Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Tɪᴢᴇɴᴋᴇᴛᴛᴇᴅɪᴋ

Dᴇʟɪɴᴀ

Sosem szerettem a telet több okból sem. Az egyik az a hideg szél volt, ami most is akaratosan kócolta össze hajamat. Alig léptem át a ház küszöbét, de már egy hajgumi után kutattam táskámban, hogy ezer felé álló tincseimet összefogjam. Jézusom, de utálom a hideget!

- Szervusz Delina- köszöntött Zsuzsa, akinek kezében egy pohár gőzölgött. A középkorú nő kedvesen nyújtotta felém a bögrét, mire ellágyult szívem.

- Köszönöm! - Hálás mosollyal vettem át tőle a forró italt. Imádtam, hogy ő mindig mindenkivel törődött. Bármely' édesanyának példaképe lehetne. Egy laza kontyba fogtam hajamat tarkómon. Lerúgtam magamról rövidszárú csizmámat, majd beleléptem fehér papucsomba miközben felakasztottam a fogasra télikabátomat. Imádott házvezetőnőm még mindig szótlanul ácsorgott mellettem, így kérdőn fordultam felé.

- Domonkos a dolgozószobában vár téged- ne már. Megköszöntem a tájékoztatást és elindultam az emelet felé. Kifejezetten szokatlan volt, hogy apa a ház falai között legyen délután öt óra előtt. Mikor utoljára -azaz tegnap- itt volt napközben, nem sült ki belőle semmi jó sem. Talán ezúttal másként lesz. Reménykedve nyitottam be a dolgozószobába, ahol ő szokás szerint a laptopját bújva ücsörgött a hatalmas bőrfotelben.

- Szia! - Csuktam be magam mögött bizonytalanul a nehéz ajtót. A teremben világító lámpa fényének köszönhetően volt szerencsém látni azt a gondterhelt arcot, ami rögtön átfordult egy merev semmivé, amint meghallotta hangomat. Szívemet szorongatni kezdte a gondolat, hogy az én kis akciómnak köszönhető meggyötörtsége. Annyira tudni akartam volna pontosan hogyan történt ez a zsarolós sztori, viszont ezúttal nem élveztem azt a hatalmas felém irányuló bizalmat. Nem mondott nekem semmit sem, én pedig nem kérdezgethettem őt ilyenekről. Ezek olyan titkok voltak, amikre még csak gondolnom sem szabadott volna, nem pedig pontosan tisztában lennem velük.

- Szervusz Delina! - Onnatól kezdve, hogy felnézett a monitorról minden mozdulatomat árgus szemekkel figyelte. Leültem vele szemben miközben úgy tettem, mintha kicsit sem feszengenék. - Hogy van Dominik? András információi szerint rendben megérkeztek Salzburgba. - Ujjait könnyedén fűzte össze, mintha csak az időjárásról csevegnénk.

- Igen, minden oké vele. Hosszú volt az út, de próbált pihenni - nem értettem, hogy mi ez a hirtelen jött érdeklődés. Noha, legszívesebben megkérdeztem volna tőle mi a fene folyik itt, azonban helyette pusztán monoton válaszoltam kérdésére.

- Remek, örülök neki! Kérlek, add át neki üdvözletemet! Igazán szimpatikus fiatalember. - A lelkiismeretfurdalás azonnal legyőzte minden sértettségemet. Már nem érdekelt apa mekkora tuskó volt tegnap, csak az járt a fejemben, hogy hatalmas ostobaságot csináltam ezzel őt rohadt nagy szégyenbe és bajba sodorva. Olyan jámbornak tűnt, mint mikor engem hallgat egy, amúgy eseménytelen napomról.

- Sajnálom apa! - Bukott ki belőlem végül. Kék tekintetemmel könyörögtem neki, hogy szüntessük meg végre ezt a feszélyezett hangulatot kettőnk között, ami kicsit sem volt jellemző ránk. Egy kezemen meg tudtam számolni hányszor voltunk haragban néhány apró-cseprő dolog miatt. Sosem volt komolyabb vitánk korábban.

- Rá se ránts, megoldom. - Húzódott arcára egy halvány mosoly. Szívemről mázsás súly gördült le, amint megláttam borostájával keretezett hófehér fogsorát. Beleittam eddig kezeim között szorongatott kakaómba. Hm fahéjas. Imádom a fahéjat.

- Kérdezhetek valamit?

- Hallgatlak kislányom- laptopját könnyedén csukta le jelezvén, valóban figyel rám. Azt a rengeteg bátorságot, amit összeszedtem, hogy megkérdezzem tőle azt, ami valóban érdekelt azonnal el is vesztettem.