Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Hᴜsᴢᴏɴᴏ̈ᴛᴏ̈ᴅɪᴋ

Dᴏᴍɪɴɪᴋ

Hogy mit éreztem miközben egy vizsgálóban ültem az orvosi eredményeimre várva? Féltem, sőt rettegtem. Minden okom meg lett volna, hogy Matyi árgus tekintetének okától féljek, azonban engem két dolog is sokkal jobban izgatott, és az egyikre perceken belül fény fog derülni. Ez volt az utolsó jelenésem itt, Salzburgban Karácsony előtt. Már csupán néhány nap volt az ünnepig. Talán nem kell mondanom, de közel sem voltam ünnepi hangulatban. Feleslegesnek tartottam ezredjére is pontról-pontra végig venni miért is lenne a lehető legegyszerűbb kivetnem magamat a hatodikról, mintsem tovább küzdeni. Röviden; minden szarul alakult.

- Hát Dominik- szólalt meg először orvosom mióta kézhez kapta a papírokat. - Sajnos azt kell mondanom, nincsenek jó híreim. - Már meg sem lepődtem. Mondhatni a legrosszabbra is felkészülve érkeztem ide. - Jó úton haladtunk a felépülésed felé, viszont az az elmulasztott néhány rehabilitációs időpont meglátszik. - Kivárt a következő kellemetlen mondattal. - Hadd kérdezzem meg, nem erőltetted meg mostanában a sérült területet? A leleteid alapján közel olyan állapotba kerültél vissza, mint a kezelések elkezdésekor voltál. - Csak meredtem az orvosra. Ez most valami rossz vicc, igaz?

- Dominik barátnője balesetet szenvedett, nála töltötte a kórházban az elmúlt időszakot. Biztos vagyok benne, hogy lehetetlen az, hogy Dominik megterhelte magát testileg- adott hangot Matyi is véleményének végre. Hálásan tekintettem menedzseremre, aki kifejezéstelenül nézett rám vissza. Nem gond, legalább megvédett. A doktor szavai lassan jutottak el tudatomig, mondhatni nehezen fogtam fel mondanivalóját.

- És most mi lesz? - Adtam hangot kétségbeesésemnek, mikor értelmet nyert minden szó. Hol reménykedve néztem az orvosra, hol aggódva menedzseremre.

- Folytatjuk a kezeléseket- felelt Matyi, amit az orvos megerősített. - Mennünk kell, Dominik- hangja kimért volt. Elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam legszívesebben torka szakadtól üvöltene, viszont úriember révén, nem teszi.

Mindketten elköszöntünk a stáb tagjaitól, majd az egészségügyi központ ajtaján kilépve Matyi menten megtorpant. Nincs ehhez kedvem most.

- Remélem, tudod mennyire ki vannak akadva Lipcsében...

- Tudom, pontosan tudom- vágtam közbe indulatosan. - Elbasztam, ezt is tudom! - Folytattam tovább. Teljesen elveszítettem a türelmemet. - Gyanítom neked kellett engem kimosni a szarból, de te pedig azt tudod, hogy nekem sokkal nehezebb dolgokkal kell megküzdenem most, mint neked! Neked ez a munkád, én pedig sötétben tapogatózom egy olyan témában, amiről fingom sincs! Sportoló vagyok, nem kibaszott orvos a kurva életbe- tört ki belőlem minden. Matyi válasz helyett, egyszerűen magához húzott egy férfias ölelésre. Elmorzsoltam pár könnycseppet. Ő volt a legjobb barátom.

- Együtt megoldjuk- pusztán ennyit mondott. Nem volt szükségem többre, mindössze valakire, aki mellettem áll teljes vállszélességgel. Annyi energiát szívott el tőlem az, hogy Delina és családja mellett állok mindenben, hogy képtelen voltam egymagam meglenni. Kellett valaki, akiből én meríthetek erőt.

- Köszönöm- egy apró könnycsepp csordult le az arcomon. El voltam gyengülve.

- Karácsony után kezdődnek újra a terápiák, elküldtem e-mailben az időpontokat. - Nem válaszoltam, némán bólintottam egyet. Éreztem magamon Matyi égető tekintetét, viszont nem fordultam felé. Szégyelltem kinézetemet. - Ha megint kihagyod őket, akkor nagy bajban leszünk- próbálkozott finoman fogalmazni.

- Mekkorában?

- Szerződést akarnak bontani- meglepődtem-e? Közel sem. A futball világában senkit sem érdekel, hogy mi történik a barátnőm magánéletében. Itt az eredmény lebeg mindenki szeme előtt.