Többet érzek mint barátság..<3

31. fejezet

Emily szemszöge:

Csöndben figyeltem az eget hátradőlve a székben, mikor meghallottam a csengő hangját. Sóhajtva, lassan komótosan fel álltam, bementem és az ajtóhoz sétáltam. A szemem vöröslött a sírástól, amit próbáltam eltüntetni. Az ajtóban a legjobb barátom állt. Amint meglátta a piros szemeim, sóhajtott, majd szorosan megölelt. Egy kis idő után eltolt magától, majd halkan szinte már suttogva megszólalt.

- Menjünk be. - mondta, és beljebb jött.

Nem szóltam semmit, csak becsuktam az ajtót és mentem fel utána az emeletre.

Ahogy beértünk a szobámba, Mark a szekrényem elé lépett. Én pedig szét terültem az ágyon, s a plafont kezdtem el bámulni.

Kivette a ruhát amit a múlthéten vettünk ketten. Oda dobta mondván, hogy kezdjek el készülődni.

- Muszáj mennünk? - kérdeztem nyafogva. Mire felhúzta szemöldökét, és unottan méregetni kezdett.

- Csinálhatnánk akármit. Nézhetnénk romantikus filmet, vagy horrort, kibeszélhetnénk mindenkit a suliból akiket nem bírunk, vagy akár rendelhetnénk kaját is. - vetettem fel az ötleteimet. - Na mit gondolsz?

- Emily! Megyünk és kész. - fordult vissza a szekrényemhez.

Sóhajtva mentem a fürdőszobába készülődni.
Levetkőztem, majd befeküdtem a kádba. Ahogy a meleg víz átjárta a testem, megnyugvást éreztem.

Miután végeztem, körbe tekertem magam a törölközővel. A tükör előtt elidőzve néztem magam. Egy magába zuhant, törékeny lány nézett vissza rám.
Nem hiszem el, hogy velem történik ez. Eddig még csak le sem szartam ezt a "szerelem" dolgot. Most meg emiatt vagyok padlón.
Szép, mondhatom. Csak szeretnék végre boldog lenni. De nélküle nem megy. Hiányzik. Kicseszettül. Egyetlen egy dolgot szeretnék most mindennél jobban. Ha most itt lenne velem.

Minden egyes rohadt problémám elszállna, ha viszont szeretne, és nem játszadozna velem.

Megmostam az arcom, felöltöztem lassacskán, majd elindultam a szobámba valami ember szerűt csinálni magamból. Ahogy beértem a szobámba, Mark az ágyamon ülve nyomta a telefonját. Az ajtó csukódása hangjára felkapta a fejét. A tekintetében aggodalom, és féltés tükröződött.

- Minden rendben? - tette le a telefonját.

- Persze, minden a... legnagyobb rendben. - csuklott el a hangom.

Azt hittem befejeztük ezt a témát, így leültem a fésülködő asztalomhoz. Tévedtem..

- Emily. - szólt szinte suttogva a hátam mögül.

- Hm?

- Vasárnap óta ilyen szar kedved van. Eddig tiszteletben tartottam, hogy nem szeretnél róla beszélni. De mostmár tényleg elég volt. Mi történt szombaton?

Mély levegőt véve, néztem vissza a tükörben a legjobb barátomra.

- Szombat este.. itt volt. - mondtam halkan.

Válaszul csak egy jó nagy sóhajt kaptam, fejrázással.

- Pontosabban mi történt? - kérdezősködött tovább.

- Miután haza értem, úgy döntöttem rendelek pizzát. Mivel anyát nem találtam itthon, felhívtam, mint kiderült Layla-nál van. És csak másnap jött haza. Miközben vártam a pizzát csengettek.. de nem a pizza futár jött. Hanem Bryce. - sóhajtottam, majd sminkeltem tovább. - Mikor kinyitottam, pityeregve bújt hozzám. Az arca néhol véres, néhol sebes volt. Mondtam neki, hogy aludjon itt. Miután lehoztam neki egy takarót és egy párnát, láttam, hogy sír. Halkan. Oda mentem.. és megkérdeztem, mi történt. És csak azt hajtogatta, hogy sajnálja. De, hogy micsodát, még mindig nem tudom. Arra is rá kérdeztem, hogy mi történt az arcával.. de nem mondta el. Csak terelte a témát. - vettem egy mély levegőt, majd folytattam. - Aztán végül.. az én ágyamban aludt. Velem.
Majd reggel sehol nem találtam. Azóta nem keresett. Még csak egy hülye cetlit sem írt, hogy ne aggódjak. Mégcsak nem is láttam őt egészhéten. Kezdek félni Mark. - fordultam felé, majd már a végét remegő hanggal mondtam.

Oda jött, leguggolt, s így szólt.

- Minden rendben lesz. - mondta. De láttam a szemében az aggódást.

- Remélem, Mark. Nagyon remélem. - öleltem meg.

- Na mehetünk? - kérdezte lentről a legjobb barátom.

- A hajam kész. A fejem elviselhető. A ruhám pedig csodás. - mondtam teljesen komolyan, miközben sétáltam le a lépcsőn.

- Na, ne monddj ilyeneket. Gyönyörű vagy!! - mondta őszinte mosollyal az arcán.

- Köszönöm. - mondtam meghatódva.

Gyomorideggel sétáltam az iskola felé a legjobb barátom mellett. Semmi kedvem nem volt semmihez. Ott helyben kifeküdtem volna az útra, s néztem volna a csillagos eget.

Fel kell készülnöm rá, hogy Bryce-ot egy másik lánnyal fogom látni. Muszáj erősnek lennem. Nem szabad elsírnom magam, ha látom őt.
Mivan ha, megcsókolja? Mivan ha, táncol vele? Mivan ha, én ennek láttán sírva kiszaladok a teremből? Nem, nem és nem. Erős vagyok. Nem fogok sírni miatta. Nem fogom az érzéseim kimutatni.

Időközben megérkeztünk a sulihoz. Mély levegőt véve beléptünk a kapun.