Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Hᴜsᴢᴏɴᴇɢʏᴇᴅɪᴋ

Dᴇʟɪɴᴀ

Tömérdek indokom volt arra, hogy miért nem akartam elhagyni a házat ma délután. A hosszas lista a kinti havazással kezdődött és a kevés alvással végződött, de azért helyet kapott rajta apám nője is -mondjuk előle épp hogy menekülnöm kellett volna. Nos, sajnos az összes ellenindok sem volt elég súlyos ahhoz, hogy az "itthon maradok" felé billenjen a képzeletbeli mérleg nyelve. Telefonom órájára pillantottam; 13:07, indulnom kell vagy elkések. Útközben még megnyitottam egy, a sulitól kapott e-mailt. Remélem, azt írják benne, hogy elmarad a mai óra.

"Kedves Tanuló!

Sajnálattal értesítem róla, hogy első három dolgozata alapján nem érte el a minimum 60%-os alsóhatárt. Jövő heti óránkon lesz lehetősége javítani.

Üdvözlettel,
Reisz Ábel"

Kedvem támadt elsírni magamat, amint felfogtam, hogy ez valójában azt jelenti nem mehetek Dominikhez. El akartam regélni Ákosnak minden problémámat, azonban volt egy bökkenő; Ákosnak hűlt helye volt az E kategóriás Mercedessel együtt, ami az én autómként funkcionált.

- Szia, Ákos hol van? - Hívtam fel egyből apát. Ha valaki, ő tudni fogja merre van sofőröm. Közben előhalásztam táskámból pénztárcámat, hogy megnézzem nálam van-e a diákom vagy sikerült másik tárcában hagynom.

- Ákos elvitte Edinát fodrászhoz és megvárja. - Olyan nyugodtan közölte, mintha ez lenne Ákos munkája, holott rohadtul nem ez volt. Ákos az én privát sofőröm volt.

- Tessék? - Emeltem fel hangomat dühösen. - És én szerinted hogyan megyek iskolába? - Nem tudtam eldönteni, hogy röhögjek vagy sírjak helyzetemen. Puszta kezeimmel lettem volna képes minden egyes szál vörös haját kitépni annak a nőnek. Nem elég neki apám, már Ákos is kell?

- Menj el taxival, hagytam pénzt az asztalon. - Állam a földet súrolta. - De nekem erre most nincs időm, dolgoznom kell, Delina- emlékeztetett rá ki is ő, a nagy Dr. Decker Domonkos, aki nem ér rá csak úgy cseverészni. Visszanyeltem könnyeimet.

- Remélem a ribancodnak leégetik a haját és nem tudod elvinni helyettem Párizsba, de ha mégis, akkor vigyétek magatokkal Ákost is. - Nem vártam meg a választ, remegő ujjakkal kinyomtam a telefont és lenémítottam kontaktját. Elsírtam magamat.

Apám éppen azon volt, hogy lecseréljen engem. Miért nem tudott találni egy kedves, szimpatikus nőt?

Fájt, hogy az én okos apám ennyire ostobává vált hirtelen. És az is fájt, hogy Ákos, aki minden szokásomat, mondatomat ismerte másnak szolgált ma pilótájaként. Mindent tudott rólam. Minden Karácsonykor ajándékot vettünk egymásnak és sosem féltem elregélni neki bánatomat. Oly' annyiszor mentett ki fájó szituációkból... most is erre lett volna szükségem. El akartam neki mesélni, hogy mennyire utálom Edinát, hogy milyen e-mailt kaptam és mégsem megyünk csütörtökön Salzburgba, de még azt is, hogy mennyire nyűgös vagyok ma. Szükségesem lett volna legalább egyikükre.

Könnyfátyol mögül néztem végig a garázsban parkoló autókon. Az E osztállyal egyetemben apám S osztályának is hűlt helye volt. A fehér Jeep mellett ott várakozott egy fekete Sprinter és a sarokban eldugva apám Huracánja. Tizennyolc éves voltam, amikor megvette azt az autót. Közösen mentünk el érte, ritka alkalmak egyike volt, amikor elől ültem mellette a hazavezető úton, mialatt ő kipróbálta az új autóját. Imádta. Letöröltem könnyeimet. Apa a széfben tartotta a kulcsot.

- Delina, ne- üvöltötte a kisangyal torkaszakadtából. Nem ért vele semmit sem. Pillanatokkal később már a széfnek a kódját írtam be. Minden porcikám remegett. Egyszerre voltam tudatában tetteimnek és kilométerekre tőlük.