Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Mᴀ́sᴏᴅɪᴋ

Dᴇʟɪɴᴀ

Potyára tiltakoztam két kézzel a Telkibe utazás ellen, minden szavam süket fülekre talált. Hiába voltak Elenor bátorító szavai, mindig csak pillanatnyi megnyugvást okoztak ,aztán újra inába szállt a bátorságom. Még az út alatt is megpróbálkoztam egy "Biztosan kellek én ide?" kérdéssel, amit apám egy szimpla "Biztosan." válasszal el is intézett.

Az igazi aggodalom akkor fogott el igazán, amikor a fekete Mercedes megállt a Globall Hotel felirat alatt. A szálloda átlátszó üvegfalain keresztül vizslattam az előteret reménykedve abban, hogy nyugiban be tudok jelentkezni és a lehető legkevesebb embernek tűnik majd fel érkezésem. Féltem. Féltem a többiek reakciójától, attól, hogy mit fognak gondolni vagy mondani rólam a hátam mögött és talán leginkább attól féltem, hogy az a bizonyos barna szempár mit fog reagálni az érkezésemre. Ringathattam volna magamat abba a tévhitbe, hogy úgysem emlékszik rám, de nagyon jól tudtam, hogy ez nem így van. Túlságosan kínos volt akkor, ahogyan Rossi kimondta azt a bizonyos Dominik nevet ahhoz, hogy csak úgy el tudja felejteni.

- Domonkos, Delina- lépett ki Marco a nyitott bejárati ajtón-, öröm látni titeket! - Fogott kezet apámmal, majd hozzám hajolt két puszira. Magamban elkönyveltem azonnal, hogyha valaki, akkor ő biztosan pozitívan áll hozzám.

- Téged is Marco! Hogy áll a csapat a holnapi meccsre? - Kezdett hosszas csevegésbe a két férfi.

- Én addig becsekkolnék, ha nem gond- szólaltam meg én is olaszul ezzel belerondítva a szakmai diskurzusba, amiből én egy szót sem értettem.

- Menj nyugodtan, nekem úgyis indulnom kell vissza Budapestre- hajolt hozzám apa egy ölelésre. Saját magát meghazudtolva szorított magához. - Szeretlek kislányom- váltott át magyarra. Egy pillanatra mintha aggódás is megcsillant volna kék íriszeiben.

- Apa ne aggódj, nem világgá megyek- mosolyogtam rá a lehető legbíztatóbban. Ki hitte volna, hogy kettőnk közül én leszek az, aki nyugtatja a másikat? Ez általában az ő feladata.

- Ne aggódj, vigyázok rá! - Szólt közbe az olasz ezzel mosolyt csalva mindkettőnk arcára.

- Mint a szemed fényére Marco! - Szállt be apa nevetve a hátsó ülésre egy intés közepette. A fekete autó lassan indult el én pedig már egy fokkal bátrabban Marco Rossi oldalán léptem át a hotel bejáratát.

Miután megkaptam a szobakártyám el is indultunk a második emelet felé.

- Bármire szükséged van, szólj nyugodtan! - Fordult felém immáron a liftben Marco. - Édesapád jó barátom, ami azt jelenti, hogy te is az vagy- nem hittem, hogy lehetséges valakit olyan gyorsan a szívembe zárni, mint ahogyan ezt a kopasz férfit sikerült. Minden mozdulatából sugárzott a jóindulat.

- Azt hittem, ez az én feladatom lesz, elrendezni az esetleges hibákat- küldtem felé egy mosolyt, amit viszonzott. Még egy apró szemforgatást is megengedett magának, ahogyan elhaladtunk a szobák mellett. - Természetesen, szólok bármi probléma van és köszönöm még egyszer- vettem el tőle bőröndömet a huszonnyolcas szoba ajtajában állva.

- Egy óra múlva lent találkozunk! Addig átküldöm a napi menetrendet- és ennyivel el is tűnt. Egy apró görbe vonallal számon néztem a vezetőedző után, akinek halvány gőze sem volt arról, hogy neki köszönhetően nem pánikolok már.

A sötétbarna ajtón két kis zöld pötty egy pittyenéssel társulva jelezte számomra, hogy nyitva áll előttem. Tennem kellett pár lépést ahhoz, hogy belátást nyerjek a kanapéra, majd az üvegfallal elválasztott franciaágyra, ahonnan beléphettem a fürdőbe is.

Miután kipakoltam a bőröndömet megnyitottam az e-mailt, amiben a napirendet kaptam. Nos, eddig tartott a békesség. Az órára nézve újra elöntött a pánik hiszen rá kellett jönnöm arra a kétségbeejtő tényre miszerint kevesebb, mint fél órán belül kénytelen leszek találkozni azzal a tekintettel, ami egy hónapja nem megy ki a fejemből és aminek a tulajdonosára többször kerestem rá harminc nap alatt, mint eddig bármire. Ezúttal azonban ez a pánik már más volt, vártam a viszontlátást mégis féltem tőle. Nyugalom Delina, nem esznek embert -remélhetőleg. A levélhez volt még írva pár szó: Jó tanács, a focipálya és a tűsarkú nem barátok. Köszi, azért erre magamtól is rájöttem.