Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Tɪᴢᴇɴᴇɢʏᴇᴅɪᴋ

Dᴇʟɪɴᴀ

Az Emelie Étterem teraszán ültem Dominik és egy reggeli brunch társaságában. Alig múlt el reggel kilenc óra én pedig már Buda egyik éttermében voltam. Ki hitte volna, hogy valaha képes leszek ok nélkül felkelni tíz előtt? Nos, én sem. Mialatt beleittam narancslevembe felrémlettek előttem a reggeli képek.

„- Szép jó reggelt! – Képzelődőm vagy ez Dominik hangja? Tegnap visszaküldtem a vendégszobába.

- Dominik, kérem! Delina kifejezetten nem szereti, ha felkeltik! – Zsuzsa. Zsuzsa?!

Szemeim úgy pattantak ki, mintha apám ordítására kelnék. Reflexszerűen ültem fel az ágyamban miközben Dominik a redőnyfelhúzó gombot birizgálta. Értetlenül bámultam az ablak előtt álló Dominiket és a közvetlen mellette álló, dühtől tajtékzó Zsuzsát egészen addig, míg a bejutást nyerő napsugarakat bele nem világítottak szemembe. Ezek most szórakoznak velem?

- Ti meg mi a fenét műveltek? – Kérdeztem hunyorogva.

- Elviszlek reggelizni mielőtt suliba kéne menned – válaszolt Dominik olyan természetességgel, mintha mindössze az időjárásról társalognánk egy délutáni kávé mellett. Értetlenül pillantottam a szőke nőre, aki fejcsóválva kirohant a szobából. Oké, ez fura volt.

- Hány óra?

- Hét. – Hogy mi van?

- Hogy mi van? Mi a fene bajod van neked? – Csattantam fel gondolkodás nélkül. – Dominik te teljesen hülye vagy?

- Talán- biccentett felém egyet kifejezéstelen arccal. – A megoldás adott, én csak végigmegyek az egyenleten. – Rántotta meg vállait afféle „ugyanmár" stílusban. – Fél óra múlva lent találkozunk! – Időm sem volt ellenkezni, már csukódott is mögötte hálószobám ajtaja.

Ez meg mi a fenéről beszélt?"

Talán mondanom sem kell, hogy abból a fél órából bő egy óra lett -és nem miattam. Dominik többet készülődik, mint egy menyasszony az esküvője előtt.

- Minden oké? – Rondított bele merengésembe. Válaszadás helyett megint beleestem a szokásos hibámba; megbámultam Őt. Korábban sosem láttam még ilyen borostával és hosszabb hajjal -bár egyébként korábban nem is volt jellemző Őt látnom-, viszont annyira jól állt neki ez a kombó, hogy fél karomat képes lettem volna odaadni, csak nehogy levágassa őket. Dominik annyira piszkosul helyes! – Ha akarod, bemehetünk a mosdóba- húzódott ajkára egy pimasz vigyor, amibe én belepirultam.

- Ezúttal inkább kihagyom- forgattam meg szemeimet. Talán mondanom sem kell, de szavaival rögtön visszarángatott a fölre. – Minden oké. – Vagy ötödjére hagyta már el ez a mondat a számat, amióta elhagytuk a házat. Dominik folyton tudni akarta biztosan jó kedvem van-e és „minden oké"-e. Szerencsétlen Ákost már-már kezdtem sajnálni, mikor az autóban újra meg kellett hallgatnia az órarendemet -amit amúgy kívülről tudott-, a vizsga-, és ZH időpontjaimat, valamint minden tanárról a véleményemet. Ákos napi rendszerességgel hallgatta a mesélésemet minden sulis napom végén. Vele ellentétben Dominiknek gőze sem volt egyikről sem, így előszeretettel faggatott az iskolával kapcsolatos minden témáról. Talán csak próbált úgy tenni, mintha egy normális randin lennénk.

- Hogyan tovább? – Tértem rá arra a kellemetlen témára, amire eredetileg nem akartam.

- Ez most olyan lesz, mint egy társas. Csak most egymásért játszunk, nem egymás ellen. – Csak pislogtam hasonlatán. Egy kész költő veszett el benned, Szoboszlai focista Dominik.