Reggel írtó hangos telefon csörgésre ébredtünk mindketten. Áh, csak az ébresztő.
- Nyomd meg a szundigombot. – nyöszörögtem.
- Úgy látom nem neked való ez a korán kelés. – puszilta meg a homlokom a barátom, miután kinyomta az ébresztőt.
- Hát nem bizony. – nyújtózkodtam, majd csókot leheltem Bryce ajkára. - Jó reggelt.
- Jó reggelt álomszuszék. – húzott vissza még egy csókra. Ha így haladunk sosem indulunk el, nem mintha bánnám...
- Indulunk kellene nemsokára. – nézte meg a telefonján az időt, ami fél 8-at mutatott.
Kikászálódtunk az ágyból, majd leindultunk a konyhába.
Megkávéztunk, aztán elkészültünk, és pakoltunk is be a csomagtartóba.
- Szia anya. – öleltem meg a kapuban álló szülőmet. – Hívj ha bármi van! – utasítottam.
- Rendben. Vigyázzatok az úton! – nyomott két puszit az arcomra, s ugyan így tett a barátommal is. Majd beültünk az autóba, dudáltunk egyet, s el is indultunk. Anyukám addig be sem ment amíg ki nem kanyarodtunk az utcából.
- Örülök, hogy végre kettesben lehetünk. – fogta meg Bryce, az ölemben pihenő kezemet.
- Én is. – mosolyogtam rá.
Az út nem volt hosszú, viszont annyira rövid sem. Beszélgettünk mindenféléről amiről csak lehetett, zenét hallgattunk, énekeltünk.. hupsz, vagyis csak én, amihez Bryce
— csodáltam — nem kommentált. Csendben mosolyogva hallgatott, nem tudom, hogy bírta. Eléggé pocsék hangom van.
Miután megérkeztünk a faházhoz, vigyorogva szálltam ki az autóból, s jól szemügyre vettem a helyet.
Ahogy láttam, nem volt messze a tó amiről hallottunk. A háztól úgy kb 10-15 méterre lehetett.
Nem tudom honnan jött ez a hirtelen cselekvésem, de nem sokkal a tó előtt levettem a cipőm, a pólóm, és a nadrágom. Már szaladtam is be a vízbe, csodálkoztam, hisz nem volt annyira hideg már.
Ahogy megláttam a barátom keresztbe font karokkal a parton, oda szóltam neki.
- Gyere be! Nagyon jó a víz. – utasítottam.
Bryce kuncogva jött közelebb, ő is lerúgta magáról a cipőjét, majd levette a pólóját, és nadrágját. Kicsit félve a hideg víztől, lassan jött be.
- Ugye, hogy nem is olyan hideg? – kuncogtam, láttam hogy összeszorított fogakkal jön közelebb.
- Áh, dehogyis. – legyitett ironikusan. Mire felnevettem.
- Gyere ide. – tárta szét a karjait. Oda mentem, s átöleltem a tarkóját, míg ő a derekamat ölelte. Fejem búbjára nyomott egy puszit, majd
- Éhes vagyok. – mondta.
- Én is. – néztem fel rá.
YOU ARE READING
Többet érzek mint barátság..<3
Romance"Kerültem a tekintetét, de ezt ő nem hagyta. Megfogta hideg tenyereivel a derekam, és közelebb húzott magához. Éreztem, ahogy gyorsabban veszi a levegőt. Nem voltam képes lassítani én sem a szívverésem, sem a légzésem. Szemei megint cikáztak a ajkai...
