Többet érzek mint barátság..<3

16. fejezet

- Szia szépség! Nem hiszem, hogy ismerjük egymást! Én Adam vagyok. - nyomulva nyújtott nekem kezet, de még csak rá sem néztem.
- Hallod én neked beszélek. Megtennéd, hogy rám fordítod azt a gyönyörű pofid? - fogta meg az állam és maga elé fordított, aztán erőszakosan rá nyomta a száját az enyémre. Hirtelen ellöktem magamtól majd megpofoztam. De ez sajnos semmit sem segített. Sokkalta erősebb volt nálam. Próbált megint nekem támadni, de egy erős kezet éresztem meg a hátamon. Felnéztem és ott állt Ő.
- Szia szivem! Minden rendben? - puszilta meg az arcom. Én pedig elképedve néztem rá. Nem tudtam mitcsinál, de örültem annak a puszinak.
- Ha még egyszer meglátlak a közelébe, esküszöm haver, hogy kiheréllek! - vetett a meglepődött srácra egy gyilkos pillantást. Aki csak bólogatott mint egy kis kutya, amin más helyzetben nevettem volna, de most miattam történt az egész.
Majd ott hagyott minket a srác, én pedig pont meg akartam köszönni Brycenak, de már sehol sem láttam. Oda fordultam a bejárati ajtóhoz, és akkor láttam kisétálni. Lepattantam a székről, kiszaladtam az ajtón, és akkor láttam amit nem szerettem volna..
Egy másik lányt karolt át.. egy másik lányt puszilt meg.. egy gyönyörű vékony, sötét barna göndör hajú lányt. Én pedig álltam ott tétlenül, és őket néztem. Hisz az előbb engem karolt... az előbb engem puszilt. Sírni tudtam volna abban a pillanatban. Tudtam, hogy az egész ami az imént történt, csak színjáték volt. Éreztem, hogy szédülök, éreztem, ahogy kavarog a pia a gyomromban. Éreztem, ahogy végig folynak a könnyeim az arcomon.

Gyorsabb tempóban elindultam haza. Már az utca végénél jártam amikor hallottam, hogy valaki kiabálta a nevem de nem fordultam meg. Tudtam, hogy ő az. De nem érdekelt, sem ő, sem a színjátékai. Nem értettem, de nem is akartam, hogy mi zajlik le éppen a fejében. Csak mentem egyenesen, mint egy robot. Egy erős kezet éreztem meg a csuklómon. Vissza rántott. Én pedig a könnyes szemem próbáltam valahogyan elrejteni, de sehogysem sikerült. Meglátta, majd a lefolyó könnycseppjeim letörölte hideg újjaival. Kerültem a tekintetét, de ezt ő nem hagyta. Megfogta hideg tenyereivel a derekam és közelebb húzott magához. Éreztem, hogy ő is gyorsabban veszi a levegőt. Nem voltam képes lassítani sem a szívverésem, sem a légzésem. Szemei megint cikáztak a szám és szemem közt. Én is ugyan így tettem. Majd megfogta egyik tenyerével az arcom.
- Francba az egésszel. - ahogy ezt kimondta, száját rányomta az enyémre. Nyelvével bejutást kért, amit meg is adtam. Átadtam magam a varázsnak. Olyan volt mint bármelyik tündérmese. Egyszóval, csodálatos. Nem tudtam, hogy eltaszítsam vagy közelebb húzzam magamhoz. A másodikat választottam. Karjaimat a nyaka köré fontam, és úgy birtokoltuk egymás ajkait. Még sokáig tudtam volna élvezni a pillanatot, de sajnos levegőhiány miatt elváltunk. Még mindig közel álltunk egymáshoz, még mindig öleltük egymást, és hallgattuk a másik gyors, szakadozott levegővételét.