Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Hᴜsᴢᴏɴɴᴇɢʏᴇᴅɪᴋ

Dᴇʟɪɴᴀ

A feketeség, ami körülölelte elmémet pusztító volt. A kérdések megállás nélkül cikáztak bennem; Miért van ez? Mi történt velem? Ők tudják? Ha ők nem, akkor ki? Ez az egész egy rossz átverés? Csak álmodom? Mikor ébredek fel? Mikor lesz vége? Ezer meg egy megválaszolatlan kérdés, mikre talán sosem kapok választ. Féltem, sőt rettegtem a tudatlantól. A halni akarás olykor erősen húzott maga felé, elvégre az emlékeim nélkül nem voltam több, mint egy lélek nélküli, üres test. Üreges tekintettel viseltem el Gerda szüntelen csacsogását. Egy szót sem fogtam fel mondandójából, hallottam hogy beszél, viszont nem jutottak el a szavak zavarodott elmémig. Vajon mi volt az utolsó mondatom felé? Mennyit telefonáltunk? Milyen apróságokon kaptunk össze? Nem bántottam meg semmivel, ugye? Kétségtelen volt, hogy súlyos fizikai sérüléseket szenvedtem, amit testem minden pillanatban jelzett felém, azonban mentálisan százszor legyőzöttebbnek éreztem magamat.

Szegénységi bizonyítványomat a kórterem másik felében ülő férfi tette csak igazán valódivá. Úgy beszélgetett apámmal, mintha ezeréves cimborák lennének. Jézusom Delina, honnan tudod hogy nem azok? Semmit sem tudsz róla a nevén kívül. Rettentően rosszul éreztem magamat amiatt, hogy még egy halvány emlékem sincs róla, ellenben vele, aki töretlenül itt ül mellettem. Nem érdekelte, hogy képtelen vagyok egy árva szót is váltani vele, nem tágított, nem ment el, elfogadta, hogy időre van szükségem. Be akartam adni a kulcsot minden alkalommal, mikor Dominik azt hitte alszom és egyedül sírt az ágyam mellett, Istenhez imádkozva az emlékeimért. Akaratosan koncentráltam a két férfi beszélgetésére, hogy hallgatózni tudjak.

- Nekem is fontos a karrierem, amit kockára teszek minden itt töltött perccel. Mégsem fordult meg egy pillanatra sem a gondolat a fejemben, hogy itt hagyjam Delinát, akár pár órára is, holott még csak tippje sincs róla, hogy ki vagyok. - Igaza volt, mégis szíven ütöttek szavai. Lopva végigmértem. Eddig is tudtam, hogy messze a válogatott leghelyesebb tagja, de testközelből látszott csak igazán milyen jó kiállása és irigylésre méltó testfelépítése van. Szép volt, kifejezetten helyes.

- Minden alkalommal meglepődök, mennyire szereted a lányomat- ébredésem óta először ült ki arcomra bármi érzelem, éreztem, hogy meglepődött vagyok. Éreztem valamit. Éreztem, hogy mennyire meghökkentettek apa szavai. Komolyan szeret engem egy ilyen kaliberű srác és még apát is meggyőzi erről?

- Amint látod, a saját életemet is háttérbe szorítom miatta- akartam emlékezni rá. Annyi mindenre akartam emlékezni, amire képtelen voltam. Hiányoztak az emlékeim. Volt néhány kép, vagy hangfoszlány, semmi több. Képtelen voltam teljes szituációkat felidézni. - Ő az a lány, akit mindig kerestem, de sosem találtam.

⚜️⚜️⚜️

- Apa- próbálkoztam a jelenlegi normál hangerőmnél hangosabban szólni neki, hogy biztosan meghallja. Tüdőm minden apró porcikája szúrt a beszédtől.

- Igen kislányom? - Sietett oda rögtön ágyam mellé és leült a fehér székre. Mi ketten voltunk csak a szobában.

- Hogy ismertem meg Dominiket? - Vonakodva tettem fel a kérdést, ami egész nap foglalkoztatott. Apa mosolyából ítélve ez egy számára kedves téma volt.

- Minden a magyar-orosz meccs után kezdődött, már akkor látszott rajtatok, hogy tetszetek egymásnak. - Egy apró emlék bevillant; mintha 2-3 lett volna a végeredmény. - Tudod, mindig Telkiben edzőtáborozik a válogatott... és te is velük voltál. Onnan már úgy jöttetek haza, hogy egy párt alkottatok- furcsa volt mástól hallani azt, hogy én mit éltem meg. Rémlett a Telki edzőközpont neve, azonban semmi mást nem tudtam hozzákapcsolni.