„-Te...te idióta! -kiáltott mérgesen Chuuya, Dazai pedig hatalmas szemekkel nézett a fiúra. -Mégis mi a francot képzelsz magadról? Szakét iszogatva, részegen házakról van kedved ugrálgatni, mert az jó móka? Normális vagy Dazai? És ha meghaltál volna...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
⌨︎:—————ɴᴀɴᴅᴇ—————
Sajnálom. Chuuya lassan támojgott az utcán, arcszíne váltakozott a piros és a fehér között. Lábai csak óvatosan vitték előre, karja a kabátjának zsebébe süllyesztve, haladt, fel sem tekintve kalapja alól, hiába figyelnie kellene, merre is tart éppen.
Sajnálom... Nem értette, hogy az idősebb miért kér bocsánatot, de végül mégis leesett neki a dolog. Bár Dazai előtt mutatta, hogy nem érdekli, belül mégis mardosta a fájdalom, melyet éveken keresztül el kellett viselni. Érezte, hogy akkor szemeiben könnyek gyűltek, de inkább magába folytotta. Értelmetlen őrjöngeni.
Ez a ruha passzol hozzád. Tagadni sem tudta, mégis mennyire jól estek neki ezek a szavak, hiszen soha nem kapta meg őket. Talán csak Kouyou tudatta vele, hogy igenis nagyon jóképű, de...de ő volt csak. Most, hogy hallotta Dazai szavait kisebb boldogság áradt szét a mellkasában.
Fontos vagy nekem. Chuuya arcára ismét pír költözött, ahogy felidézte magában az este történteket. Szájára mosoly telepedett, de most nem a gúnyos fajta. Hanem az a csodálatos mosoly, melyet már régen nem láthatták az emberek. Az a csodás mosoly, mely még gyönyörűbbé tette, az amúgy is fiatalos arcát.
Csak te voltál nekem... Ajka megremegett, a jó kedve pedig mintha ott sem lett volna. A sorokat felidézve csalódottság ült ki az arcára. Már nem vagyok ott neked. Már ott vannak neked mások. Fájt számára a tudat, s nem tudta miért érez így. Arra sem figyelt, hogy egyenesen beleütközött egy magas férfiba.
–Hé! Figyeljen már oda! -nézett bosszúsan a háta mögé.
–Gomenosai -hajolt meg a férfi, ajkán egy mosollyal. Abban a mosolyban pedig volt valami nagyon hátborzongató, mitől Chuuya-nak libabőr keletkezett karjain. –Nem volt szándékos, a várost csodáltam. Remélem nincsen semmi baja, de ha megbocsát...
Azok a hidegen világító étcsokoládé szemek azonnal bele is vésődtek elméjébe. De nem a jófajta gondolat volt az, hanem valami ijesztő. Biztos már megint csak beképzelem. Fejét rázva indult tovább, de agya nem hagyta, hogy tovább lépjen azon az idegen fickón.
A Port Maffia nem volt olyan messze Dazai házától, mint hitte, talán olyan húsz perces sétát tehetett meg, mégis mintha egy órán át gyalogolt volna. Lomha léptekkel lépett be a maffia területére, majd indult az épület felé, egyenesen Mori-san irodáját megcélozve. Hiszen tartozik egy jelentéssel és talán magyarázattal is.
–Chuuya-san vissza is tért? -érkezett mellé Akutagawa, de arcán ismételten nem lehetett érzelmet felfedezni.
–Mm -bólintott az említett, majd a fekete kabátosra pillantott. –Hogy mentek eddig dolgok? Volt valami a két nap alatt?
–Tegnap az egyik csapat éppen rajtaütést akart végrehajtani. Vagyis a helyszín felé mentek, ahol tervezték -javított azonnal Akutagawa. –Viszont azok az emberek nem tértek vissza és még az emberek is életben voltak, akiket meg kellett volna, hogy öljenek.
–Kik voltak abban csapatban? -vonta fel a szemöldökét, úgy hallgatta tovább Akutagawa mondandóját.
–Vegyes volt a csapat. Voltak benne olyanok is, akiknek nincsen képességük -ismertette a kis csapatot. –Ebben a csapatban vett részt Gin is.
–A húgod...? -torpant meg Chuuya, szinte már sajnálkozva nézve a fiatal fiúra.
–Ha megtalálom azt, aki elrabolta, biztosan kíméletlen halálban fogom őt részesíteni -arca teljesen elsötétedett, kezei ökölbe szorultak.
Meg is lehetett érteni. Akutagawa-nak csak a húga maradt, aki követve a bátyját szállt be a maffia köreibe. Gin mindig is a bátyját követte, mióta a szüleik elhagyták őket, s magukra lettek utalva. Akutagawa pedig testvérén kívül egy embernek sem mutatta eddig érzéseit.
Chuuya szívébe fájdalom nyilalt. Nézte, ahogy Akutagawa a testvérét szeretne azonnal megmenteni, kénytelen volt elfordulni. Engem senki sem mentene meg. Fájdalmas mosoly jelent meg a száján, szemei mintha ismételten megteltek volna könnyekkel.
Fontos vagy nekem. Chuuya fejbe akarta magát vágni, de nem tehetette, hiszen mennyire nézte volna őt bolondnak a mellette álló fiú? Miért most jutott eszembe? Szája megremegett egy pillanatra, mint aki tényleg el akarja magát sírni, de erőtt vett magán. Fejét a mennyezet felé fordított és pislogott párat. Engem mégis ki mentene meg?
–Chuuya-san, ha jól tudom tegnap este érkeztél vissza Japánba -az említett csak bólintott. –Mivel tegnap este még esett az eső és nem voltál a maffiában gondolom meghúztad magad valahol. Chuuya-san, ha szabad tudnom... -halkult el a mondat végére, mint aki nem tudja, vajon felteheti-e ezt a kérdést. –hol töltötted az éjszakát?
–Hogy hol? -nevette el magát, de nevetésben semmi boldogság nem lapult. –Dazai lakásán. De mintha a régi Dazai-nak nyoma se lenne... Talán ő már tényleg egy teljesen új ember lett ez alatt a négy év alatt -suttogta maga elé, szinte alig értette meg Akutagawa az elhangzott mondatokat.
–Chuuya-san, neked hiányzik Dazai-san, igaz? -a kérdés hallattán a fiú azonnal rákapta a tekintetét.
–Hogy hiányzik-e? -nézett maga elé üres szemekkel. –Talán igen, talán nem. Hogy őszinte legyek, még magasan tudom -így indult meg Mori-san irodája felé, fejében ezzel az egyetlen egy kérdéssel foglalkozva.
Sziasztoook! Én vettem észre, vagy az utóbbi részekben tényleg érzelgősebbek a karakterek? De most nincsen hangutánzó effektek, amit azért picikét sajnálok, pedig már egészen bele jöttem. Eddig hogy tetszik a könyv? Remélem azért meg vagytok vele elégedve... Szép napot mindenkinek!
Visszaolvasva a fejezetet...jdkckakyka miért vagyok mindig érzelgős? Egyébként köszönöm a 250+ olvasót ♡♡♡♡ Ez a könyv annyira hirtelen felindulás volt, hogy azért erre nem számítottam...
