Miközben kézenfogva sétáltunk, s hallgattuk a tücskök ciripelését, azon gondolkodtam, hogy is kérdezhetnék rá erre az egészre ami köztünk zajlik. Nem volt bátorságom, inkább csöndben voltam.
Viszont egy kis idő múlva untam a csendet ami ránk telepedett, így inkább belekezdtem. Szerettem volna mindent tudni, hogy mit, miért tett.
- Bryce! – néztem rá.
- Igen? – kérdőn nézett választ várva.
- Most.. – remegve vettem a levegőt, egyszerűen nem mertem megkérdezni.
Ő csak kérdőn nézett le rám, miközben az arcomat fürkészte.
- Most mivan köztünk? – torpantam meg.
- Hogy? – fordult felém. Én már a sírás határán voltam, de folytattam.
- Mivan köztünk? Mondd el. Mit érzel irántam? Légy már őszinte végre! – keltem ki magamból.
- Emily – lépett elém, egyik kezével megfogta az arcom, végig a szemembe nézve.
- Kérlek.. – szinte már könnyes szemmel, hajtottam a mellkasába a fejem.
- Eleinte nem tudtam mit érzek irántad. De amint rájöttem, tudtam.. tudtam, hogy te sem egyhamar fogsz irántam így érezni. Ezért gondoltam megpróbálok tovább lépni.. valahogy. De sosem sikerült téged kivernem a fejemből. Amikor a közelemben vagy, egszerűen nem tudom magam fékezni. Annyira szeretném, ha minden reggel melletted ébredhetnék, ha minden reggel azzal kezdhetném a napot, ha láthatnám a gyönyörű arcod. Megbolondulok érted Emily. Megbolondítassz...
Elvesztem az eszem ha veled vagyok. Semmi más nem számit olyankor, csakis az, hogy veled lehetek. Mikor megláttalak először, nem gondoltam volna, hogy ma éjjel itt fogok az utca közepén neked szerelmet vallani. – vett egy mély levegő majd folytatta. - Mindennél fontosabb vagy nekem, te éltetsz. Ha nem lennél, most nem tudom hol lennék. Szeretlek! Kibaszottul szeretlek, Emily Munson. – a végét már szinte suttogva mondta, két kezébe fogva az arcom, lassan közeledve, ajkait rátapasztotta az enyémre. Egyik kezem a tarkójára vezettem, s közelebb húztam magamhoz. Ő a nagy tenyereit derekamra téve húzott magához. Összesimulva csókoltuk egymást, telis-tele szenvedéllyel.
Úgy csókolt, mintha az lenne az utolsó alkalma rá. Imádtam ezt az érzést, imádtam ahogy csókolt.. ahogy ölelt.. ahogy kimondta, hogy szeret. Nagyon boldog voltam.
- Én is szeretlek!! – toltam el magamtól, majd újra hosszasan megcsókoltam őt.
VOUS LISEZ
Többet érzek mint barátság..<3
Roman d'amour"Kerültem a tekintetét, de ezt ő nem hagyta. Megfogta hideg tenyereivel a derekam, és közelebb húzott magához. Éreztem, ahogy gyorsabban veszi a levegőt. Nem voltam képes lassítani én sem a szívverésem, sem a légzésem. Szemei megint cikáztak a ajkai...
