtámaszkodjon valamiben. Szédült, hányingere volt.

        Elindult egyenesen, s minden szobába benézett, azonban ájult katonákon, legrosszabb esetben halott testeken kívül mást nem talált. Az egyik szobában még Atsushi is ott feküdt, azonban gondolatai annyira a vörös körül voltak, hogy el is felejtette a fiút.

         Számtalanszor bántotta már a kisebbet, meggondolatlan szavakat is vágott már a fejéhez, de nem gondolta őszintén őket. Most kezdte azonban bánni, hogy ennyire rosszul viselkedett a kis maffiózóval, aki az egyik szobában küzd az életéért Mori-san egyik hibája miatt. Vagyis a Mori előtti főnöke hibája miatt. Kár, hogy az már nem élt, hiszen Dazai szívesen repített volna golyót a szívébe.

        De akárhova benézett nem találta a fiút, pedig minden szobát megnézett magának. Nem találta és kezdett rettegni, talán túl későn ért oda és nem tudta őt időben megmenteni. A bűntudat annyira keserűen mart a szívébe hirtelen, hogy megszólalni sem mert, még kiáltani sem. Végül egy újabb ajtót tárt fel, s lábai azonnal gyökeret vertek a földbe.

      Chuuya vérben ázott teste fogadta a barna hajú fiút. Ajkai elváltak egymástól, szemei hatalmasra tágultak. A torka elszorult, alig kapott levegőt, beszélni inkább már meg sem próbált. Lábaival azonnal a vörös felé indult, kezeit kiszabadítva a láncból, lefektetve őt a hideg csempére. Kétségbeesetten suttogva a nevét, kereste a pulzusát, s megkönnyebbült, mikor érezte azt.

        Chuuya erőtlenül nyújtotta ki egyik kezét a barna hajú felé. Véres végtagját Dazai tarkójára tette, szemeit résnyire kinyitotta, majd minden erejével a fiú fejét maga felé húzta.

        Dazai meglepetten sóhajtott egyet, ahogy Chuuya ajkai találkoztak az övével. A csóknak vasas íze volt, hiszen a fiú szája is fel volt szakadva, azonban az édes pillanatot nem szakította meg. Vérrel áztatott édes csók. Dazai kétségbeesetten csókolta a vöröst, Chuuya pedig ugyanúgy szorította őt, attól félve, hogy talán ez mindcsak egy álom.

        A háttérben hatalmas robbanások, kegyetlen kiáltások halladszódtak, azonban a két fiatal még erre sem figyelt. Kizártak minden tényezőt, s csak egymásra figyeltek. Ajkaik hosszú időn keresztül forrtak össze, végül Chuuya kimerültségében elájult, s Dazai kezei közé fogta őt. Hallotta a folyosókat járó Akutagawa kétségbeesett hangját, s társai megkönnyebbült éjjenzéseit, ő azonban arra törekedett, hogy a kezei között lévő fiút kórházba vigye. Nem akarta őt is elveszíteni.

OKEEE, MOST REALIZÁLTAM, HOGY ELÉRTÜK A 3K OLVASOOOT!!!
Khmm, nos igen igen. Ha szeretnétek, akkor egyszer tűzijáték alatt is csókolózhatnak, de természetesen nem ebben a könyvben lesz már. MÁR TUDOM IS HOVA ÍROM
...
Hehe, mindegy is. Az olvasóim nagyon csodálatosak és néha nem jutok szavakhoz, amilyen számokat látok itten. Illetve a kommentek is visznek mindent, de komolyan. Feldobjátok a napomat.