Marvel és Egyéb Oneshotok

Edzés -Doctor Strange

(T/N) -Te neved
(E/N) -Exed neve

A bosszúállók tornyában -tulajdonosai ideiglenes távolléte miatt- teljes volt a csend, ez pedig Stephennek teljesen jól jött, ugyanis  a teljes nyugalom érzése tökéletes alkalom volt arra, hogy meditáljon. Egy jóleső sóhaj kíséretében a nappali padlószőnyegére telepedett, mély levegőt vett és lehunyta a szemét.

Ahogyan egyre mélyebbre és mélyebbre merült a gondolataiba, úgy akaratlanul is egyre több dolog ugrott be neki veled kapcsolatban. Te és (E/N), és az, hogy pár napja csúnyán szakítottál vele, ami valljuk be, eléggé megviselt mind téged, mind pedig a körülötted élőket. Azonban a gondolat hogy nincs senkid, egy kis mosolyt csalt a varázsló arcára.

Ebből a teljesen nyugodt tevékenységéből egyre erősödő puffanások hangja zökkentette ki őt, ennek hatására pedig egy elnyújtott morranás szaladt ki a száján. Felnyitotta a szemeit, és a tekintetével végigjárta az egész helyiséget, de ott semmi gyanúsat nem észlelt. A nyelvével unottan csettintve felállt, hogy utána nézzen mi zavarta meg, a hangok pedig egyenesen az edzőteremig vezették őt. Először csak fülelt, kis idő után viszont résnyire kinyitotta az ajtót, és beleset rajta.

Látta, ahogyan teljes edzőfelszerelésben minden figyelmedet egy helyre összpontosítva feszülten ütögeted a boxzsákot. Strange végigsimított a szakállát, és alaposan végigmért. Igen, határozottan idegesnek tűntél,  és ez mostanában ugyan eléggé megszokott volt, mégis úgy érezte, hogy tennie kell valamit. Halkan felsóhajtott, és kitárva az ajtót belépett rajta. Megköszörülte a torkát, te pedig egy pillanatra ránéztél, majd mit sem törődve vele folytattad az eddigi tevékenységedet.

- (T/N), csak nem baj van? - fonta keresztbe a karját maga előtt, és idegesítően vigyorgott rád, a tekintetével pedig szinte lyukat égetett a mellkasodba.

- Mit keresel itt? - kérdezted lihegve, miután egy utolsó, köríves rúgás után végre befejezted a boxzsák püfölését

- Tudod, csak lejöttem kicsit edzeni - rántotta meg a vállát hanyagul, majd annak teljes tudatában, hogy éppen őt bámulod, elkezdte kigombolni az ingét.

- Remek - vágtad rá gyorsan, majd kikerülve őt ki akartál menni a helyiségből, de ő visszahúzott.

- Feszültnek tűnsz - jelentette ki csak úgy magának.

- Nahát, milyen remek megfigyelő vagy - ironizáltál a szemedet forgatva, majd kitépted a karodat a kezéből, és ismét kifelé vetted az irányt.

- Édesanyád csalódna benned, ha tudná mivé váltál - kiáltott utánad, te pedig erre a mondatra megdermedtél, a kezedet a kilincsre helyezve hatrafordultál, és a tekintetedet az övébe fúrtad.

- Bosszúálló vagyok. És sokkal jobb mint te - feleltél neki rideg hangon.

- A lelked egy harcosé - bólintott a férfi, és egy pillanatra sem vette le rólad a szemét. Szinte már-már irritált a jelenléte.

- Ami mindjárt elszabadul valakire - suttogtad elfolytott hangon, a szemed pedig összeszűkült a dühtől.

- Ne fogd vissza magad - szorította ökölbe a kezeit. A varázsló tudta, hogy zaklatott vagy. Ó igen, pontosan jól tudta, és egy percig sem habozott kihasználni ezt.

A tested teljes egészében megfeszült, és olyan erősen szorítottad az ajtó kilincsét, hogy az ujjaid vége elfehéredett. Végül elengedted, és egészen közel sétáltál Stephenhez. A férfi végig rajtad tartotta a szemét, de nem mozdult meg. Felemelted az öklödet, és lendületből úgy arcon csaptad, hogy a szája azonnal felreledt. A légzése minimálisan felgyorsult ugyan az adrenalin miatt, de továbbra se tett semmit. Nem védekezett, nem ütött vissza csak állt, akár egy szobor.

Kieresztetted a kezedet, és egy gyors mozdulattal Strange felé nyúltál. A férfi szeme megrebbent a hirtelen mozdulatodtól, de továbbra sem mozdult. Te óvatosan letörölted a szájáról a vért aztán az állkapcsára csúsztattad a tenyeredet.

- Azt akartad, hogy megtámadjalak - suttogtad magad elé, majd magad mellé mozdítottad a kezed, és ismét a szemébe néztél. - Miért?

- Hogy felszabadítsam a benned a benned dúló haragot. De az okot kérdezd magadtól - felelte a férfi az arcat dörzsölgetve, közömbös hangon.

- Sajnálom, (E/N) az oka. Tudod, hogy... - kezdted, és a szemed ismét megtelt könnyel.

- Tudom mi történt, felesleg újra elmondanod - fordult az ablak felé a férfi.

Elhallgattál, és csak bámultad Stephent. Lassan végigmérted őt. Az arcán még mindig ott voltak az izzadságcseppek, és a piros folt is, ahol megütötted. Aztán a tekinteted lejjebb vándorolt a tökéletesen kidolgozott felsőtestére. Az ajkaid kissé elnyíltak egymástól, ahogy hosszú perceken át bámultad őt. Miért nem képes felvenni egy rohadt pólót?

- Mit nézel (T/N), minden rendben? - vonta fel a fél szemöldökét a férfi, és megmozgatta előtted a kezét.

- Persze, csak csodáltam a falat - motyogtad vörös fejjel, és elszakítottad róla a tekinteted.

- Valóban szépek - nézett a mögötte lévő szürke falra kissé zavartan Strange, majd ismét rád pillanatott - Tetszenek, mert megtartják a plafont - vakarta meg a fejét értetlenül. - Figyelj, mi lenne, ha nem gondolnál arra a bunkóra, és inkább ennénk valamit?

- Nem vagyok éhes - ingattad meg a fejed lustán, és ismét stírölni kezdted Stranget.

- Jó, hát felőlem csinálhatunk mást is - vigyorodott el, és a hüvelykujját a nadrágja szegélyébe akasztotta. - Elvégre az egész bázison csak mi vagyunk - vonta meg a vállát, a szemével pedig végig téged méregetett, hogy ne maradjon le a reakciódról.

- Idióta - nyafogtál vörös fejjel, és az arcodat a kezedbe temetted hogy ne lássa, hogy fülig vörösödtél.

- Hosszú még az este - tárta szét a karját, majd a padlóra ült, és várta, hogy te is hasonlóan tegyél.

- Rendben, gondolom nem fogsz békénhagyni addig amíg nem kapod meg amit akarsz. Szóval mit akarsz? - huppantál le mellé, és várakozóan néztél rá.

A férfi azonban nem felelt. Egy rövid ideig csak bámult maga elé, teljesen lefagyva, majd hirtelen rád kapta a tekintetét. Az álladat megfogva maga felé fordította a fejedet, és pár másodpercnyi szemezés után lassan közelebb hajolt hozzád és megcsókolt.

A gyomrodban egyszerre repkedtek pillangók, és robbant fel ezernyi tűzijáték. Nem igazán tudtad mit kezdj ezzel a különös helyzettel, de nem is nagyon akartad tudni, csak élvezted amíg lehetett. Visszacsókoltál neki. Az egész csóknak kicsit olyan kellemetlen vér íze volt, mivel Stephen szája még mindig vérzett, de jelenleg ez sem izgatott.

Miután elváltatok egymástól egyikőtök sem szólalt meg. A rátok telepedő csend sem érdekelt, ugyanis a gondolataid száz felé cikáztak, habár szinte egyik se volt közülük józan.

Oldalra néztél, és láttad, hogy Stephen is csak bambul, valószínűleg agyában valami hasonló folyhatott le, mint most nálad. Így inkább nem törted meg ezt a kellemes csendet, csak vártál arra, hogy valami történjen.

De az, hogy mi is történt azután, hogy magatokhoz tértetek a kábulatból, azt nem teljesen tudtad volna megmondani, csak azt tudtad, hogy reggel, amikor kinyitottad a szemed, a varázslóval összeölelkezve feküdtetek a kanapén.

Itt van ennek a könyvnek a következő része, remélem tetszik _gyurukurafanvok_, és bocsánat hogy eddig húztam. A címet most legyen szíves mindenki elengedni, nem jutott eszembe jobb.