Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Tɪᴢᴇɴᴋɪʟᴇɴᴄᴇᴅɪᴋ

Dᴇʟɪɴᴀ

- Készen vagy már? - Léptem be a fürdőszobámba, ahol Dominik már vagy húsz perce igazgatta a haját. Válaszul mindössze egy szigorú pillantást kaptam. - Jó, nem zavarlak! - Tettem fel mindkét kezemet magam elé megadóan. - Ha nem sietsz el fogok késni! - Tettem még hozzá a vállam felett kiabálva hátra a fürdőbe.

Világ politikák órára kellett volna beérnem 9:30-ra, ami az idő előrehaladtával elkezdett lehetetlenné válni -természetesen a focistának köszönhetően. Fekete táskámba belecsúsztattam két füzetet a laptopom mellé, majd beleszórtam minden egyéb dolgot. Már éppen kezdtem azon morfondírozni, hogy lecserélem sötétkék galléros felsőmet, amikor Dominik kilépett a fürdőből.

- Mehetünk- eresztett meg felém egy nyugodt mosolyt. Kedvem lett volna elnevetni magamat lazaságán.

- Azt hittem, sosem készülsz már el- indultam el előre a földszintre nyomomban Dominikkel.

- Talán nem lett volna gond, ha nem sminkeled magad fél órán keresztül- vetette oda sértődötten, mire válaszul hangosan felnevettem. Egyébként max tíz perc volt és a hajamat így is a szobámban kellett megcsinálnom.

Az utolsó lépcsőfokról is leérve leírhatatlanul hálás voltam, hogy csend honolt a földszinten. Mondjuk úgy, nem volt kedvem senki társaságához a házban jelenlévők közül -Dominikén kívül. Míg Ő a tegnap este levetett sportcipőjét húzta magára én végigmértem tökéletes stílusát. Egy fekete melegítőt viselt piros pulóverrel, ami bárki máson hétköznapian hatott volna, azonban rajta eszméletlen dögös volt.

- Bámulsz még vagy indulhatunk? - Zökkentett ki játékos hangja formás feneke stíröléséből. Nem tehetek róla, hogy ennyire kerek, na.

- Nem is bámultalak! - Fordultam gyorsan bézs színű csizmám felé, amibe sietősen bele is bújtam. Hallottam Dominik halk kuncogását, ami engem is mosolygásra késztetett. Ujjai óvatosan csúsztak bele tenyerembe.

Kilépve a bejárati ajtón megcsapott az eső jellegzetes illata. A térkő egyértelműen adta tudtunkra, hogy csapadék szemerkél. Tekintetemmel Dominik új autóját kerestem, amit könnyedén ki is szúrtam pár másodperc alatt. A fekete Mercedes terepjáró makulátlan eleganciájával hívta fel magára az őt látó összes szempár figyelmét.

- Szép autó, így élőben is- fordultam Dominik felé. Pipiskedve nyomtam egy puszit szája sarkába, amit egy mosollyal arcán fogadott. Dominik nemrégiben meg kellett válljon a felmatricázott Auditól elvégre már nem volt a Salzburg játékosa. Utódjául pedig ezt a fekete csodát választotta.

- Olyan szép, mint te- kacsintott rám miközben elindultunk a kocsi felé. Szemforgatva mosolyodtam el.

- SZD-010- olvastam le a rendszámot, amint közelebb értünk-, ez most komoly? - Kénytelen voltam elnevetni magamat. Végülis, így senki sem fogja legalább eltéveszteni kihez tartozik a G kategóriás autó.

- Aha, Szoboszlai Delina- jelentette ki komoly hangnemmel, mire abbamaradt nevetésem. Kitágult szemekkel néztem fel a focistára, akinek ekkorra már megjelentek nevetőráncai. Vettem a lapot.

- És akkor hol a gyűrűm? - Pislogtam rá felhúzott szemöldökkel játékosan. Dominik beült a vezetőülésre én pedig mellé. A Mercedes motorja morogva indult be, kétségkívül volt benne vagy négyszáz lóerő.

- Szeretnél gyűrűt? - Pillantott rám fél szemmel. Vártam hátha megjelenne mosolya ezúttal is, de nem jelent.

- Hát majd igen, de egyelőre nem- magam is meglepődtem azon, mennyire nyitott és egyértelmű választ adtam. Dominik arcára kiült jellegzetes önelégült mosolya, amit a mai napig kedvem lett volna letörölni róla.