Marvel és Egyéb Oneshotok

Küldetés után -Steve

(T/N) -Te neved
(K/Sz) -Kedvenc szín

Steve idegesen dobolt a lábával, közben pedig minden másodpercben rád pillantott. Bűntudata volt, és aggódott is. Aggódott miattad, ugyanis már két napja eszméletlenül feküdtél a kórházban, és bűntudata volt, mivel nem tudott megvédeni egy küldetés során. Nem is szerette, amikor eljössz a bosszúállókkal bevetésre, mert túlságosan is féltett.

A férfi gyomra ebben a pillanatban hatalmasat kordult, ő pedig egyből odakapta a kezét, majd a fehér falon lévő órára pillantott. Nem is csoda, hogy éhes volt, hiszen már nyolc órája egy falatot sem evett, mert nem akart mellőled elmozdulni. Ott akart lenni, amikor felébredsz. Mióta itt voltál, szinte minden idejét a kórházban töltötte. Alig evett, alig aludt, és egész nap stresszelt, ami látszott is az arcán. A széket amin eddig ült, most halkan közelebb húzta az ágyadhoz, és onnan nézett tovább. Óvatosan megsimogatta a kezedet, és halványan elmosolyodott.

Halkan nyöszörögni kezdtél, mire Steve felkapta a fejét.

- (T/N) - szólított meg, és az arcodat kezdte simogatni, hátha felébredsz.

- Steve - motyogtad halkan. A férfi nem volt teljesen biztos benne, hogy magadnál vagy -e, de azért bólogatva helyeselt.

- Én vagyok.

- Steve - ismételted meg a nevét, de ezúttal lassan ki is nyitottad a szemed.

- (T/N) - csillant fel a férfi szeme. - Hogy érzed magad?

- Mi történt? - kérdezted tőle, figyelmen kívül hagyva az előbbi kérdését.

Fel akartál ülni, de Kapitány visszanyomott a párnák közé, amit igazság szerint nem annyira bántál, hiszen olyan jól érezted magad a puha ágyban.

- Csúnyán beverted a fejedet - csóválta a fejét. - Jobb lenne, ha egy ideig inkább fekve maradnál.

Egyetértően bólintottál, és szépen fekve maradtál.

Ekkor a szobába rontott egy nővér. Magas volt, szép hosszú lábakkal, és rövid, szőke hajjal. Egyenesen Stevehez ment, és a vállára tette a kezét.

- Mr. Rogers, ideje volna távoznia - szólalt meg kissé nyávogós hangon.

A gesztus, és a hangszín bőven elég volt hogy leszűrd, mi is a helyzet. Élesen beszívtad a levegőt, az állkapcsodat megfeszítetted, és akaratlanul is megszorítottad Steve kezét, amit még mindig fogtál. Ő valószínűleg észrevette, hogy cseppet sem tetszik a dolog, ugyanis gyorsan felállt, puszit adott a szádra, és el is ment.

A másnap reggel egész könnyen ment. Az orvosod még elvégzett egy gyors rutin vizsgálatot, de utána már nem zavartak többet. Csak feküdtél az ágyon, és vártad a szerelmedet, aki pár perc után be is toppant.

- Jó reggelt szépségem - lépett be a férfi az ajtón vigyorogva, és egy csokor virágot nyomott a kezedbe - Jobban vagy?

- Remekül - mosolyogtál, miközben óvatosan felültél, és megölelted Stevet. - Főleg hogy a doki szerint már holnap este mehetek haza.

- Remek - mosolyodott el a férfi. - Arra gondoltam, hogy holnap elmehetnénk valahova vacsorázni. Mondjuk nyolckor.

- Az jó lenne - válaszoltad fülig érő vigyorral - Nem is emlékszem már, mikor voltunk valahol kettesben.

- Éljen - csúszott ki a férfi száján, mire te felvontad a szemöldököd.

- Mi az, azt hitted, nemet mondok? - billentetted oldalra a fejed. - Egy éve együtt vagyunk, miért ne mennék veled vacsorázni?

- Én csak... - kezdte zavartan. - Nem lényeg - rázta meg végül a fejét. - Viszont post pihenj egy kicsit, mindjárt visszajövök - puszilta meg a homlokod, és sietősen távozott.

Másnap Steve már este hat órakor ott topogott az ajtó előtt, hogy hazavigyen.  Te még csak akkor álltál neki készülődni, így fél órába telt, amíg elhagytátok a kórházat, és további fél órába, amíg a toronyhoz értetek. Kicsit bepánikoltál, hogy már csak egy órád van elkészülni a randiig, de szerencsére volt egy tökéletes embered, aki tudtad, hogy segíteni fog.

- Azt válaszd - bökött Natasah a (K/Sz) szoknyára. - Ebben nagyon jól fogsz kinézni. - mosolygott rád, majd a kezedbe nyomott egy hozzá illő magassarkút is.

Még a sminkes dobozát is elővette, de te a fejedet ráztad.

- Steve nem szereti, ha sminkelek. Szerinte sokkal szebb vagyok természetesen.

- Ugyan, ez egy különleges alkalom. Jól kell kinézned - nyitotta ki a dobozt a nő.

- Miért, miben különbözik a többi randimtól Stevevel?

- Ugyan, semmivel - nevetett Nat. - Csak hagyd, hogy kisminkeljelek.

Sóhajtva lehunytad a szemedet, és hagytad, hogy a nő tegye, amit akar. Amikor végzett, rögtön a tükörbe néztél.

- Ez csodálatos lett - néztél a tükörbe csillogó szemekkel.

- Igen, de siess, mert el fogsz késni - sürgetett a nő nevetve, majd kilökdösött az ajtón.

- Csodálatos vagy ebben a ruhában - mosolygott rád Steve.

- Köszönöm - bólintottál elpirulva, majd helyet foglaltál.

A kapitány kissé idegesnek tűnt egész vacsora alatt. Végig mocorgott, és krákogott. Nem igazán értetted, hogy miért, ezt pedig szóvá is tetted.

- Steve, minden rendben?

- Igen, hogyne - vágta rá, majd felállt az asztaltól - Csak tudod (T/N), már jó ideje együtt vagyunk, és izé... Én... - szaporán vette a levegőt, és eléd térdelt. Nem tudtad elhinni, hogy megtörténik. - (T/N), hozzám jössz feleségül?

Nem hitted el, de mégis megtörtént. A szád elé kaptad a kezed, a szemedben pedig könnyek gyűltek, de nem tudtad visszatartani őket. Nem mintha vissza akartad volna.

- Igen Steve, igen - felelted, és a nyakába ugrottál.

Körülöttetek az emberek tapsolni kezdtek, a férfi pedig az ujjadra húzta a gyűrűt, majd megcsókolt.

Itt is vagyok egy újabb résszel, remélem tetszett. Köszönöm a kérést ViviWolf10.
(És... Nézzétek el ezt az ide nem illő, nyilvánvalóan nem túl jó címet)