Többet érzek mint barátság..<3

26. fejezet

Már úton voltunk a kávézó felé, mikor Mark telefonja eszeveszettül csörgött.

- Igen? – szólt bele kíváncsian. - öhm nem nagyon.. igen persze.. majd meglátjuk.. rendben.. majd megoldom.. szia.. – zárta le a beszélgetést felszülten. Ki lehetett az? Egy lány? Kétlem.

Kíváncsian hallgattam ki lehet az. De nem tudtam rá jönni, igy megvártam míg leteszi, majd rá kérdeztem.

‐ Ki hívott téged? – kérdeztem tőle, miközben mentünk tovább.
‐ Öm.. hát izé.. majd megbeszéljük. – pont ekkor értünk a kávézó elé. Megfogva a kezem húzott maga után.

Én egy jeges kávét kértem egy sajttortával. Mark is, csak ugyan kávé nélkül. Csak azon gondolkodtam, hogy ki lehetett az akivel telefonált. Eléggé feszültnek tűnt miútán letette, így még kíváncsibb lettem.

- Mark. – tettem le a villám.
- Hm? – hümmögött miközben tömte magába a torta szeletet.
- Ki volt az? – utaltam a személyre aki felhívta.
- Kire gondolsz? – törölte meg a száját.
- Tudod! Akivel beszéltél telefonon. – sóhajtottam.
- Jaaa, hogy arra gondolsz. – mondta, mire bólintottam.
- Hát ő.. izé.. iszok egy kávét. – terelte a témát, majd felált és oda sétált a pulthoz. Én csak sóhajtozva néztem hűlt helyét.

Miért nem akarja elmondani? Legjobb barátok vagyunk az istenit. Miért hazudozik nekem? Én folyton mindent elmondok neki, ő meg egy egyszerű kérdésre nem tud normálisan válaszolni. Csak azt kérdeztem, hogy ki hívta. Ő meg csak tereli a témát. Hát örülök neki.

Míg vártam Markot csak az járt az eszembe milyen ruhát tudnék a bálra fölvenni. Van egy pár ruhám, de még csak egy sincs amit feltudnék venni egy iskolai bálra. A gondolataimat Mark szakította félbe.

- Itt vagyok. Te kérsz még valamit? – kérdezte, de én  fejemet rázva válaszoltam.
- Rendben. – bűnbánóan fürkészte az arcom.
- Figyelj csak. – könyököltem rá az asztalra. - mit szólnál ha elmennék vásárolni? – kérdeztem.
- Hát.. milyen ruhát? – ráncolta össze a szemöldökét.
- Tudod! A bálra. – magyaráztam neki. - Nem hinném hogy van olyan ruhám amit feltudnék venni a bálra. – kavargattam a bögrében lévő kávém.
- Jólvan, értem. Persze. – egyezett bele a programba.

A kávézóból egyenesen a plázába sétáltunk. Már volt egy két ötletem, hogy milyen ruhát szeretnék. Ahogy a sétányon sétáltunk át, láttam egy csomó szerelmes párt. Voltak akik kézenfogva sétálnak egymás mellett, de voltak olyanok is akik padokon ültek, s majszolgattak valamit. Megmosolyogtatott más emberek boldogsága. Viszont egyben volt egy kis rossz érzés bennem. Eszembe jutott Bryce. A gyönyörű szemei. A telt ajkai. A csókja. Az ölelése. Az illata. A jelenléte. Hiányzott. Mindennél jobban. Próbáltam őt kiverni a fejemből, de.. minden rá emlékeztetett. Időközben megérkeztünk a pláza elé. Most én fogtam meg Mark kezét, s húztam magam útán.

Egyik boltból a másikba. Nem tetszett egy ruha sem.
Utolsó bolt.. reménykedtem, hogy itt megtalálom azt a ruhát, amilyet szeretnék. Néztem egy pár ruhát, és nem voltak olyan rosszak. Én pedig úgy döntöttem miért is ne?
Levettem őket a vállfákról, és elindultam a próbafülkébe. Miután felvettem az egyiket, csak álltam a tükör előtt és néztem magam.
Sosem tudtam teljesen elfogadni magam. Utáltam a testem. Volt egy időszak mikor szándékosan éheztettem magam... aztán rájöttem, hogy az semmin sem segítene.
Gondolkodásom közepette kihúzódott a függöny és egy kíváncsi Mark kukucskált be. Felkuncogva néztem rá amolyan "mit szeretnél?" nézéssel.
Nem szólt semmit, csak lassan elmosolyogta magát.
- Mi az? – kérdeztem elpirulva.
- Gyönyörű vagy! – mondta őszintén miközben végig nézett rajtam. Közelebb mentem hozzá, s szorosan hozzá bújtam.