𝙷𝚎𝚕𝚕𝚎𝚟𝚊𝚝𝚘𝚛 ˢᵒᵘᵏᵒᵏᵘ ᶠᶠ

6.𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻

⌨︎:–––––ɴᴀɴᴅᴇ–––––

Tik-Tak. Az idő már lassan éjfélt üt. Az eső még mindig csendesen csepergett, néha nekiütődve az ablak üvegének. A város csendes volt, alig lehetett egy-egy járművet hallani, amik éjszaka járkáltak. A sötét ég lassan tisztult, viszont sokszor ugyanúgy beborult. Mintha nem tudná mit is tegyen.

A ház csendes volt, sehol semmi zaj, mely zavarta volna a benne tartózkodókat. A vékony falak némi szigetelést biztosítottak, de még így is hideg volt a falakon belül. Tavaszias idő volt, így tüzelni sem kellett. Pár helységgel a szoba alatt valaki hangosan hallgatta a televíziót, nem is érdekelve őt az, hogy valaki szeretne pihenni.

Nakahara Chuuya a kötszeres szobájában feküdt, szemeit a barna mennyezeten tartva. A takaró félig lelógott kicsi testéről, de még ez sem tudta őt kizökkenteni a bambulásból. Kék szemei szüntelenül figyelték a szoba pontjait, magában elraktározva néhány fontosnak tartott információt, ha talán legközelebb betoppanna a barna hajúhoz. Vajon lesz olyan egyáltalán?

Komótosan emelte le magáról a fekete szövetű takarót, majd sóhajtott egyet. Ráérősen emelkedett fel az ágyból, lábaival érintve a hideg fapadlót, mi miatt testét egy kisebb borzongás futotta végig. Nyújtózkodott egyet, ezzel elgémberedett tagjait kicsit átmozgatva, majd lábára állva nézett ismét körbe.

Lomha léptekkel indult meg az egyik szekrény felé, ahol sok féle kacatot lehetett találni. Kék íriszeivel kíváncsian kémlelte körbe a faszerkezet minden egyes polcát. Kicsi figuráktól kezdve, gyógyszeres dobozokon át sok mindent talált. Ajkának széle néha-néha megrándult, hiszen próbált elnyomni egy-egy mosolyt.

Aztán tovább ment. Lábai az ággyal szembeni hatalmas ruhásszekrényhez vezették, amit óvatosan nyitott ki, meglesve, mégis miket hord mostanság a fiú. Krém színű kabátok sorakoztak vállfán, alattuk pedig néhány ing, póló és nadrág volt található. Ez az idióta szinte semmit sem változott.

A legutoljára bal oldalon lévő, felfüggesztett polchoz lépett. A kis falap nem tartalmazott sok mindent, de annál inkább többet. Bal oldalt egy kis mécses volt található, mellette egy közös kép, melyen Dazai és Odasaku volt. A kép mellett ismételten egy mécses. A közepén egy régi fényképezőgép, melyet nagyon régen használták már, erről árulkodtak a porcicák. A fényképező mellett pedig egy képkeret árválkodott üresen.

-Vajon milyen régi lehet ez a vacak? -fogta kezei közé a gépet, majd hirtelen ötlet miatt bekapcsolta.

Chuuya kíváncsi volt. Tudni akarta, mégis miket rejt ez a kis szerkezet, így egy gombot megnyomva már a képek is jelentek meg. A legtöbb a Nyomozó Irodával volt kapcsolatos, aztán...aztán Odasaku és Dazai. Sorra változtak a képek, de a legtöbben a két említett és egy szemüveges férfi volt. Ezek hárman igazán jó barátságban lehettek... Mi nem voltunk ilyenek.

Csalódottan akarta kikapcsolni a fényképezőt, de ujjai rossz gombot nyomtak meg, így a képek eggyel tovább mentek. Chuuya pedig megpillantotta saját magát, ahogy a cseresznyefák virágzását nézi, szinte már ragyogó szemekkel, hajában néhány rózsaszín szirmocska elhelyezkedve. A kép egyszerűen gyönyörű volt, s Chuuya érezte, hogy arcára egy kis pír szökik.

Mégis mikor? Észre se vettem, hogy nála lenne... Bár minden erejével azon volt, hogy ne mosolyogjon, mégis megtette. Boldog volt, hiszen Dazai fontosnak tartotta őt, ha ez a kép ennyi idő után is a gépében pihent. A tudat, hogy Dazai számára egyszer tényleg fontos volt...miért érzem ettől magam boldognak? Hiszen ez csak egyetlen kép!

Tovább lapozva ismételten magát pillantotta meg, ahogy a takaróját átölelve alszik valamelyik ragyogó éjszakán. HA? Dazai nem normális. S ahogy a képek mentek tovább, úgy fedezte fel fiatal önmagát rajtuk. Boldognak érezte magát, mégha ez a boldogság csak egy pillanatig tart, hiszen elméjébe bármikor beférkőzhetnek azok a gonosz kis mondatok.

-Talán egyszer tényleg fontos voltam neked Dazai -eresztett egy halvány ajakgörbületet, majd kikapcsolva a gépet visszatette az eredeti helyére.

Lábával ráérősen sétált vissza az ágyhoz, majd belevetette magát. Még beszélgetésük közben ajánlotta fel neki Dazai, hogy aludjon a szobájában, ő szívesen elalszik a kanapén is. A vörös akart tiltakozni, hiszen nem akart a barna ágyában aludni, végül mégsem ellenkezett Dazai elhatározott tekintete miatt. Nem mintha félne az idiótától, de nem akart vitatkozni. Most nem.

Ajkát egy hatalmas sóhaj hagyta el, majd komótosan mászott vissza a takaró alá, fejét az ablak felé fordítva, ahol már a csillagos eget lehetett látni. Szemeit lehunyta, de nem aludt el. Hallotta, hogy valaki lassan lépdel a szoba felé, így légzését egyenletessé téve hallgatózott, mintha csak aludni. Az ajtó halkan nyílt, majd léptek is társultak, míg meg nem álltak az ágy mellett.

-A békésen alvó Chuuya, mintha nem is az igazi lenne -kuncogta el magát Dazai, az említett pedig próbálta nem leleplezni magát. -Remélem, hogy egyszer meg tudsz majd nekem bocsátani a múltban történt dolgok miatt -lassan fordult meg, szemeit ki sem nyitva. -Megértem, hogy ki nem állhatsz, hiszen csak úgy szó nélkül magadra hagytalak...de nem volt szándékos. Odasaku...Odasaku mondott valamit, amit átértékeltem magamban. Nem akartalak magadra hagyni, hiszen Oda halála után már csak te voltál nekem. F...fontos vagy nekem -dadogta a fiú. -Legyenek szép álmaid Chuu...-a vörös hajú puha ajkakat érzett homlokán, melyek csak pár másodpercig maradtok ott, majd a kötszerpazarló már a szobában sem volt.

Sziasztooook!
Aaaaaaa, nem terveztem ilyet írni a végére, de ez most annyira megtetszett fejben nekem, hogy aaaa.👉👈
Uh, megnéznék egy aranyosan dadogó Dazai-t, picike pírral az arcán. Ahw, nagyon cuki lenne🥰
Hogy vagytok? Milyen volt a napotok?
Legyetek jók!☺️

Kyaaaaa!
Egész héten itthon vagyok és még egy részt se rakok ki😣 szörnyű, de nagyon szörnyű
Bár most, hogy átolvastam ezt a részt, esküszöm mégjobban szeretnék látni egy félénk Dazait, hmm, talán majd nézek róla fanartokat 👉👈