Jégmadár- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

Hᴜsᴢᴏɴɴʏᴏʟᴄᴀᴅɪᴋ

Eʟᴇɴᴏʀ

Na kinek van vizsgája december huszonhetedikén reggel tízkor? Hát persze, hogy nekem. Még meg sem emésztettem a nyolc fogásos karácsonyi menüt, de már túl voltam egy Európai Unióról szóló vizsgán -ami nagyon remélem, hogy eléri a kettes szintjét legalább. Gyenge kifejezés lett volna azt mondani, hogy az iskola kongott az ürességtől, egyenesen olyan volt, mintha egy zombi apokalipszis kellős közepébe csöppentem volna bele. Legtöbb helyen még csupán a lámpa sem égett. Habár őszintén be kellett vallanom, nem bántam a kihalt környezetet. Iskolatársaim előszeretettel csámcsogtak legjobb barátnőm életén, amit gyűlöltem hallani. Hiába volt hírzárlat Delina balesetéről, a mi egyetemünkre olyan kaliberű családok gyermekei jártak, akik előtt nincsenek titkok. Ahányszor megláttak engem vagy Gerdát, rögtön el kellett kezdeniük boncolgatni, hogy mi lehet Delinával és természetesen a Dominikkal való kapcsolata sem maradhatott a háttérben. A pletykák megállás nélkül terjedtek egyre durvább és extrémebb verziókat öltve. Volt, aki úgy gondolta Delina öngyilkos akart lenni, míg mások simán azt mondták, hogy be volt drogozva a baleset ideje alatt. Természetesen az igazságot senki sem ismerte. Halvány gőzük sem volt róla, hogy még maga Delina sem tudja mi történt. Senki sem tudta, hogy amnéziás, azt hitték szégyenében "bujkál". Védeni szerettem volna barátnőmet, így nem tehettem mást, mint úgy viselkedtem, mintha süket és vak lennék egyszerre. Bármennyire is akartam kiosztani őket és elmondani nekik mennyire idióták, nem tehettem. Nem tehettem, mert akkor meg kellett volna indokolnom szavaimat, amik csak még nagyobb szarlavinát indítottak volna el. 

Az iskola mosdójában mostam éppen kezemet, mikor évfolyamtársam, Fernanda lépett mellém, akivel közösen írtam a vizsgát.

- Szia- köszöntem neki-, hogy ment a vizsga?

- Megéri mindez egy fiúért? - Hagyta figyelmen kívül kérdésemet mialatt nekitámaszkodott a mosdókagylónak. Felhúzott szemöldökkel zártam el a csapot, rá sem nézve. Nem volt egy férfi sem az életemben már hónapok óta, nem értettem mire akar utalni.

- Ne haragudj, te hozzám beszélsz? - Pillantottam fel rá. Tekintete kérdéseket nem ismerve bámult engem. Ebbe meg mi a fene ütött?

- Oh, csak hangosan gondolkoztam! - Ez esküszöm megőrült. Válasz helyett mindössze megforgattam szemeimet. - De ha már így beszélgetésbe elegyedtünk- folytatta-, szerinted Delina fel fog épülni teljesen, vagy már sosem fog emlékezni a kisbarátjára? - És ekkor esett le, hogy ő eddig sem az én szerelmi életemet firtatta, hanem Delináét és tudott róla mindent. Hatalmas levegőt kellett vennem ahhoz, hogy ne küldjem el melegebb éghajlatra.

- Nem értem mire gondolsz, Delinával minden a legnagyobb rendben. - Válaszoltam ugyanazt, mint mindig, de Fernanda nem tágított. Tudatosan állta el a kifelé vezető utat a mosdóból. Feszengve bámultam fehér ruhadarabokba bújtatott testét.

- Ugyan Elenor, mi közel sem vagyunk barátnők, de nagyon jól tudom, hogy mindenkiről tudsz mindent ezen az egyetemen...- kezdett bele egy újabb furcsa elmélkedésbe, amikor erőteljesen közbevágtam:

- A lényeget, Fernanda- rohadtul kezdtem unni ezt az egészet, amit ő egy játékként fogott fel. Kibaszottul nem volt szórakoztató a téma.

- Tudom, hogy tudod, hogy félig osztrák vagyok. - Húzta ki magát büszkén, ajkain egy féloldalas mosollyal. Nem voltam félős sosem, viszont az, hogy majdhogynem be voltam zárva egy helyiségbe Fest Fernanda skizofrén énjével nem igazán nyugtatott meg. Piros körmeivel úgy dobolt a kerámián, mintha az időjárásról dumálnánk. Valóban ijesztő összhatást nyújtott. Megfordult a fejemben, hogy be van állva, azért hord össze mindent.