Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Hᴀʀᴍᴀᴅɪᴋ

Dᴇʟɪɴᴀ

Bőven éjfél után értem a buszhoz magam mellett Gerdával és apámmal. A fehér jármű tárt ajtaja mellett dohányzott a sofőr, aki érkezésemkor biccentett egyet felém.

- Tudod akkor mit kell mondanod? - Fordult felém apa bizalommal. Egy cseppnyi számonkérés sem volt hangjában, sokkal inkább segítőszándék.

- Persze, ne aggódj- bólintottam.

A fotó után Gerdával elhagytuk az öltöző falait és visszatértünk az üvegfal mögé, ahol azonnal munkára lettem fogva. Mindenkit érdekelt, hogy hogyan dolgozik a válogatott, hogy volt-e bármi problémájuk és hasonlóak. Szerencsétlen Gerda síri csendben hallgatta bájcsevegésemet különböző öltönyös alakokkal. Végül az ország egyik első számú állampolgára által lettem kimentve, aki telefonon keresett engem majd megkért, hogy adjak át egy üzenetet a csapat számára elvégre ő nem lehetett jelen a mai találkozón.

Miután elköszöntem barátnőmtől és szülőmtől még végig néztem, ahogyan a fekete autó elhagyja a pakoló területét majd felszálltam az üres buszra. Fura, azt hittem én leszek az utolsó érkező a rengeteg szövegelés miatt. Visszaültem ugyanoda, ahol utaztam idefelé is. Még mindig a piros felsőt viseltem, amit Szala adott a kezembe.

Nem kellett sokat várnom az első érkezőkre. Sörrel a kezükben, hangos nevetés közepette másztak fel a lépcsőn. Nos, az én hangulatom az elmúlt egy órában csak romlott köszönhetően a teremnek, ami tele volt -még ilyenkor is- merev arcokkal. Ezzel szemben az övüké egy cseppet sem zuhant meg, mondhatni még jobb is lett.

Telefonomat nyomkodtam mialatt végre megérkezett a két sereghajtó is. Utolsóként hagytuk el a Puskás Stadion fedett parkolóját. Éppen Bese Barni osztott ki mindenkinek egy újabb adag sört, amikor hozzám érve elutasítást kapott.

- Nem szeretem a sört, köszönöm- először fennakadtak szemei, majd cinkos mosolyra húzta szája szélét.

- És akkor mit szoktál inni, ha bulizol?

- Vodkát- ahogy kiejtettem az alkohol nevét leesett Barni szavainak mögöttes tartalma. Szándékosan nem direkt kérdést tett fel, nehogy ki tudjak térni a válasz elől. Gondolatban feljegyeztem magamnak, hogy Bese Barnabásnak jobb a beszélőkéje, mint azt eddig gondoltam.

- Ma ünneplünk! - Adott a kezembe ellentmondást nem tűrően egy feles poharat a vállán lógó táskából. - Srácok, shotozunk! - Kiáltotta el magát a védő ezzel teljesen elszabadítva a poklot. Az eddigi ülve nevetgélő játékosok örömükben kiabálva kezdtek el tolakodni. Több tíz piros műanyag pohár telt meg tiszta vodkával. Közelről sem tűnt négy centnek.

- Magyarország! - Hangzott egyszerre mindenki szájából a koccintással egyidejűleg. Éreztem, ahogyan az alkohol kegyetlenül marja torkomat, de a világért sem kértem volna semmiféle keverőt. A literes vodkának szépen lassan párolgott el a tartalma. A busz hol a fiúk éneklésétől, hol a kiabálásuktól zengett. Nem tagadom, belém is visszatért a jókedv mire Telkibe értünk.

A buszról leszállva eszembe jutott, hogy nekem még feladatom van ma estére. Próbáltam visszaemlékezni minden szóra, bár nem voltam benne biztos, hogy valóban sikerülni fog-e. Az a pár pohár pont annyira tette meg a hatását, hogy nem lehettem biztos magamban.

- Srácok, egy kis figyelmet szeretnék kérni- emeltem meg kicsit a hangomat. Egyből éreztem magamon az összes szempárt beleértve azt is, amit bármikor be tudtam volna pontosan azonosítani. - A Magyar Kormány nevében van egy üzenetem számotokra: nagyon büszkék rátok, az egész ország büszke a csapatra. Egy kis ajándékkal szerettek volna kedveskedni nektek, amit az étteremben találtok meg a szokásos asztalunknál. Valamint szeretnék, hogyha jól éreznétek magatokat ma este, de ne feledjétek, hogy vár még rátok két másik mérkőzés. - Magyarul ne fetrengjen senki sem a saját hányásában -máséban meg végképp ne. - Ennyi, köszönöm a figyelmet! - Tért vissza hozzám is a korábbi hangulat, miután letudtam a kötelező érvényű feladatomat. Reméltem, hogy sikerült összeszednem eléggé gondolataim ahhoz, hogy ne hagyjak ki semmit.