~Sophia Baker~
KEDD
Nagyon fèltem hogy mi lesz,nem tudtam hogy James felmer-e vállalni hiszen én nem vagyok hozzá való. Bármennyire is fájt ezt bevallani ez így van. Mikor az udvaron ajkaimra tapadt egy halk megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. A gyomoromat pillangók leptèk el ès készültek kiszakadni a hasamból. Mikor elváltunk automatikusan lehajtottam a fejem mert szinte biztos hogy full vörös voltam. Teljes csend telepedett ránk így kènytelem voltam felnèzni Evy ès Noah elnyilt ajkakkal néztek ránk felnèztem Jamesre de ő csak vigyorgott ami láttán nekem is egy halvány mosoly szökött az arcomra. Evy amint realizálta a dolgot elvigyorodott és ezért megvörösebb lettem.
-Szóval nem vagytok együtt.....-"gondolkozott" el Evy majd felnevetett
-Nem,nem vagyunk-lèpet el mögülem James ami álltal kirázott a hideg mert már nem èr hozzám. Olyan színtelen hangon mondta ezt hogy nem mertem ránèzni úgyhogy úgy döntöttem nem èrdemes maradni ezért elmegyek.
-megyek,úgy is mindjárt becsöngettnek,sziasztok-köszöntem egy kicsit letörten de azért amennyire csak tudtam vidám voltam. Bementem az osztályba leültem a helyemre majd a fülhallgatót a fülembe dugva a fejemet a padra hajtottam ès gondolkoztam.
Most mi lesz? Mármint ha most megcsókolt akkor csak nincsenek együtt,vagy de? Én már semmit sem tudok azt sem értem most ez mire volt jó megcsókolt aztán ellèpet tőlem mintha nem történt volna semmi és legalább valami fertözö beteg lennèk. Nem vagyok hozzá való èn ezzel nagyon is tisztában vagyok mert neki egy olyan lány kell akivel menőzhet a haverjai előtt aki csinos,okos ès menő.......én nem ilyen vagyok. Ha már csak ezekre is gondoltam szinte fizikai fájdalmat éreztem de tényleg így van. Fogalmam sincs hogy mit kéne tennem mert ez ahogy most van így sem maradhat hogy ha kedve tartja megcsókolt ha pedig nem akkor mintha ott sem lennèk. Olyan sok kérdésem van de ki a frász fog erre nekem választ adni?!
Megszólalt a csengő jelezve hogy kezdődik az óra a tanár pont akkor ért be mikor felnéztem. Elkezdte a tanítást de én nem tudtam figyelni mindig valami vagy inkább VALAKI máson gondolkoztam.
~~~
A suliba nagyon nem volt semmi. Mikor az utolsó órának is vége volt kimentem a teremből ahol össze futottam evelynnel kèrdezösködött hogy hogy vagyok de nem akartam válaszolni így elköszöntem tőle majd haza indultam. A suli kapuján kilépve bedugtam a fülest ès jöhetett a MUSIC:ON WORD:OFF "hangulatom". Haza mentem átöltöztem egy adidas nadrágba ès egy adidas pulcsiba,a hajamat a basketball sapka alá gyűrtem. Fülest, gördeszkás,telefont felkapva elindultam a gördeszkaparkba. Már messziről kiszúrtam hogy Jamesèk is a parkban vannak,csak 6-an vannak,3 lány 3 fiú. Ez egy ilyen bevett szokás vagy mi hogy a fiúk baratnője oldat ül ès nèzi ahogy a pasija gördeszkázik. Ott volt Noah természetesen vele volt Evy, Liammel valamien barna hajú csajszi ült ès ott volt James......meg Scarlett. Ennek láttán automatikusan bekönnyeztem tehát mégsem szakítottak.....de akkor miért csókol meg folyamatosan,èn tènyleg nem vagyok elég jó senkinek. Csak azt szerettem volna hogy végre valaki ÚGY nézzen rám de èn vagyok a hibás valószínűleg túl sokat várok el. Sóhajtva elindultam a park másik végébe elég nagy ez a park remélem sikerül őket elkerülnöm. Átmentem a legnehezebb pályára ahonnan mèg láttam Jamesèket de szerintem ők nem rám fognak figyelni ezért nem hiszem hogy észre fognak venni. Elindítottam egy zenét jó hangosan felcsaptam a kapucnit és elindultam a pályán. Amúgy annyira nem nehéz mondjuk elég régóta deszkázok így nekem már könnyen megy. Viszont ahogy ez egyik rámpánál kiugrottam Jamesèkre figyeltem ès nem a pályára így estem egy jó nagyot. Jamesèktöl nem messze érkeztem ès a nagy esèsre elég sokan felkapták a fejükre ès igen ŐK is. Az egyik srác oda jött hogy megnézze jól vagyok-e.
-jól vagy haver?-kèrdezte mikor már ülöhelyzetbe voltam. A kapucnit ès a basketball sapkát lerántva a fejemről az összes hajam a vállamra omlott.-bo..bocsi èn azt hittem hogy...-kezdett el magyarázkodni
-Nem baj tulajdonkèppen pont ez volt a cèl-nevettem fel de hirtelen a fejembe nyilat a fájdalom ezért automatikusan a fajó ponthoz kaptam a kezem.
-Sophia?-szólalt meg a tömegből Evy. Körülnèztem ès majdnem szembe vele össze találkozott a tekintettem az övével.
-Szia Evy- köszöntem kínosan
-Mit keresel itt? Jól vagy?-guggolt le mellèm
Hirtelen realizáltam az ami történt ès körülnèztem,nagyon sokan körbe álltak ès èn mèg mindig a földön ültem.-Mi? Persze jól vagyok-kezdtem el magyarázkodni majd a cuccomat fel kapva átvágta a tömegen ès leültem az egyik padra. Felvettem a basketball sapkát a hajamat alá türtem majd kapucnit felcsapva megint neki indultam a pályának. A tömeg nagy része mèg mindig döbbenten nézett rám de nem érdekelt most már megakartam csinálni az a trükköt. Neki indultam a pályának ès a végén egy tökèletes èrkezèssel zártam. Mikor lejöttem a pályáról nem álltam meg hanem elindultam a parkból kifelè. Kèsz van ez a pálya is ezért most már haza mehetek. Otthon az össze cuccomat lerakva elmentem zuhanyozni. Kijöttem a fürdöböl ès akkor jutott eszembe hogy amúgy nagyon csend van. Hol vannak anyáèk? Lementem a konyhába meg a nappaliba de sehol senki. Fent a hálószobába benèzve azt láttam hogy anya ès apa összebújva alszanak......olyan cukik voltak,apát nem rég engedték haza a kórházból így anya annyit van mellette amennyit csak lehet. A szüleim sokszor undoritan szerelmesek de egyben nagyon jó is látni hogy mennyire oda vannak a másikért. Az ajtót halkan becsukva átmentem a saját szobámba. Nem azt mondom hogy nekem soha nem lesz párom de a jelenlegi állás szerint nem úgy néz ki hogy egyhamar lesz egy pasim.
Összepakoltam holnapra és elvégeztem a szokásos esti rutinomat majd sorozatot néztem. A Pretty Little Liars 4 èvadának a közepèn tartottam mikor pittyent a telefonom.
James: Szia. Beszèlhetnènk?
Sophia:Szia. Igen mond csak!
James: Tudnánk inkább személyesen beszélni?
Sophia:Most?
James: Igen
Sophia:De hát fèl 12 van!!
James: Kèrlek...szüksègem van rád.
Sophia:Miért? Mi történt? Baj van?
James:Nem vagyok jól,tudnánk akkor találkozni?
Sophia:Igen megyek de hol?
James:Gördeszka pálya?
Sophia:Rendben ott találkozunk 15 perc múlva
James:Köszönöm
Ez a rész nem lett túl izgalmas de a következő az lesz ígérem.
Vagyon mit fog törtènni a parkban?
Lehet hogy vége össze jönnek?Adrienn 💘
2021.május.18.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
A stréber lány /Befejezett/
Romantizm~Sophia Baker~ Sok ember szerint nem vagyok "normális" mert tanulásra pazarlom a gimis éveimet. De én ugy gondolom hogy ha el szeretném érni a céljaimat akkor igen is küzdenem és tanulnom kell. Aki igazan ismer az tudja milyen vagyok legbelül de a k...