Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Eʟsᴏ̋

Dᴇʟɪɴᴀ

Az emberek többsége a tanulás ellensége. Nos, ez velem sem volt másként tizenkét éven keresztül. Már első osztályos koromban sem szerettem a korán kelést és a rengeteg tanulnivalót, aztán jöttek a kegyetlen gimnázium évek, ahol nem telt el nap felelés vagy dolgozat nélkül. A hozzáállásom a "meg fogok bukni" és a "nem érdekel" között ingázott négy éven keresztül. A kötelesség engem és az idegeimet pengeélen táncoltatva hajszolt a továbbtanulás felé, aminek a kapuján gyermekkori vigyázóm, Zsuzsa lökött be. Halálra várt arcomat a Felvi oldala világította meg éjfél előtt kettő perccel, amikor átnyúlva rajtam rákattintott a küldés gombra, innen pedig már nem volt visszaút; jelentkeztem az IBS üzleti és diplomáciai szakára. Ki gondolta volna, hogy utólag hálás leszek neki ezért? Hát én rohadtul nem.

- Zsuzsa, merre találom apát? - Fordultam a nő felé, aki már-már családtagnak számított. Szőke haja egy elegáns kontyba volt fogva, mint általában.

- A dolgozó szobában láttam utoljára- nézett fel rám egy másodpercre majd folytatta a ruhák hajtogatását.

- Köszönöm Zsuzsa. Én elmentem itthonról- még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben mielőtt kezembe vettem a füzeteim, amikre ma szükségem lesz. Hogyha valaki azt mondta volna nekem másfél évvel ezelőtt, hogy szeretni fogom az egyetemet biztosan képen röhögtem volna.

A házban hatalmas csend uralkodott, kizárólag magassarkúcsizmám kopogását verték vissza a falak. Az utóbbi években szerettem elegánsan öltözködni apa legnagyobb örömére. Korábban számtalanszor kellett visszaküldenie a szobámba, hogy cseréljek ruhát, kezdjek valamit a hajammal vagy sminkeljem ki magamat. Mondhatni csak fiús korszakom volt, amit annak tudok be, hogy lényegében azt sem tudtam sokáig hogyan kell nőiesen öltözködni, elvégre nem volt előttem egy megfelelő női ideál sem.

Hiába kopogtattam a fenyőajtót, nem érkezett válasz így beléptem a szobába. Apa az ablak felé fordulva telefonált. Érkezésemre biccentett egyet az asztal másik felén lévő fotel felé. Csendben helyet foglaltam.

- Akkor azt hiszem ezt megbeszéltük. - Vagyis apám beszélte meg saját magával. Tizenkilenc év alatt volt már bőven időm kiismerni őt eléggé ahhoz, hogy tudjam bárkinek letolja a torkán a saját akaratát. Mindent tudtam róla és a dolgairól. Én voltam a bizalmasa így én magam voltam az egyetlen ember, aki képes lett volna Decker Domonkos vesztét okozni. Ez volt az oka annak, hogy úgy féltett, mint az államtitkokat. Ő saját magát féltette, hiszen még bennem sem volt képes száz százalékig megbízni.

Miután elköszönt beszélgető partnerétől felém fordult arcán egy apró mosollyal. Jaj, ne. Ismertem ezt a mosolyt. Valamilyen eszement ötlet pattant ki a fejéből, amit most meg is fog valósítani.

- Le kell utaznod Telkibe jövő héten- nem hazudtolta meg magát, mindenféle kertelés nélkül a lényegre tért azonnal, viszont ezúttal nem értettem a mögöttes tartalmat. Szemöldököm ráncba szaladt, azonban apám ezzel mit sem törődve vigyorgott továbbra is. A sejtésem beigazolódni látszott az eszement ötlettel kapcsolatosan.

- És miért is? - Még csak tippelni sem tudtam volna. - Sosem hallottam még erről a városról.

- Ez egy község- javított ki rögtön. Mintha egy kis sértettség is megvillant volna szemeiben miszerint én nem értékelem eléggé ezt a fantasztikus hírt. Szívesen rávágtam volna, hogy akkor végképp nem értem mi keresnivalóm ott, de a saját érdekemben inkább nem tettem. - A magyar válogatott pótselejtezőt játszik csütörtökön ezt követően pedig Nemzetek Ligája mérkőzések lesznek. Te leutazol szerdán délelőtt Telkibe és ott maradsz velük az utolsó meccs végéig. Afféle guide-ként leszel jelen a Kormány képviseletében. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fogott el az izgalom. Azonban nem azért izgultam, hogy minél előbb odaérjek, hanem azért, hogy ez az egész pusztán egy rossz álom legyen. Lejátszódott előttem az utolsó találkozásom a csapattal a Puskás Arénában, ahol először összeszólalkoztam a csapatkapitánnyal aztán az olasz akcentussal kiejtett Dominik név szakított ki egy szemezésből, ami, ha nem lett volna még magában elég kínos utána részt kellett vennem egy beszélgetésben azzal az olasszal, aki kirángatott minket egymás bámulásából, majd hazafelé még hallgathattam apám szentbeszédet arról, hogy milyen kínosan viselkedtem. Magyarul; kifejezetten rosszul sült el a dolog.