Többet érzek mint barátság..<3

33. fejezet

Emily szemszöge:

A nyelvünk táncot jártak. Ez most más volt. Ez a csók tele volt szenvedéllyel, boldogsággal, szomorúsággal, és haraggal. De mindent megadtam volna ezért a pillanatért. Lassan elhúzódtam tőle, majd szapora levegő vételem próbáltam lelassítani.

Mélyen a szemembe nézve, szinte suttogva szólt hozzám.

- Kérlek bocsáss meg nekem. – kért meg, elcsukló hangon. Nekem pedig szívem szakadt meg. Nagyon haragudtam rá, de nagyon hiányzott már ez.

Könnyeimmel küszködve közelebb húztam magamhoz. A mellkasomhoz bújva ölelte át a derekam.

- Kezdjünk mindent előről. – suttogtam miközben, simogattam a hátát. Felnézett rám, majd újabb csókolt nyomott ajkaimra.

Még egy kis ideig öleltük egymást, aztán lassan-komótosan fel álltam, s befelé kezdtem el húzni. Nem ellenkezett, kezünket összekulcsolva sétáltunk be a nagyterembe. Éppen lassú szám ment.

- Táncolunk? – nyújtotta felém a kezét, mélyen a szemembe nézve.

- Nem tudok táncolni. – hajtottam le a fejem.

- Én sem. – rázta a fejét, majd fogta a kezem, s húzni kezdett be a tömegbe.

Nagy tenyereit derekamra csúsztatta. Az én kezeimet, a tarkójára vezettem. Közelebb húzva magához, mozogtunk lassan. Nem foglalkozva semmivel, mosolyogva nézett le rám. Minden mást kizárva, csak egymásra figyeltünk. Mintha nem lenne más rajtunk kívűl a teremben.

- Mi az? – kérdeztem elpirulva.

- Mi? - értetlenkedett.

- Miért nézel rám így?

- Hogy?

- Hát.. mióta bejöttünk mosolyogva nézel.. – mondtam még mindig elpirulva.

- Zavar?

- Nem, csak érdekel.

Mielőtt szóra nyitotta volna ajkait, megnyalta.

- Tökéletes vagy! – suttogta, homlokát neki döntve az én homlokomnak. Nem szóltam semmit, csak hosszasan megcsókoltam, majd fejem neki döntöttem a mellkasának.

Kis táncikálás után, leültünk az asztalhoz, ahol a legjobb barátom szemezgetett egy lánnyal aki a terem másik felében gubbasztott. Miután leültünk mind a ketten, Mark nem szólt semmit. Vigyorogva nézett rám, majd a fiúra, aki ebből mit sem sejtve nézelődött, miközben a tenyere összekulcsolva az én kis tenyeremmel, pihent a combomon.

Mark újra a lánynak szentelte szemeit. Én amint ezt meguntam rá szóltam a legjobb barátomra.

- Menj már oda, és ne innen figyeld mint valami pszicho.

Válasz helyett, szemforgatva fel állt, majd elindult a lányhoz.
Izgatottan fordultam utána. A mellettem ülő srác ezt nem értette, szemét oda fordította amerre nézek. Majd megértette.

- Figyelj – nézett vissza rám.

- Hm?

- Van kedved egyet sétálni? – kérdezte.

- Most?

- Persze, miért ne. – vont vállat.

- Jólvan. Menjünk. Esetleg dobok majd egy üzit Marknak. – mondtam, majd fel álltam.