~Ameddig akarod~ Kylian Mbappé ff.

22.

Másnap elkísértem Aline-t ultrahangra, majd el is lettem küldve a boltba, ugyanis a lány halálosan megkívánta a görögdinnyét. A kérdés már csak az, hogy januárban hol a francban fogok görögdinnyét találni... Ja, a legjobbat kihagytam: az év első napján természetesen zárva volt az összes bolt...
Már egész Párizst körbejártam egy egyáltalán nyitott bolt után kutatva, mikor úgy döntöttem inkább hazaindulok, azonban csörgött a telefonom.
-Szia szépségem-szóltam bele mosolyogva-Sajnos nem talá...
-Kyli-nyögte-haza kell jönn...-majd egy koppanást hallottam és a lány nem válaszolt egyszer sem, amíg szólongattam. Azonnal beindítottam az autót és olyan gyorsan száguldtam haza, hogy szerencsém volt, hogy nem jött velem szembe egy rendőr sem. Hihetetlen sebességgel pattantam ki, majd saját rekordomat megdöntve futottam be a házba, folyamatosan Aline nevét kiáltva. Mivel a nappaliban nem találtam megnéztem a lenti fürdőt és mivel a lány ott sem volt, azonnal az emeletet céloztam meg. A szobámban bukkantam rá, amint eszméletét vesztve feküdt a földön egy vértócsával saját maga alatt, majd megpillantottam a telefonját kicsúszva a kezéből. Azonnal tárcsáztam a mentők számát, akik nem tartották olyan fontosnak az esetet, így mikor már 10 perce várakoztam rájuk eldöntöttem, hogy én magam viszem be a lányt a kórházba.

Az épületbe berontva továbbra is eszméletlen batátnőmmel a kezemben úgy nézhettem ki, mint egy őrült, de ez az akkori helyzetben cseppet sem érdekelt. Azonnal a recepciós pulthoz futottam, ugyanis a kórház meglepően üres volt az esti órákban. Egy ápolónőt láttam meg felém sietni, aki egy hordágyat tolt, amire le is fektettem Aline-t. Majd vártam. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre kijött az orvos a kórteremből.
-Mr. Mbappé, sajnálattal kell közölnöm, hogy a barátnője elvetélt. Az ájulást nem tudjuk mi okozta, viszont már eszméleténél van. Miss Labelle-t pár napig megfigyelés alatt szeretnénk tartani. Esetleg tudna neki erre az időre minden szükségeset behozni?
-Persze, doktor úr. Láthatnám esetleg Aline-t?-érdeklődtem.
-Természetesen-állt el az ajtóból, így behemettem.
-Jól vagy szépségem?-léptem oda az ágyban fekvő lányhoz.
-Egyáltalán nem-folyt le egy könnycsepp az arcán-Örülök, hogy nem kell annak a szemétnek a gyerekét felnevelnünk,-utalt Alisson Beckerre-de azért eléggé beleéltem magam, hogy lesz egy csemeténk-nézett rám szomorúan. Én leguggoltam az ágya mellé és megfogtam a kezét.
-Lin, megígérem, hogy lesz egy közös gyermekünk egyszer. Jó?-mosolyogtam rá halványan. A lány csak egy apró mosolygra húzta a száját.