Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Nᴇɢʏᴇᴅɪᴋ

Dᴇʟɪɴᴀ

Mindenkinek van kedvenc sorozata. Nekem éveken keresztül a Pletykafészek uralta az első helyet, amiről az Elite csak nagyon szoros küzdelemben maradt le. Azt hittem, sosem találok egy másik műsort, amit jobban fogok szeretni tinédzserkori sorozatomnál, amíg rá nem bukkantam A nagy pénzrablásra. Kicsivel kevesebb, mint két hét alatt néztem ki mind a négy eddig felkerült évadot. Azonnal megértettem, hogy miért vannak oda tízezrek a Dali álarcokért mostanában, valamint kénytelen vagyok belevallani, hogy tényleg zseniális volt az első és a második terv is. A Professzor valóban mindenre gondolt, köztük olyanokra is, ami az emberek kilencvenkilenc százalékának eszébe sem jutna. Imádtam minden percét. Pont ezért átkoztam azt a hívatlan vendéget, aki az ajtómon kopogott. Kénytelen voltam leállítani a Netflixet, hogy ajtót tudjak nyitni.

- Öhm szia- pislogtam értetlenül a küszöb másik oldalán ácsorgó Dominikre. Hirtelen mégsem bántam annyira azt a váratlan látogatót. - Gyere be nyugodtan! - Álltam félre az ajtóból, amit Ő készségesen kihasznált. Szemtelenül néztem utána, hogy hátulról is felmérjem. Anyám. Egy tízes skálán mennyire gáz, hogy jobb feneke van faszi létére, mint nekem?

- La casa de papel? - Fordult felém hatalmas vigyorral arcán, miközben ledobta magát a kanapéra. Nagyon reménykedtem benne, hogy nem tűnt fel neki stírölésem. - Elindíthatom?

- Persze- foglaltam mellette helyet. Kétségkívül zavarban voltam már pusztán attól is, hogy kettesben vagyok vele hiába szentelte minden figyelmét a tvnek. Az utolsó percek voltak már csak vissza a negyedik részből, ami még csak a második rablás első óráiról szólt. Utoljára még Nairobi, majd Denver arcát mutatták közelről aztán jött a stáblista.

Szívesen megkérdeztem volna tőle mi szél hozta erre, de nem akartam bunkó lenni és amúgy sem bántam a társaságát. Helyette kezembe vettem mobilomat, mintha nem is érdekelne jelenléte, ezzel leplezve zavaromat. Amint végigpörgettem az értesítéseim szemöldök ráncolva fordultam Dominik felé.

- Te tudod, hogy miért követett be meg írt rám a fél válogatott az elmúlt tizenöt percben? - Ha azt mondja véletlen egybeesés, pofon röhögöm.

- Fogadtunk, hogy ki szerzi meg először a számodat- nézett bele mélyen szemeimbe miközben telefonját a kezembe adta. Lepillantottam a fekete készülékre. Meg voltak nyitva a gombok, amik csak arra vártak, hogy bepötyögjem a telefonszámomat. - Hogyha azt szeretnéd én nyerjek- fonódott össze tekintetünk, mintha csak tudta volna, hogy mikor a szemébe nézek pusztán a gondolataival is irányít engem. Olyan hatással volt rám, mint még soha senki. Gondolkodás nélkül írtam be a számokat egymás után. Számon egy apró görbével adtam vissza neki a mobilját. - Gyere ide! - Nyújtotta felém egyik karját megmutatva tökéletes fogsorát. Nem kellett kétszer kérnie. Közelebb húzódtam hozzá, ahol magához ölelt. Fejem találkozott izmos mellkasával, ujjaim ölembe hullottak, lábaim keresztezték az övéit. Hatalmas tenyere megállás nélkül járt fel-alá hátamon. Parfümjének illata egyből orromba kúszott. Most érezhettem meg először a bazsalikom és citrusos gyümölcsök egyvelegét. Imádtam. Minden egyes érintése rögtön az emlékezetembe vésődött.

- Ki a kedvenc szereplőd? - Utaltam a sorozat szereplőire. Ő csupán hümmögött egyet.

- Nem is tudom. Moszkvát nagyon bírtam- mindketten emlékeztünk Denver apjára. - De Tokió kurvára irritált egy idő után- húzódott ajkaira egy lesajnáló mosoly a karakter felé, amit meg tudtam érteni. Tokió valóban idegesítő volt. - Neked?

- Ez egyértelmű, Nairobi. Imádtam azt a nőt. - Ő tipikusan az a karakter volt, akit képtelenség nem szeretni. Úgy folytattuk a csevegést a Netflix egyik siker műsoráról, mintha ezer éve ismernénk egymást, egy pillanatra sem eltávolodva a másik testétől. Furcsa volt szembesülni azzal, hogy mennyi mindenről hasonlóan gondolkozunk.